François VILLON

(1431-1463)

A „Villon” név felvett név, a valódi neve François de Montcorbier volt. Egy magas rangú pap volt a nagybátyja, Guillaume de Villon, az ő nevét vette fel. Mivel korán árvaságra jutott, a nagybátyja gondoskodott a taníttatásáról, ő nevelte, és Villon hálából vette fel a nevét.

A százéves háború folyt ekkoriban, és az élet kaotikus volt. A középkori Franciaország és Párizs a bűnözőktől való rettegésben élt, a Sorbonne környéke egy bűntanya volt. Maga Villon is több súlyos bűnt elkövetett (pl. egy szerzetest halálra szúrt).

Ott hagyta az egyetemet, és vándordiáknak, csavargónak állt. Ez egy meghatározó élmény lett az életében.

Az 1460-as években eltűnt, és nincs kizárva, hogy felakasztották (abban az időben kisebb bűnökért is felakasztottak embereket, de ő nagy bűnöket is elkövetett).

Főműve: Nagy Testamentum 1461-ben keletkezett. (Írt Villon Kis Testamentumot is.)

(vegyes tartalmú versgyűjtemény)

Középfrancia nyelven íródott (középkori francia), provanszál nyelvjárásban.

173 oktávát tartalmaz. Az „oktáva” 8 soros versszak, Villon két négysoros keresztrímes strófát illesztett össze úgy, hogy középen páros rím legyen.

A „testamentum” szó itt végrendeletet jelent (a Biblia esetében „szövetség” értelemben használjuk).

A benne szereplő műfajok: dalok, sírfeliratok, rondók (körtáncok), panaszversek, balladák (Villon legismertebb műfaja a ballada, 15 ballada található benne).

Villon balladái kétfélék:

• egyszerű ballada (4 strófa, az első 4-8 soros, az utolsó 4-6 soros, és van egy ajánlás a hűbérúrnak) – pl. Jó tanítás balladája rossz életűeknek (ez egy biblikus ízű cím, amelyben a jó és a rossz ellentéte jelenik meg, bűnözőknek szól), Záróballada (a Hercegnek ajánlja, de ebben is a vágáns hangnem jelenik meg)
• kettős ballada (6 strófa, amelyek 8-10 sorosak, és nincs ajánlás) – pl. Panasz a mindeneket lebíró halálról

További híres Villon-balladák pl. A szép fegyverkovácsné panasza, Tűnt idők asszonyairól, Tűnt idők lovagjairól, Akasztottak balladája

A balladákat utcákon, tereken, mulatságokban és főúri udvarokban adták elő énekelve, gyakran hangszerkísérettel.

Villon költészetére nagy hatást gyakorolt a haláltánc műfaja, mely arról szól, hogy a legnagyobb úr a halál, hatalma alól senki se menekül, a koldustól a királyig meghal mindenki. A haláltáncban a halát táncolva követik (a képzőművészetben grafikákon jelenítették meg).

Ebben az időben a költők már elrejtették a nevüket a versfőkben, Villon is ezt tette, de azért ő még a középkorhoz tartozik, mert a halállal való kapcsolat foglalkoztatja, fontos számára az ima stb.

Faludi György az 1930-as években átdolgozta Villont pikáns, erotikus fordítások formájában, amelyek szórakoztatóak, de nem hű fordítások.

A középkor vége felé már polgári, lázadó gondolatok jelentek meg, Villon is nagy lázadó volt, de a Carmina Burana vágánsköltői is a saját kezükbe vették a sorsukat. Ezek az új viselkedésformák már a reneszánszt készítik elő.