Az alábbi áttekintés célja, hogy rálátást adjon egy tágabb témára (csak a lényeget tartalmazza).

Az összefoglaló tartalma:

• a középkor általános jellemzői (bevezetés) – világképe, a „sötét” jelző, szellemi élet
• a középkori irodalom műfajai – egyházi és világi műfajok, középkori műfajok a három műnemben
• lovagi irodalom – líra (trubadúrlíra), epika (lovageposz, lovagregény)
• vágánsköltészet – Carmina Burana
• Dante: Isteni színjáték – szerkezet, számmisztika, bűnök hierarchiája a Pokolban, Dante érzései, politikai szempontok
• Villon: Nagy Testamentum – nyelve, műfajai, fontosabb balladák
• a középkor vége, a reneszánsz kezdete (befejezés)

A középkor 476-tól 1492-ig (más felfogás szerint 1640-ig, azaz a reneszánsz még középkor) tartott. Nagy volt a katolikus egyház szerepe. (313-ban a katolikus vallás államvallás lett a Római Birodalmon belül).

A középkor mindenekelőtt a vallásos világképéről nevezetes. Az antik ember világképében a földi, az emberi lét állt a középpontban, a középkori embert a túlvilág érdekelte, világképében az Isten áll a középpontban (ez visszalépés, ha abból indulunk ki, hogy a reneszánsz korban újra az ember került a középpontba, és a fejlődés később is ebben az irányban történt).

A középkori ember számára az élet felkészülés volt a túlvilágra, az üdvösségre (a szenvedést elfogadták, mert a földi életet siralomvölgynek tartották). A túlvilági élet fontosságáról tanúskodik a haláltánc műfaja is (fontos volt, hogy „minden pillanatban emlékezz a halálra!”)

Később a felvilágosodás kora elnevezte a középkort „sötét középkor”-nak, és ez a „sötét” jelző azóta is rajta ragadt ezen a korszakon – részben igazságtalanul.

A „sötét” jelzőt a középkor nagyban köszönheti a babonáknak és azoknak a tévhiteknek, amelyek később megdőltek (pl. a középkor úgy tartotta, a Föld lapos, tányér alakú, és a szélén van a világ vége, ahol le lehet lógatni a lábunkat). Emellett statikus világkép volt jellemző a középkorra (úgy tartották, csak az évszakok váltakoznak, de amúgy nem változik semmi).

Kevés írásos emlék maradt fenn a középkorból, és kevés lehetőség volt a kultúra terjesztésére. A kultúra a közösség részeként élt, körforgásban élt (nemzedékről nemzedékre hagyományozódott tovább).

A középkor alkotóira az egyéniség hiánya jellemző: nem írták alá az alkotásokat vagy csak monogramot használtak – ennek a szerénységnek a vallásos világnézet volt az oka (úgy tartották, nem az emberé a dicsőség, amiért jót alkotott, hanem istené, és valóban Istent akarták dicsőíteni a művekkel). Ráadásul úgy tartották, a szépség a bűn forrása, és ettől a bűntől csak az Istenben való hit válthat meg.

A kolostorok voltak a szellemi élet központjai. Több szerzetesrend is alakult a középkorban, a legismertebb a bencés rend volt, amely i. sz. 529-ben jött létre, Nursiai Szent Benedek alapította Monte Cassinóban. Termelőmunkát végeztek, földet műveltek. Szabályzatukban az alábbi híres intés szerepel: „Ora et labora!” (Imádkozzál és dolgozzál!). Azt vallották, szüntelen tevékenységben kell tölteni az életet.

Később, a 13. században létrejött a ciszterci rend (fehér csuhások), majd az Ágoston-rend, amelyek termelőtevékenységet folytattak.

Külön csoportot alkotnak a koldulórendek, mint pl. a ferencesek és a domonkosok, és külön csoportot azok, akik hallgatási fogadalmat tettek, pl. karthausiak, premontreiek és trappisták (utóbbiak készítették a trappista sajtot).

A szerzetesrendek alkották a műveket, kódexeket másoltak, emellett betegápolással stb. foglalkoztak. A kódexek vegyes tartalmúak voltak, minden lapot kihasználtak bennük, mert kevés volt az állatbőr és sokba került.

A középkori oktatásnak fontos részét képezték az egyetemek, amelyeknek két fokozata volt: alsó és felső szint. Az alsóbb szinten a hét szabad művészetet oktatták: aritmetika (számtan), geometria (mértan), retorika (szónoklattan), grammatika (nyelvtan), dialektika (logika, vitakészség tudománya), asztrológia (csillagászat), muzsika (zene).

Akik ezt elvégezték, azok orvosnak, teológusnak vagy egyházjogásznak állhattak. Janus Pannonius pl. egyházjogból szerzett doktorátust Ferrarában és Padovában.

A királyi és főnemesi udvarokban lovagi kultúra alakult ki. A lovagok általában a magas rangú főnemesek, földbirtokosok közül kerültek ki. (Ennek anyagi oka is volt. A lovag számára szükséges ló, lószerszám és páncél 2-3 középkori falu éves adójának megfelelő összegbe került). A fiúk először apródok lettek, a lovagi rangig hosszú folyamat során jutottak el, amelyet a lovaggá válás aktusa szentesített.

Lovagi erények: a lovag a hit és a gyengék (nők, gyermekek) védelmezője. Ennek a 11. századtól volt nagy szerepe a keresztes hadjáratok miatt. A lovagkort a szerelmi kultusz is jellemzi, pl. illett a lovagnak plátói szerelmet táplálni a gazdája felesége iránt.

Az egész középkort a latin nyelv fogta össze (a középlatin, azaz a középkor latinja, amely nem azonos a horatiusi latinnal).

Művelődési szempontból egységes korszak volt, a latin nyelvet a művelt emberek minden keresztény országban ismerték, ezen a nyelven alkottak és érintkeztek. Az építészetben a román stílus és a gótika uralkodott.

Az összefoglalónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!