Angol reneszánsz

A reneszánsz Angliában I. Erzsébet királynő uralkodása idejére esik. Ezt a korszakot az angol kultúra virágkorának tartják.

Művészileg a csúcsot a színjátszás jelentette, amely egybeesik Shakespeare alkotói tevékenységével.

Az angol színjátszás a klasszikus latin hagyományok (Terentius, Seneca) mellett a középkori drámák örökségére támaszkodott, illetve továbbalakította azt.

A középkori színjátszás műfajai

(A középkorban elsősorban vallási témákat dolgoztak fel.)

• liturgikus drámák (11. század) – bibliai történeteket adtak elő a templomon belül

A liturgia egy egyházi szertartás, a liturgikus dráma esetében gyakorlatilag beépült a színjáték a templomi szertartásba (a betlehemes játék is ilyen).

Később cél lett a vallási tanításon kívüli gyönyörködtetés, így a színjátékok nem maradhattak a templomban, kikerült az utcára.

• misztériumdrámák – vallási tárgyú történeteket dolgoztak fel, főleg Jézus életét mutatták be, sok szereplőt foglalkoztattak és nagyon hosszúak voltak (akár 20 napig is tarthatott egy előadás)

Szimultán színpadon játszották el, amely 3 részből állt: az alsón jelent meg a pokol, a középsőn a földi világ, a felsőn pedig a paradicsom. A három szinten egyszerre folyt a játék (szimultán = egyidejűség). Persze, a történet általában a földön játszódott, a menny és a pokol inkább statikus színpadkép volt. Háttérként ott állt a székesegyház.

A misztériumdráma 2 fajtája:

• mirákulum (miracle = csoda) – szentek életéről, csodatételeiről, szenvedéseiről, kínhaláláról szóló történetek
• moralitás („morál” = erkölcs) – erkölcsi tanulságokat megfogalmazó történetek, alapelve, hogy szembeállít két tulajdonságot, pl. torkosság és önmegtartóztatás (a különböző erkölcsi tulajdonságokat külön színész játszotta), és ezek csaptak össze, de nemcsak a bűn és az erény megütközéséről szól, a közönséget is meg kellett győzni a jónak.

Külön típust képviselt az olasz és dél-francia vásári komédia, a commedia dell’ arte, amelynek kimondottan a szórakoztatás volt a célja, így komikus hangulatú volt, és fontos szerep jutott a rögtönzésnek (nem volt két egyforma előadás). Szereplői típusok (pl. gyáva katona, kapzsi kereskedő, kétbalkezes cseléd), sok jellemkomikumot használtak.

A fentiek ötvözéséből jött létre a Shakespeare-féle színjátszás. Különösen a misztériumjátékok hatottak Shakespeare-re, pl. az angol drámák cselekménye is szerteágazó. Hatott rá egy ókori szerző is, Seneca, aki didaktikus, erkölcsi tanításokkal teli drámákat írt, és erős jellemeket formált meg (mint Shakespeare-nél Macbeth).

Shakespeare elődei az angol irodalomban: Thomas Kyd, Christopher Marlowe és Ben Johnson.

A reneszánsz színjátszás jellemzői

Az utcán tartott előadások színpadtípusai:

• processziós színpad (processzió = körmenet) – a templom körül elhelyezett színpadokon élőképek voltak, és a közönség elsétált a színpadok előtt, egyiktől a másikig. Sokszor egy utca hosszában álltak a színpadok.
• kocsiszínpad (a legritkább, csak Angliában és Spanyolországban volt) – a közönség állt vagy ült, és az egyes színpadokat kocsira rakva elvontatták előttük (15-20 kocsinál több nem volt)

1599-ben nyitott meg a Globe Színház, amelynek Shakespeare a részvényese volt. Kör alakú színház volt, fából épült, felülről fedetlen, így a színpad természetes megvilágítást kapott. A színpad hármas tagolású volt (előszínpad, hátsó színpad, erkély). A díszleteket nem tartották fontosnak, de a jelmezek erősen egyénítettek voltak.

Shakespeare-nél nem történik minden a néző szeme előtt. Ha távol történik egy esemény, akkor hírnökök vagy más szereplők útján értesülünk róla.

A darabot egyben játszották le, nem tagolták felvonásokra. Színésznők nem voltak, ezért a női szerepeket fiatal fiúk alakították.

Az összefoglalónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 9. oldalra!