2. lovagi epika (eposz, regény) – kiemelkedő hősökről, harcokról szóló történetek

1. lovageposz

• Roland-ének (ófrancia lovagi eposz, hősi ének) – dél-franciaországi spanyol mondakörbe tartozik, Roland egy frank hős, Nagy Károly híres lovagja, aki a Pireneusokban küzdött a barbár mór törzsek ellen (történelmi háttere Nagy Károly 778-as hispániai hadjárata), a szerző ismeretlen (egy névtelen normann költőnek tulajdonítják, aki a 11. század végén vagy a 12. század elején véglegesítette)
• Nibelung-ének (középfelnémet hősi eposz) – 1200 körül keletkezett, egy ismeretlen költő jegyezte le, aki a szájhagyományban évszázadok óta élő germán mondákból állította össze, főhőse Siegfried, a sárkányölő hős, aki a németek nemzeti hőse lett, a történet Siegfried meggyilkolásáról és felesége bosszújáról szól (Wagner zenésítette meg a történetet Nibelung gyűrűje címmel)
• Artúr király és a Kerekasztal lovagjai (bár prózában íródott, eposzként tartják számon) – a kelta mondakörbe tartozik, több legenda ötvözete (Szent Grál, Camelot stb.), egy 15. századi angol lovag, Sir Thomas Malory állította össze a korábbi angol és francia nyelvű lovagregényekből, krónikákból, mondákból (egy összefüggő elbeszéléssé dolgozta át a különféle Artúr-történeteket), ebben a pogány kelta mondavilág keresztény motívumokkal ötvöződik

2. lovagregény (kevésbé kötött formájú, mint az eposz)

• Trisztán és Izolda (verses regény) – 1210 táján keletkezett, a gall és a kelta mondavilágból való a történet, amelyet a középkorban többen is feldolgoztak, de a leghíresebb Gottfried von Strassburg német költő műve, modern összefoglalását Joseph Bedier francia irodalomtörténész írta 1900-ban, aki különféle középkori töredékeket állított össze egységes történetté.

Vágánsköltészet

A vágánsok elcsapott vándordiákok voltak (= goliard, francia nyelven), olyan csavargók, akiket kicsaptak valamelyik intézményből, olykor kiugrott papok, és általában olyan emberek, akik nem szerettek dolgozni, és nem akartak beilleszkedni a társadalomba.

Ők vándoréletre adták a fejüket és az élet szeretetéről, az élet élvezetéről írtak verseket. A szabad szerelmet hirdették, az italt, a mámort dicsérték. A szórakozás, a nők, a bor, az anakreoni életörömök szövődnek bele.

A vágánslíra latin nyelvű költészet, amely társadalomkritikát is tartalmaz, méghozzá a papságot és az arisztokráciát sújtja (ők is bűnös életet élnek). Egyház- és feudalizmusellenesség jellemzi.

A vágánsköltészet alkotásait a Carmina Burana c. kötetben gyűjtötték össze, amely a 13. századból való és kb. 200 db latin nyelvű vágánskölteményt tartalmaz. Olyan versek is vannak benne, amelyek megzenésítve ma is ismertek és énekeljük őket (pl. ballagáskor szokták énekelni a Gaudeamus igitur c. nemzetközi diákéneket, az is innen való).

A kódexet egy bencés kolostorban találták meg a 19. században, de nem a szerzetesek írták. Carl Orff híres színpadi kantátát írt a Carmina Burana alapján a 20. században.

A középkor két nagy összegzője, Dante és Villon a középkori világi irodalom két külön ágához kapcsolható: Dante epikája a lovageposzokból nőtt ki, Villon költészete pedig a trubadúrlírából.

Az összefoglalónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!