Az arany ember motívumai:

1. az arany, a pénz motívuma. A pénz romboló hatalmát ábrázolja Jókai. Az arany ember mítoszregény is: Midász király mítosza jelenik meg benne, aki bármihez ér, arannyá változik, így gazdag lesz, viszont éhen hal. Timár esetében az éhenhalás a szeretetnek, szerelemnek feleltethető meg. Jókainál Midász anyagi boldogságkelléke szellemi lesz. (A témához kapcsolódó mű: Ambrus Zoltán: Midász király).

2. a sziget-motívum. Jókai a sziget-motívumot dolgozza ki. Gyerekkorában volt egy kis szigetük, kijárt oda a gyümölcsösbe. A kérdés, hogy ki lehet-e szakadni a társadalomból, lehetséges-e tőle elszigetelődni.

Jellemábrázolás Az arany emberben

A regény jellemei nem összetettek, de nem is egyoldalúak. Nem egységesen ábrázoltak (némelyik részletesen van ábrázolva, de vannak elnagyoltak is).

Jókai hősei gyakran a mesehős kategóriába sorolhatók életútjuk miatt. Alulról jönnek, magasra törnek, akadályokon kell átverekedniük magukat, próbatételeket kell kiállniuk, gyakran kivételes testi-lelki tulajdonságokkal rendelkeznek (olykor sérthetetlenek, alakoskodnak – pl. a Szegény gazdagokban Fatia Negra).

Az arany ember főhőse is kiemelkedik környezetéből bátorságával, ügyességével, kitartásával stb. Eleinte erkölcsileg is feddhetetlen, ami akkor változik meg, amikor eltulajdonítja Ali Csorbadzsi kincseit (Tímea hozományát). Kezdetben romantikus mesehősnek tűnik, később azonban megismerjük vívódásait, és ekkor már hús-vér emberként áll előttünk.

Timárt a körülményei viszik rossz útra, de eredendően jó ember. Lelkiismeret-furdalását Jókai realisztikusan, belső monológok segítségével ábrázolja.

A jó és a rossz harca

Boldogító, jövőbe vivő, pozitív eszmék szószólói a Jókai-regények. Gyakoriak nála a pozitív és negatív hősök, Ez jellemző a romantika szerzőinél: a szereplők vagy jók, vagy gonoszak, és nincs jellemfejlődés.

Az arany emberben is: pozitív szereplők Tímea, Noémi (ő az abszolút pozitív hős – olyan, mint egy kis angyalka); negatív szereplők Krisztyán Tódor, Athalie (gonoszkodik, gyilkos szándékkal tör mások életére, és mindehhez gyönyörű külleme van: ez is romantikus vonás – megfigyelhető pl. Hugonál is, A párizsi Notre Dame-ban a gyönyörű, helyes, szép a gonosz, míg a csúnya, ronda Quasimodo a jólelkű).

Jókai regényeiben nem túlságosan sok a központi hős (de előfordul). A mellékszereplők közt plasztikusabb jellemek vannak, ennélfogva nem a főszereplők, hanem a mellékszereplők a hihetőbbek, ők a jobban karakterizáltak. Az arany ember főhőse életszerű a realisztikus lélektani ábrázolás miatt, mellékszereplői romantikusan ábrázoltak (statikus és kisarkított jellemek).

Jókainál a főhős gyakran ellentétes erők mozgásába kerül és választania kell a különféle erők közt, így didaktikussá (túl tanító jellegűvé, példázatossá) és életszerűtlenné válik a megoldás.

Ilyen életszerűtlen megoldás a Az arany ember végkifejlete is, Timár kivonulása a társadalomból a senki szigetére. A sziget az emberi, társadalmi gondok, a pénz, a kereskedelem, az emberi civilizáció törvényén felül álló, minden rosszon kívüli világ. Ilyen hely nem létezik a valóságban és nem lehetséges így kivonulni a társadalomból.

A regény szerkesztése

A gazdag cselekmény, a fordulatos mese viszi előre az olvasót, haladunk a végkifejlet felé, de a részek nem mindig szervesen következnek egymásból, nem fakadnak egymásból az összeillesztett részek, nem szervesen kapcsolódnak, hanem esetlegesen.

Ezért mondják az irodalomtörténészek, hogy Jókai egyformán érdekesnek tart mindent (a konyhát ugyanúgy, mint a csatateret). Egyforma távolságot tart minden tárgyával szemben, egyformán érdeklődik minden iránt.

Túl nagy katartikus élményt nem élünk át, nincsenek nagy tragikus események, de igazán happy end sem, hanem inkább kiegyenlítődés jellemzi a történeteinek a végét: boldog vég, elégedett vég.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!