Értelmezés

I. Rémítő s vidító kétségek

A cím egy oximoron (ellenkező pólusú dolgok összekapcsolása: vidító és rémítő).

A sorok száma hullámzó az egyes strófákban: az első versszak 14 soros, a második 20 soros, a harmadik 14 soros, a negyedik ismét 20 soros (14-20-14-20).

Szerkezetileg 4 egységre bontható:

1. egység (14 sor):

A vers kezdő sorai a legismertebbek, ezeket idézik a legtöbbet:

„Lenni? vagy nem lenni? kérdések kérdése!

Melynek nehéz, kétes, szép a megfejtése.”

A versindításban a beszélő a „lenni vagy nem lenni” kérdését boncolgatja, azaz utal a hamleti kérdésre, de végül nem abba az irányba megy el, amelybe Shakespeare, hanem azzal foglalkozik, hogy mi van a halálon túl.

Utána négy sornyi lélekrajz következik.

„Lát és habzik az ész, a szív fél és óhajt,

S bennem a kérdésben forgó lélek sóhajt.

Érzem nemes voltom, érzem gyengeségem,

S reményem béborúl és derűl kétségem”

Racionalizmus és szív, test és lélek, erő és gyengeség, remény és kétség közt hánykolódik a beszélő. Egy nyugtalan tudati állapotban van.

A következő négy sorban ég és föld között „függ”, ami a kétséget fejezi ki.

„Csillagok közt hordnak aetheri szárnyaim,

De a sír partjára húznak ón-lábaim;

Az ég s a főld között függök utóljára

Én, angyal meg állat, vagy csak por meg pára.”

Az embert a lelke felfelé vonja, de a biológiai determinizmus a földhöz ragasztja.

Költői eszközök tekintetében rengeteg alliteráció és figura etymologica található a műben (pl. „kérdések kérdése”, „mélységeknek mélyére”).

2. egység (20 sor):

A következő 20 sorban az előző rész lenni vagy nem lenni kérdését járja körbe. A józan ész gondolatait veti föl: mi értelme volt az ember létrejöttének, ha a halállal ennek vége lesz?

„Ha most vagyok, látom, mindég is kell lennem:

S ha nem lészek, csapás volt az élet bennem,

És ha el kell múlnom, mi szükség volt élni?

Egy elveszendőnek miért kell remélni?”

Csokonai az élet önmagában való létezését látja bizonyítéknak a lélek halhatatlanságára.

„Légyek, hogy szenvedjek? és bánjam létemet?

Reményljek, de ez is gyötörjön engemet?

Így, örök semmiség! óhajtlak tégedet,

Vedd vissza méhedbe vexált gyermekedet.

Boldog! százszor boldog, aki nem szűletett,

Aki nem ízlelte még meg az életet!

De jaj! aki egyszer van és kezdett lenni,

Örök halál annak semmiségbe menni.”

Mivel az emberi élet csupa gyötrelem, a nemlét kívánatos a számára, mert örök megnyugvást jelent.

A vers azonban mindenekelőtt egy antropomorf, emberi, életet szerető alkotás.

„az élet bennem mihelyt szikrát vetett,

Fellobbant a hozzá vonszódó szeretet.”

Az ember szeret élni, ez érződik ki Csokonai soraiból.

3. egység (14 sor):

A következő 14 soros rész az első szerkezeti egység 5-8. sorát, a lélekrajzot fejti ki részletesebben.

„Létel! te mennyország ezer inségbe is,

Nem-létel? te pokol még nem érezve is!”

Itt a halál képe jelenik meg többféleképpen.

„De kárpitja alól a kék reménységnek

A testvér csillagok mosolyogva égnek,

Bíztatván, hogy mennyből szállt belém a lélek,

S ha elvész is e test, jobb részemmel élek.”

A haláltól való félelmünkben reménykedünk, hogy a lelkünk tovább él.

4. egység (20 sor):

Az utolsó 20 soros szerkezeti egység a lelket fogalmazza meg, visszatérve a vers elejéhez. Megszólítja a lelkét:

„Te, ki által mozgok, növök és dolgozok,

Eszmélek, ítélek, vágyok, gondolkozok,

Örvendek, búsulok, reménylek és félek,

Te csuda valóság, belém szállott lélek!”

A lélek funkcióit írja le, a lelket ruházza fel az ész megismerő funkciójával. Az ítélőerőt, a teremtőerőt és az érzelmi funkciót is a léleknek adja.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!