Giovanni Boccaccio

(1313-1375)

A „reneszánsz triász” legfiatalabb tagja (a triász: Dante, Petrarca, Boccaccio – bár Dante gyakorlatilag még a középkorhoz tartozik, a középkor és a reneszánsz határán állt, témája még középkori, szemlélete már reneszánsz)

Firenzében született törvénytelen gyerekként, félig francia, félig olasz (apja tekintélyes kereskedő volt, sokat utazott, és Párizsban viszonyt folytatott egy özveggyel, aki követte Firenzébe).

Nápolyban tanult, ahol bekerült a nápolyi Anjou-udvar kulturális közegébe. A reneszánsz udvarban a szabad szerelem volt ösztönző erejű számára. Kedvese, Fiammetta egy kereskedő kikapós felesége volt.

Üzleti pályára szánták, és bár jogot tanult, a költészet érdekelte. Petrarca barátja volt, levelezett vele, Dantét pedig mesterének tartotta.

Boccaccio fedezte fel az ókori történetíró, Tacitus nagyságát, ő írta az első Dante-életrajzot (Dante élete és művei) és tudós előadásokat tartott az Isteni színjátékról, ő volt a mű első kommentátora, és ő adta a címben szereplő Divina (= „Isteni”) jelzőt is, ő nevezte először Isteni színjátéknak a művet (eredetileg csak Commedia volt).

Legjelentősebb műve:

Dekameron

(novellagyúűjtemény)

A „dekameron” szó jelentése: 10 nap. 1348 és 1353 között keletkezett.

Olasz nyelven íródott, 100 novellát tartalmaz. Tipikusan reneszánsz mű.

Nem véletlen, hogy a reneszánsz irodalomban a legnépszerűbb ez a novellagyűjtemény lett! (Shakespeare is ismerte.)

Novella (nova, novus = újdonság szóból ered a kifejezés): rövid terjedelmű, 8-10 oldalas prózai elbeszélés, mely csattanóval zárul, és valamilyen újdonságot, érdekességet tartalmaz. Célja a szórakoztatás volt.

Kerettörténet:

1348-ban, a nagy pestisjárvány idején játszódik. 7 hölgy és 3 férfi találkozik a Santa Maria Novella templomban és elvonulnak a világtól egy vidéki kastélyba, ahol a maguk és egymás szórakoztatására meséket találnak ki.

Ezt egy játék keretében teszik. Nem vaktában találnak ki történeteket, hanem minden napra választanak egy királyt vagy egy királynőt, aki megadja az aznapi témát, amiről a történetnek szólnia kell.

A 10 fiatal 10 napon keresztül napi 1 történetet mesél, így összesen 100 történet hangzik el.

Novellák:

Az egyes novelláknak nincs címük, de van előttük egy rövid összefoglaló, amelyből az olvasó megtudhatja, miről fog szólni a történet. Ezek gyakran szerelmi, erotikus témák (Boccaccio felszabadultan beszél a „bűnös” érzésről).

A műről a polgári mentalitás érződik, pl. Boccaccio becsüli a nőkben azt, hogy milyen furfangosan átejtik, megcsalják a férjüket. (Az ő felfogása szerint a nőknek ugyanúgy joguk van a szabad szerelmi élethez, mint a férfiaknak, és szerinte éljenek is ezzel a joggal: ugyanúgy csalják meg a férjüket, ahogy a férjük is megcsalja őket.)

A történetek sokszor ironikusak, szatirikusak. Tipikus szereplők pl. városi csavargók, akik folyton becsapnak orvosokat, ügyvédeket stb.

Az ész, a furfang, a találékonyság fontos szerephez jut és elismerésre méltó dolog Boccaccio szerint. Ha valaki okos, ha valaki jó helyzetfelismerő, azt nagyra értékeli. Az jár jól, aki feltalálja magát.

Társadalomkritika is van a novellákban, amely főleg az egyházi emberek ellen irányul, de a szerzeteseket sem kíméli, mert ők sem mentesek azoktól a bűnöktől, amelyekért a főpapokat is kritizálja.

Szerepel egy Cipolla nevű kolduló barát is – Thomas Mann innen vette a nevet saját figurájához (a Mario és a varázsló c. regényben).

Az 5. nap 9. novellája: A sólyom feláldozása – Fiammetta mondja el a történetet, az ő uralkodásának napján kerül sorra. Van némi hitelesítő szándék is, mintha igaz történet lenne. Fiammetta egy előkelő, de már halott nemesemberre hivatkozik, hogy tőle hallotta.

Megjelenik benne a reneszánsz ember gondolkodása a szerelemről: „inkább akarok férfit vagyon nélkül, mint vagyont férfi nélkül” (azaz inkább olyan férjet akar az asszony, aki férfiként is ér valamit, és nem olyat, aki csak pénzt hoz a házasságba).

Az összefoglalónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!