Csokonai Halotti versek című műve 1804-ben keletkezett Nagyváradon. A költő felkérésre írta, majd a hideg időben személyesen is felolvasta. (Rhédei Lajos gróf rendelte a művet búcsúztató gyanánt, mert meghalt a felesége.)

Ez lett Csokonai utolsó jelentős alkotása, mivel a szertartáson megfázott, és súlyos tüdőgyulladást kapott, amely miatt később meghalt.

Bár a mű egy haláleset alkalmából íródott (Rhédeiné Kátsándy Terézia temetésére), nem alkalmi vers, hanem egy filozofikus költemény, amely olyan kérdéseket vizsgál, mint az élet értelme, a halálfélelem és a lélek sorsa.

A halál közelségének komor hangulata lengi be.

Mottó és téma

A vers mottója Rousseau-tól való, egy francia nyelvű idézet, amely a francia szerző Emil, vagy a nevelésről című munkájának IV. könyvéből származik. Magyar fordítása: „…nekem elegendő, ha elmondom Önnek, amit szívem egyszerűségében gondolok.” Vagyis nem akar meggyőzni, ez nem szónoki beszéd, hanem filozófiai mű, amely interpretálni akar egy problémát.

Csokonai ezzel a mottóval szerényen, de öntudatosan jelzi, hogy nem teológiai vagy tudományos vitát akar nyitni, csak elmondja azt, amit tiszta szívből gondol a lélek halhatatlanságáról.

A vers fő témája a halandóság, a lét és a nemlét küzdelme, valamint a lélek halhatatlanságának kérdése (amellyel kapcsolatban a költő kételyekkel küzd).

„Miért szükség nékem a haláltól félni,

Ha csakugyan egykor meg kell szűnnöm élni?

Mért oly édes nékem a halhatatlanság,

Ha ez a reményem merő hasztalanság?”

Csokonai az élet értelmét kutatja, felteszi a kérdést, miért reménykedik az ember a túlvilágban, ha az eszével közben kételkedik a létezésében.

Hangnem és világkép

A műben a beszélő kételyekkel telve keresi a bizonyítékot a lélek halhatatlanságára. Hangulata mélyen melankolikus, tépelődő, mivel a lírai én bizonytalansággal, kételyekkel küzd. Hangja elégikus, vívódó és pesszimista, hangnemét a hiányérzet, a földi szenvedés és a csalódottság fájdalma határozza meg. Stílusa ünnepélyes és vallomásos, közvetlen, de megrendült is.

A korábbi életigenlés helyett egy komorabb, sötét és reményvesztett világképet látunk. Csokonai nem tudhatta, de saját halála előtt nem sokkal írta a verset, amely a haldokló ember magányát is érzékelteti, és az életével elégedetlen költő segélykiáltása is.

Műfaj és stílusirányzat

A vers formailag halotti búcsúztató, műfaja filozófiai elégia. A klasszicizmus fegyelmezettsége, tiszta formakultúrája és a szentimentalizmus szívből jövő pátosza is megjelenik benne.

Csokonai kitágítja a hagyományos halotti búcsúztató kereteit, és filozófiai számvetést készít. Nemcsak egyetlen ember halálát siratja meg, hanem az elmúlás egyetemes kérdéseit vizsgálja, úgy mint a lélek halhatatlansága és a krisztusi feltámadás reménye.

A hit és a racionalitás között feszülő ellentét okozta kétségeket elvont, mégis plasztikus fogalmakkal írja le.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!