Az alvilág

A bűnözők világát Vautrin képviseli a regényben, aki hétpróbás gazember, bár van benne valami nagyon egységes. Látja, mi mozgatja a mai világot, hogy lehet érvényesülni, s ő ebbe beleilleszkedik.

Érdekes módon Vautrin ugyanazt mondja el a társadalomról Rastignacnak, amit Beauséant-né, csak nyersebben:

„Tudja, hogyan lehet itt utat törni? A lángész erejével vagy a korrupció ügyességével. Csapjon bele az embertömegbe, mint az ágyúgolyó, vagy lopakodjék közé, mint a dögvész. Tisztességgel semmire sem megy. Az emberek meghajolnak a lángész hatalma előtt, gyűlölik, iparkodnak megrágalmazni, mert osztozkodás nélkül harácsol, de ha kitart, meghajolnak előtte. Szóval térden állva imádják, ha nem ránthatták sárba. A korrupció burjánzik, a lángész gyéren virul. Így hát a korrupció a túlsúlyban levő középszerűség fegyvere, amely mindenütt elevenbe vág. (…) Ezért van, hogy a becsületes ember a közös ellenség. De mit gondol, ki a becsületes ember? Párizsban az a becsületes ember, aki hallgat, és nem kíván osztozkodni. Nem beszélek a nyomorult helótákról, akik folyton robotolnak, és sohasem nyerik el a munkájuk jutalmát, s akikre én a jóisten papucshőseinek céhe nevet akasztanám. Ott van erény, hogyne lenne, butaságának teljes virágjában. De ott a nyomor is. Szinte látom ezeknek az embereknek keserves fintorát, ha az Úristen azt a rossz tréfát űzné velünk, hogy távol maradna a végítélet napján. (…) Ez az élet, ilyen a valóságban. Nem szebb, mint a konyha, ugyanolyan büdös, és aki főzni akar benne, bizony bepiszkítja a kezét, az a fontos, hogy utána meg tudjon mosakodni: ez korunk erkölcse. Jogom van, hogy így beszéljek a világról, mert ismerem. Azt hiszi, ócsárlom? Szó sincs róla. Ilyen volt mindenkor. A moralisták sohasem fogják megváltoztatni. Az ember tökéletlen lény. Néha többé-kevésbé képmutató, s az együgyűek ilyenkor azt mondják, hogy erkölcsös vagy erkölcstelen. Nem vádolom a gazdagokat a szegények kedvéért: az ember ugyanaz fönt, lent, középen. E magasrendű állatok közt milliónként akad tíz kemény legény, aki fölébe helyezkedik mindennek, a törvénynek is; én közéjük tartozom.”

Vautrin elfogadja az élet törvényeit, és nem zavartatja magát semmilyen morális, erkölcsi megfontolással. Ő úgy látja, Victorine helyzetét nagyon könnyen meg lehet oldani: egyszerűen csak meg kell ölni a bátyót.

A Taillefer-fiú megölése persze valójában nem Victorine érdekében történik, Vautrin a saját érdekét akarja érvényesíteni ezáltal is. Ha Victorine milliomos lesz, és Rastginac feleségül veszi, akkor ő is kapna jutalékot a hozományból.

Vautrin tanácsa Eugène-nek: „Vesse meg hát az embereket, és keresse meg a törvény hálóján a rést, amelyen át ki lehet bújni. A látható ok nélkül keletkezett nagy vagyonok titka olyan bűn, mely feledésbe ment, mert ügyesen követték el.”

De Rastignac nem ezt az utat választja, ő becsületes akar maradni. Szeretne úgy feltörni, hogy közben nem szennyezi be a lelkiismeretét, pedig Vautrin figyelmezteti, hogy egyszerre erényesnek és sikeresnek lenni lehetetlen: előbb-utóbb választania kell az erkölcs és az ambíció között.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!