II. Okoskodások; érzések

Ebben a részben kap hangot a fiziko-teológia irányzat szemléletmódja, amelyről Csokonai költői szerepei kapcsán már volt szó ITT (a filozófus költő szerepe).

„Miért vitatja hát oly sok gondolatlan,

Hogy ami meg nem tud halni, halhatatlan?”

Mit lehet azon vitatni, hogy létezik lélek? Az anyagmegmaradás törvénye szerint az anyag nem veszhet el.

„Ő [a halál] a természetnek segédje s szolgája,

Őáltala forog ennek karikája;

De legkisebb rész sem veszhet el kezéről,

Ő csak bont, de számol minden részecskéről.”

Anyagot létrehozni vagy megsemmisíteni csak a Teremtő tud.

„Mert aki e Mindent semmiből alkotta,

A megsemmisítést magának tartotta.”

Ezután Isten tulajdonságairól beszél. A Teremtő tudja elpusztítani a lelket, kérdés tehát, hogy akarja-e?

„De egy bőlcs Istenről azt állítni vétek,

(Sőt, hogy említem is, tán azzal is vétek)

Hogy ő egy, a maga képére teremtett

Nemes valóságot csak azért teremtett,

Hogy a bú, baj közűl semmiségre híjja

S önnön lehelletét mintegy visszaszíjja.”

Nem azért teremtette a Mindenható a lelket, hogy aztán visszaszívja.

Bölcs, jó, igazságos az Isten. Nem olyan kegyetlen, hogy megfossza az embert a legfőbb jótól, az élettől, és megcsúfolja a halhatatlanságra vágyó lélek reményét.

„Óh nem! nincs becsesebb javunk az életnél,

És te oly kegyetlen soha nem lehetnél,

Hogy e legfőbb jónktól megfosztanál minket

S megcsalnád az erre vágyó lelkeinket.”

A beszélő végigtekinti a természeti és erkölcsi világot meg a társadalmat.

„Ha az embereknek dolgait vizsgálom,

Azt a jó, bőlcs, igaz Istent nem találom,

Kit a természetnek világában leltem

S ki előtt oly megtőlt szívvel térdepeltem.”

Nehéz meglátni Istent az emberi világban, mert a jók szenvednek, a gonoszok boldogan élnek, és az erénynek nincs becsülete.

Az erkölcsi világ fontos, mert ez az egyik, ami megkülönbözteti az embert az állattól. Erkölcs nélkül az ember csak „tollatlan kétlábú állat”.

Összeveti az ember sorsát az állatok sorsával, akiket a természet nevel fel, míg az ember „dajkája” az ész és az erkölcs, ezek intéseit kell megfogadnia. Az állatok kevesebbet éreznek, de érzéseik nyugodtabbak.

„Ugyan hát, óh, ugyan csak az ember volna,

Mely többet kívánna, semmit sem kóstolna?

Kinek az erkőlcsi világ csak kárt tenne,

A természet pedig mostohája lenne?”

Az a gondolat fogalmazódik meg, hogy Isten kivonul a világból, amit alkotott. Jó és gonosz látszólag összekeveredik. A világ egy nagy sír, amibe jó és rossz egyaránt belehullik. A világ erkölcsileg relatívvá vált, ami a pusztulását okozhatná.

A civilizálatlanok boldogabbak. Az ember állati sorba merül. Aztán egyszer csak megint kiválik az ember az állati sorból, elkezd gondolkodni, remélni, és valahogy emberré válik. Újrajátssza az emberiség történetét.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!