Delphine és Rastignac kapcsolata

Delphine és Rastignac kapcsolata akkor kezd elmélyülni, amikor az asszony egy zsebórát ajándékoz a fiatalembernek, mert azt szeretné, hogy a nap minden órájában rá gondoljon.

Ahogy Rastignacnak, úgy Delphine-nek is megvan a maga célja ezzel a kapcsolattal. Nagyon zavarja, hogy nővére, Anastasie bejutott a legmagasabb körökbe, mert egy arisztokratához ment feleségül, míg ő nem. Delphine férje ugyanis nem régi nemesi családból származik, hanem csak egy bankár, aki birodalmi bárói címet kapott.

Beauséant-né szerint: „Van valami, ami borzasztóbb, mint ha két lány elhagyja az apját, és halálát kívánja. Ez a valami: a két nővér vetélkedése. Restaud született arisztokrata, feleségét befogadták, be is mutatták az udvarnál; dúsgazdag nővére azonban, a szép Delphine de Nucingen, a pénzember felesége, majd meghal bánatában, irigység mardossa, mert száz mérföldnyire van a nővérétől. Már nem is érzi nővérének. Ezek ketten ugyanúgy megtagadják egymást, mint az apjukat. Nucingenné bezzeg felnyalná a sarat a Saint-Lazare utca és a Grenelle utca közt, hogy bejuthasson a szalonomba. Rabja lett Marsay-nak, mert azt hitte, az ő révén célt ér, gyötri emiatt Marsay-t. De ez vajmi keveset törődik vele. Ha maga bemutatja nekem, ő Benjáminjának fogadja, imádni fogja magát. Szeresse aztán, ha tudja. Ha nem, akkor használja fel.”

Restaud grófné előkelőbb, mint a húga, mert bár az ő férjének, a grófnak kevesebb pénze van, mint Nucingen bárónak, többet ér a társaságban. Erre a magyar változat Mikszáth-tól a Noszty fiú esete Tóth Marival, ahol a „bankár” Tóth Mihály lett volna. Ugyanaz a szituáció: Noszty lenézi őt, de a pénze kell.

Nucingenné nagyon szeretne bekerülni a jó társaságba, vagyis az újgazdag világ a régi gazdagok világába vágyik. Bár Delphine és Eugène szeretik egymást, nem lehet mondani, hogy teljesen tisztán és önzetlenül, hiszen mindketten valamit várnak a másiktól. Eugène segít Delphine-nek bejutni a legjobb társaságba azzal, hogy meghívót szerez neki unokanővére, Beauséant vikomtné báljára, Delphine pedig cserébe a szeretője lesz, ami Eugène számára társadalmi előmenetelt tesz lehetővé.

Nagyon beszédes, hogy Delphine csak akkor adja oda magát a fiatalembernek, amikor megjön a meghívó Beauséant-nétól. Eugène-t már régóta zavarta, hogy egész Párizs azt hiszi, hogy Delphine a szeretője, holott a valóságban nem az.

Eleinte ugyanis Delphine és Rastignac kapcsolata a külvilág felé magamutogatás. Úgy látszik, mintha szoros kapcsolat lenne köztük, pedig egy-egy kézfogáson kívül semmi nem történt. Delphine eleinte hideg.

„Akár szerelemből, akár kacérságból, Nucingenné végigvitte Rastignacot egy igazi szenvedély minden válságán, és a Párizsban használatos női diplomácia minden módszerét igénybe vette, hogy magához kösse Beauséant-né unokafivérét. Előbb nyilvánosan kompromittáltatta magát vele, azután habozott, hogy tényleg részesítse-e lovagját azokban a jogokban, amelyeket az látszólag már birtokolt.”

De később, ahogy Rastignac egyre nagyobb társasági sikereket ér el, és felkapott, divatos, népszerű fiatalember lesz, Delphine elkezd aggódni, hogy valaki lecsapja a kezéről, és engedékenyebbé válik (már egy csókra is hajlandó). Emellett az, hogy Rastignac után megfordulnak a nők, Delphine-nek is egyfajta rangot ad a barátnői szemében.

Mégis sokatmondó, hogy Rastignac testileg csak akkor kapja meg az asszonyt, amikor teljesíti az alku rá eső részét. Persze ez egy kimondatlan alku, a felszínen szerelmi játék zajlik, de miközben Eugène udvarol, és azt állítja, hogy szerelmes Delphine-be, ami valamilyen szinten igaz is, azért mégiscsak ott van mellette az érdek is.

Rastignac tehát szereti-szereti Delphine-t, de elsősorban a felemelkedés vágya motiválja. Azért választotta pont ezt az asszonyt, mert rajta keresztül tud felemelkedni. Delphine pedig szeretne bejutni Beauséant-né szalonjába, amiben Rastignac tud neki segíteni – ez tehát egy érdekkapcsolat.

Jellemző az arisztokrata világ képmutatására, hogy nem illik kimutatni az érzelmeket. Az számít előkelő magatartásnak, ha valaki el tudja leplezni a fájdalmát.

Beauséant-nénak például társasági hölgyként egyben színésznőnek is kell lennie. Tudja, hogy úgy kell látszódnia, mintha nem izgatná, hogy szeretője, Ajuda márki szakított vele és feleségül akarja venni a gazdag Rochefide kisasszonyt. Ha kimutatja az érzéseit, az bukás, ha sikeresen leplezi őket, akkor viszont felmagasztosul a társaság szemében.

Nem sokkal a bál előtt szerez tudomást szeretője házasságáról, amit egész Párizs tudott, és most mindenki azt akarja látni, hogyan fogadja a csapást.

„Csak úgy özönlött oda az előkelő világ, mindenki vetélkedve akarta látni ezt a nagy dámát bukása pillanatában.”

Beauséant-nénak sikerül úgy viselkednie, mintha nem történt volna semmi, miközben majd’ megszakad a szíve.

„Most a majdnem királyi rangú Bourgogne család utolsó lánysarja emelkedett fölül balsorsán, és az utolsó pillanatig uralkodott a társaságon. (…) Nyugodtnak látszott, nem mutatott sem fájdalmat, sem büszkeséget, de jókedvet sem színlelt. Senki sem olvashatott a lelkében. Márvány Niobénak nézhette volna valaki. Mosolya, mellyel meghitt barátait üdvözölte, néha gúnyos volt. Egyébként mindenki olyannak látta, mint máskor, amilyen akkor volt, amikor a boldogság napfényében sütkérezett, úgyhogy a legérzéketlenebbek is megcsodálták, ahogyan a fiatal római nők tapsoltak a gladiátornak, aki mosolyogva tudott meghalni.”

De mivel igazi fennkölt lelkű asszonyról van szó, nem is bír tovább ebben az álságos világban maradni: örökre elhagyja Párizst és az előkelők világát. Vidékre költözik, hogy a magányban és a csendben békére találjon. Barátnője, Langeais hercegné a búcsúzáskor elnézést kér tőle, amiért sokszor fájdalmat okozott neki.

Tisztán látják az előkelők, milyen szennyesen élnek, kívülről ragyognak, de ez hideg ragyogás, és belül a féreg rágja őket. Szövevényes, nagyon álságos, többszínű világ ez, amelynek megvannak a maga törvényei, de a velejéig romlott.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!