Honoré de Balzac: Goriot apó (elemzés)
Goriot apó halála
Goriot apónak a halálos ágyán az volt az utolsó kívánsága, hogy még utoljára láthassa a lányait. Arra kéri Rastignacot, hívja el őket, de nem jönnek. Rastignac és barátja, Bianchon karjában hal meg az öreg, és a két diák fizeti a temetését is.
„Eugène és Bianchon kiszámította, hogy aligha lesz miből fedezniük a temetés költségeit, ha a halott hozzátartozói semmivel sem akarnak részesedni. Így hát a medikus maga vállalta, hogy a holttestet befekteti egy szegénykoporsóba, amelyet a kórházból hozatott, mert így olcsóbb volt.”
Goriot apó két lánya nem kárpótolja apját: nem lesz pompás temetés, sőt, gyászoló hozzátartozók sem kísérik a menetet: „Igazi szegénytemetés volt, pompa, gyászkíséret, batárok és hozzátartozók nélkül.”
Rastignac azonban, aki szánta, becsülte Goriot apót, mindent megtesz érte az utolsó óráiban és halála után is.
Rastignac és Bianchon temettetik el az öreget, és mivel kevés a pénzük, még a pap is csak egy rövid fohászt mond el a sírnál. Balzac gúnyosan megjegyzi: „Megadtak mindent, amit hetven frankért kívánni lehet olyan korban, amikor az egyház már nem elég gazdag ahhoz, hogy ingyen adhassa imáit.”
Két üres hintót küld Goriot két veje. Ez nagyon beszédes. Csupán képviselteti magát a két család, de belül üres. A lányok lelke is ilyen. „Fenn az ernyő, nincsen kas” – tartja a közmondás, mely arra utal, hogy többet mutatnak, mint amennyi van belül. Amit csinálnak, az csak rongyrázás, de belül üres, nincs veleje, nincs tartalmi súlya.
Goriot-val eltemetik utolsó megmaradt emléktárgyát, az arany medalionját, melyben lányai kiskori haja van. Az öreg teljes elhagyatottságban, családi részvét nélkül hal meg, idegenek kísérik utolsó útjára. Nemcsak hogy úgy hal meg mint egy kivert kutya, nemcsak a temetésén van magára hagyva, de élete utolsó szakaszában is magányosan élt. Rastignac az egyetlen, aki igazán törődik vele, más senki.
Rastignac jelleme
Rastignacban van valami otthonról hozott máz, olyan anyag, amit Goriot is várna a lányaitól. Nemes eszméket hozott hazulról, a családi köteléket szentnek tartja. Nemes eszméiről akkor kezd lenevelődni, amikor felkerül Párizsba és jobban megismeri a nagyvilági életet.
Goriot nagyon megszereti Eugène-t, mert érzi, hogy a fiatalember rokonszenvez vele és részvéttel van iránta. Rastignac szinte a fia lesz, ápolja a lelkét, mentegeti a lányokat, amikor azok önzően viselkednek az apjukkal. Magában dühöng is miattuk és az egész arisztokrata világ romlottsága miatt, mégis erre az útra lép. A regény végén Balzac jelzi, hogy Rastignac célja továbbra is az, hogy meghódítsa az előkelők világát.
Ugyanakkor van Rastignacban gyengeség is. Például nem meri magára haragítani Delphine-t, pedig az a véleménye, hogy az asszonynak nem Beauséant-né báljára kéne mennie, hanem apja halálos ágyához. Így végül elmegy Delphine-nel a bálba, holott tudja, hogy Goriot halálos beteg. Ezzel rábólint az arisztokrata világra. De azért még a régi, vidékről, a családjától hozott érzelmek is fűtik.
Családja sokat tett érte: anyja, húgai önzetlenül szeretik, egy levél nyomán elküldik neki az összes megtakarított pénzüket, és még csak számon se kérik, hogy mire fogja költeni. Teljesen megbíznak benne, és Rastignac becsületére legyen mondva, hogy visszaküldte a pénzt, amit családjától kapott, amikor kártyán sikerült nagyobb összeget nyernie.
Végül mégis azt a világot választja, amelynek hitványságát saját szemével látta és Goriot révén meg is tapasztalta, és amelynél még Vautrint is különbnek tartja („Itt csak hitvány bűnöket követnek el! Vautrin különb ezeknél.”)
Miért dönt így? Azért mond igent az arisztokrácia világára, mert ő sem kemény munkával akar boldogulni, hanem jól szeretne élni. Először csak családja és húgai miatt, akiket segítenie kell, különben szomorú jövő vár rájuk. Másrészt nagyon ambiciózus is, és tudja, hogy nincs olyan út, ami őt a jogi pályán olyan magasra felvinné, amilyen magasra jutni akar, csak a becstelenség, a csalás, a korrupció esetleg.
Az öreg Goriot elbukik, és Rastignacra is ez vár majd, hiszen ez egy ilyen társadalom. Ezek a művek nagyon reálisan mutatják be koruk társadalmának romlottságát.
Társadalombírálat és realista társadalmi tabló
A regény alapvetően realista, de romantikus túlzások is vannak: kora hibáit Balzac túlzottan kiemeli. Túloz és típusokat állít fel: saját társadalmát bírálja, miközben teljes társadalmi tablót állít fel, melyen megjelenít urakat, hölgyeket, időseket, fiatalokat, gazdagokat, szegényeket, mindenkit.
Két regénnyel lehet összefüggésbe hozni a Goriot apót: Stendhal Vörös és feketéjével és Mikszáth Nosztyjával.
Talán Stendhal Vörös és feketéje romantikusabb történet, mint a Goriot apó: több benne a mese, Balzacnál több a valós elem, ő nem akarja áltatni az olvasót: nézzen tükörbe. Mikszáth pedig adomázó, sok történet csüng nála a levegőben, de ő is realisztikusan ábrázolja kora társadalmát. Mindhárom szerző nagy társadalombírálatot fogalmazott meg.
Hozzászólások
Honoré de Balzac: Goriot apó (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>