Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című regénye könyv alakban 1908-ban jelent meg. Mikszáth 1906 őszén fogott hozzá a regény írásához, melyet először a Vasárnapi Újság közölt folytatásokban 1906 októberétől 1907 decemberéig (a mű 63 részben látott napvilágot).

Jókai mellett Mikszáth (1847-1910) volt a 19. század legolvasottabb írója, irodalmunk fejlődésében korszakos érdemei vannak. Illúziótlan látásmódjával, kétkedő természetével, erős szatirikus hajlamaival hozzájárult ahhoz, hogy irodalmunk iránya elmozduljon a romantika felől a realizmus felé.

Történelmi háttér: a kiegyezés (1867) után megszűnt az abszolutizmus és önkényuralom. Bár a teljes nemzeti függetlenség nem valósult meg, az ország legfőbb dolgainak intézése a magyar uralkodó réteg kezébe került.

Elkezdődött a polgárosodás, a kapitalista fejlődés (vasúthálózat épült, Budapest világvárossá vált stb.). A gyors kapitalizálódás folytán megváltozott az életfelfogás és felgyorsult az életritmus, ezt sokan, főleg az idősebbek gyanakvással fogadták.

A középbirtokos nemesség egy részének vagyona a tőkés verseny miatt elveszett. Az elszegényedett, polgárosodni nem tudó, a régi hatalom és gazdagság illúzióját mindenáron őrizni akaró köznemesi rétegből új társadalmi osztály alakult ki: a dzsentri. Mivel az államigazgatás az ő kezükbe került, kis részük meg tudta tartani még megmaradt birtokait, nagy részük azonban elvesztette birtokát, így az államapparátusban helyezkedett el.

A kor írói keserűen bírálták a polgárosodni képtelen, dzsentrivé váló nemességet. Mikszáth 1882-ben kezdett el a Pesti Hírlap hasábjain Országgyűlési karcolatokat közölni, melyekben az úri parlament életének fonákságaival, a képviselők elvtelenségével foglalkozott. A vidéki dzsentri nagyzási mániája már ekkor feltűnt neki.

Az 1880-as és 1890-es években egyre többet foglalkozott saját kora társadalmi fejlődésének problémáival. Különösen a birtokos nemesség dzsentrivé válása, vagyoni és erkölcsi hanyatlása érdekelte.

Két jellegzetes típusban ábrázolta a korabeli dzsentrit:

• egyik az „úri Don Quijote” (pl. A gavallérok c. kisregény, Beszterce ostroma c. regény főhőse) – ez a típus nem válik parazitává, szerényen él. A probléma, hogy nem érzi az idő múlását, nem tud alkalmazkodni a századvégi polgári életformához, vagyona már nincs, de ragaszkodik ősi szokásaihoz, értékrendjéhez, a számára elveszett régi előkelő világhoz.
• másik az „úri svihák” (pl. A Noszty fiú esete Tóth Marival, Két választás Magyarországon) – ez a típus erkölcsileg lezüllött, kártékony, felelőtlen, léha szálhámos.

Eleinte (pl. Két választás Magyarországon c. regényében) Mikszáth még elnézően, némi fájdalmas nosztalgiával szemlélte a dzsentrinek ezt a csoportját, megmosolyogva ártalmatlan úri hóbortjait és nagyzási mániáját.

De később, társadalomszemlélete komorabbá válásával egyre kiábrándultabb, keserűbb és lesújtóbb kritikát fogalmazott meg. Most már (pl. A Noszty fiú esete Tóth Marival c. regényében) szégyenpadra ülteti és  ellenszenvesen, szatirikusan ábrázolja a dzsentrinek ezt a típusát, amely semmi hasznos munkára nem hajlandó, másokon élősködik, és anyagi helyzetén érdekházasság útján akar javítani.

A Noszty fiú esete Tóth Marival: Mikszáth utolsó nagy társadalmi regénye. Ebben a művében ítéli meg legkeményebben a dzsentri réteget. Társadalomszemlélete komor, kedélye elsötétült. Kiábrándultan szemléli kora valóságát, kritikája olykor már túlzásokba is átcsap.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!