I. rész

Éjszaka – Megjelenik maga Faust a történetben. Éjszaka találkozunk vele először, húsvét vasárnap előtti szombaton.

Faust sajnálja, hogy teológiát is tanult, mert a nagy kérdésekre nem kap kielégítő választ. Olyan kérdésekre, mint pl. a transztendencia (=a valóságon túli, égi, emberfeletti erő, isteni erő), a világ keletkezésére, stb. A tudományokban jártasabb lett, de nem lett bölcsebb, nem talál ezekre magyarázatot.

Faust úgy érzi, nem tud a diákjainak bölcsességet átadni, csak az orruknál fogva vezeti őket. Sok tudományt kitanult, de hiába. Bölcsességben odáig jutott, hogy nem tud semmit. És nemcsak ő nem tud semmit, hanem az ember általában. Egy ember sem tudhat semmit, ez is egy egyetemes dolog. Az ember nagy kérdésekre nem kap választ, ezért Faust kimondja: „semmit sem tudhat az ember!”

Faust arra vágyik, hogy megjavítsa és megtérítse az embereket. Mintha belül tudná, hogy mi a jó, de nem jött még rá, csak azt tudja, hogy mi nem jó. Nem a saját útjára vezetné az embereket, mert az nem ér semmit.

A mágiához (sötét erők, varázslás, igézés, ráolvasás, negatív erőkkel való kapcsolat) fordul, hátha így többet tudhat meg. A természet működésének rendjét szeretné kibogozni, Isten világába bepillantani. Nagy tettekre való vágy feszíti: „kedvem támad messzi utat tenni.”

Majd a Föld szellemét idézi meg, mely megjelenik, de túl nagy ez a Földszellemes teher Faust számára. Azt hiszi, legyőzheti a vitában a Föld szellemét, de rá kell döbbennie, hogy csak azzal lehet egyenlő, csak azzal ér fel, amit megért. Így Faust a mágiában is csalódik, nem tudja megérteni a lényegét ennek a Föld szellemének.

A fölső erők nem hagyják, hogy Faust a közelükbe férkőzzön, hogy fölébük kerüljön, ez Faust nagy monológjából derül ki. (Monológ: nem személyhez szól, egynemű beszéd, a szereplő nagy bánatait, gondolatait veti föl.)

Faust megint nincs megelégedve magával. Már-már elérni vélt egy szellemi magaslatot, de földi valója mindig visszahúzza, a földhöz tapasztja. Azt is megérti, hogy a fenti világ isteni, s míg Isten leér ide a földre, mi emberek sározzuk be.

Faust végső kétségbeesésében öngyilkos akar lenni, egy méregpoharat emel ajkához, de amikor már épp felhajtaná, égi angyalok kórusa szólal meg. Faust rájön, hogy húsvét vasárnapja lesz, Jézus feltámadása. A nagy magasztosság eltántorítja öngyilkossági szándékától, melyet az ördög sugallt neki.

Faustot régi emlékei védik meg, és bár nem hisz, meg kell adnia magát, rá kell jönnie, hogy azért még mindig történhetnek csodák.

Séta közben Mephisto kutya képében a nyomába szegődik, és Faust dolgozószobájában átváltozik ördöggé. Szerződést ajánl, amibe Faust belemegy, de szab egy feltételt: csak akkor adja oda lelkét Mephistónak, ha lesz életében egy olyan pillanat, amit nagyon szépnek talál (amire azt mondja: állj meg, pillanat, most tökéletesen boldog vagyok).

Ilyen pillanat az I. részben nem jön el. Mephisto mindenféle földi javakkal megkísérti Faustot: pénzzel, vagyonnal, szerelemmel, de hiába.

Az I. rész cselekményének középpontjában Margit története áll.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a következő oldalra!