Az arisztokrácia világa

A papa tehát alacsonyabb szintről indul, a lányai magasabbról, hiszen előkelő, úri kisasszonyokhoz méltóan neveltette őket, de csak az anyagi kultúra volt meg, a szokás, az életvitel nem volt az apáé: a lányai nem azt látták otthon, amiben most férjes asszonyként élnek.

A hazug, képmutató, álságos, magát másnak mutató kultúrát sajátították el, a papa ide tette őket. Az arisztokrácia világa ebből a szempontból még rosszabb, mint az alvilág. Ott legalább nyíltan támadnak, míg az arisztokraták elegánsan, finoman, galádul, aljasul, rafináltan, kifinomultan döfik le egymást. Az ellenségek is a felszínen barátoknak látszanak, mert azok is bájolognak egymással, akik legszívesebben megfojtanák egymást egy kanál vízben.

„A világ gyalázatos és gonosz. Ha baj ér bennünket, rögtön akad egy barát, aki kész megmártani szívünkben a tőrt, s még azt kívánja, hogy csodáljuk meg a markolatát.”

A nagyúri világ tele van képmutatókkal és kárörvendőkkel, olyan nagyúri hölgyekkel, akik eljátsszák, hogy barátnők, miközben a másik bajának örülnek. Pl. Beauséant vikomtné és barátnője, Langeais hercegné a világ előtt nagy barátnőknek mutatják magukat, s közben ott döfik egymás hátába a kést, ahol lehet, úgy ártanak egymásnak, ahogy csak lehet.

Ezeknek a hölgyeknek vannak fogadónapjaik, a héten bizonyos időpontokban el lehet hozzájuk járni csevegni. A vendégek hintóval, inassal érkeznek, a családi nemesi címer van a hintóra festve, s az inas libériájáról (egyenruhájáról) már messziről látszik, ki jön éppen. Tea, sütemény, borocska, stb., könnyű dolgokat szolgálnak fel, délután pedig érkeznek a hölgyek szeretői.

Vannak dolgok, amelyeket illik tudni ezekről a hölgyekről, pl. Beauséant-né délután 2 és 4 között a szeretőjét, Ajuda márkit fogadja, ezért ebben az időpontban nem szabad meglátogatni. Aki az ilyen dolgokat nem tudja, nagy baklövéseket követhet el a társasági életben.

A vidékről érkező Rastignac persze nem ismeri a párizsi szokásokat, és eleinte tájékozatlansága miatt elkövet egy-két baklövést. Például nincs tisztában azzal, hogy Restaud grófné Goriot apó lánya, és elköveti azt a hibát, hogy megemlíti Goriot nevét. Restaud-ék nem szeretik, ha emlékeztetik őket, hogy a grófné apja egykor tésztagyáros volt és hogy gyári munkásként kezdte, ezt ők szégyellik, ezért nem akarják többé fogadni Rastignacot.

„Maga becsapta maga mögött a grófné ajtaját azzal, hogy kiejtette Goriot papa nevét. Igen, kedvesem, ha hússzor elmegy Restaud-néhoz, hússzor nem fogja otthon találni. Ki van rekesztve a házból.”

Érdemes közelebbről megnézni az öreg Taillefer viselkedését is, aki ugyan nem arisztokrata, hanem egy milliomos bankár, de nagyon hasonló módon gondolkozik, mint az arisztokraták. Két gyereke van, egy fia és egy lánya, s azért tagadja ki a lányát, Victorine-t, hogy csak egy örököse legyen, hogy mindent egyedül a fiára hagyhasson. Ő pont az ellentéte Goriot-nak, benne semmi apai érzés nincsen.

Családi élet szempontjából nemesi körökben egykézést látunk. Az egykéző család azt jelenti, hogy csak egy gyerek van, hogy a vagyon ne aprózódjon el. Ha sok gyerek volt, akkor nagy vagyonok úsztak el miatta. Nem lehet a földet örökké tovább osztani, nem működik a végtelenségig, egyszer robbanni kell. Victorine-t kitagadja az apja, hogy a fiú örököljön, ő vigye az összes vagyont.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!