Goethe a német klasszika nagy alakja, s egyben a világirodalom nagy alakja. Jogi diplomát szerzett, tanult Strassburgban, mely a német felvilágosodás központja volt.

A német felvilágosodás német neve Sturm und Drang (vihar és előretörés vagy viharos előretörés), melynek első szakasza romantikus volt. Jellemzői: a racionalizmussal való szembehelyezkedés (az ész hatalma megdől), az érzelmek, szenvedélyek, vágyak, nagy indulatok és az ösztönök világának előtérbe helyezése. A szabadság után vágyó embert állították a középpontba.

A benne megnyilvánuló mozgalmasság, ellenszegülés a konvencionális szokások, a nyárspolgári erkölcsök ellen irányult.

A természet nevében lázadtak a nyárspolgári erkölcs ellen. Ez sok mindent takar. Milyenek voltak a nyárspolgárok? Alacsony származásúak, kemények, szigorúak, szikárak, tartózkodóak, prűdek, felkapaszkodottak, puritánok. Szürke, hagyományos életet élnek, nem térnek le a kitaposott útról, mindennapos, szokványos, hagyományos dolgokat csinálnak. Ha véletlenül megérinti őket egy kis emberi érzés, akkor is csak nekik szabad, másnak nem. A nyárspolgár beszűkült, a megszokottat követi, nincs igénye arra, hogy másat, újat kitaláljon, a szokatlannal, az újjal szemben foglal állást. Csak az általa elfogadható keretek között fogadja el pl. a szerelmet (csak összeillő fiú és lány között és csak házasság után).

Goethe Strassburgban megismerkedett Herderrel (népkutató, teoretikus, aki Goethe és Schiller figyelmét a német népköltészet felé fordította). Sokat olvasott és művelődött, példaképei Homérosz, Shakespeare és Osszián voltak.

Ügyvédként helyezkedett el Strassburgban, de hamarosan elhívta magához Weimar hercege, akinek titkos tanácsnoka és pénzügyminisztere lett 10 éven keresztül. Megpróbált egy előrehaladó, demokratikus rendszert kiépíteni, és amikor ez nem sikerült, megcsömörlött és otthagyta a munkáját. Itáliába ment felüdülni, pihenni, körutat tett ott.

1788-ban hazatér, de már nem foglalkozik államügyekkel. Alkotókedve is visszatért, de már nem a romantikus vonalat folytatta, hanem a mértéktartó, összeszedett klasszicizmus felé fordult. 

Megismerkedett Friedrich Schillerrel, és életük végéig barátok maradtak. Együtt dolgoztak a német klasszikán. Mindketten hittek a fejlődésben, a nevelés erejében. Egy-egy dologban eltért a felfogásuk. Goethe hisz az egyensúlyban, a harmóniában. Schiller azt vallja, hogy a természet örök ellentétben áll az ember szabadságvágyával, de Goethe szerint létezik egyetemes természeti törvényfolyam, melyben az ember is megtalálja a helyét. Az ő gondolkodásában egyfajta panteizmus fedezhető fel (Isten vagy egy felsőbb erő állandó jelenléte).

Fontosabb művei a Faust mellett:

Verseskötetek, pl. Friederika-dalok, Marienbladi elégia, Római elégiák, Nyugat-keleti diván (250 verset tartalmazó kötet, a legteljesebb, legkiegyensúlyozottabb kötete). Sok versét a németek nagy zeneszerzője, Schubert zenésítette meg.

Ide kapcsolódik egy német műfaj: Lied (dal), mely nem népies, hanem romantikus dal, szerelemmel és elvágyódással, és mindig van benne valami borzongató. Lied műfajú pl. Goethe Vándor éji dala c. verse, mely egy kirándulás emlékét örökíti meg.

Schillerrel balladagyűjteményt is kiadtak, és 1797-ben együtt jelentették meg Xéniák c. kötetüket (gúnyos, ironikus, csattanós epigrammákat tartalmaz a kortársakról, írótársakról, társadalmi jelenségekről).

Prózai művei: Az ifjú Werther szenvedései (levélregény), melyet egy szerelem hatására írt 1774-ben, és amely híressé tette. Kifejezetten egy szerelmes regény, magán viseli a szentimentalizmus jegyeit. Hatalmas sikere lett Európa-szerte, olvasói közül többen öngyilkosok lettek a regény hatására (és mert az akkori ifjúságban volt valami reménytelenség, egy olyan érzés, hogy nincs célja, jövője az embernek).

Fejlődésregényei: Wilhelm Meister tanulóévei (1796), Wilhelm Meister vándorévei (1821)

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a következő oldalra!