A barokk irodalom

A barokk nagyon épít a reneszánszra, csak sokkal pompásabb, gazdagabb, szeszélyesebb, emellett rendkívül bonyolult, nyakatekert megoldásokkal él (míg a reneszánsz világos, áttetsző).

Jellegzetes műfaja az eposz.

A barokk irodalom jellemzői:

• imitáció (a reneszánszhoz hasonlóan még mintákat követ)
• monumentalizmus
• túlzás eszközei
• formai külsőségek alkalmazása, pl. Pázmány Péter barokkos, bonyolult szerkezetű, de áttekinthető körmondatokat használt
• hosszú címek, bonyolult körmondatok
• érzelmi telítettség, indulatosság, szenvedélyesség (érzelmi kitörések, drámai csúcspontok állnak a középpontban)
• patetikus, emelkedett hangnem
• hősiesség
• színpadiasság
• túlvilág naturalista megjelenítése
• vallásos eufória vagy tragikus szenvedély, mártíromság ábrázolása
• újszerű metaforák
• virtuóz rímtechnika
• szokatlan képzettársítások (pl. fenséges és közönséges szavak egymás mellett)
• ellentétekben feszülő hasonlatok
• rokon értelmű mondatok, szavak, kifejezések halmozása

A cél a befogadó érzelmi mozgósítása volt, ezért a művek érzelmi hatásosságra, lenyűgözésre törekedtek.

A műfajok közül az eposz alkalmas a barokk korszak céljaira, ezért a barokk írók eposzokat alkottak.

Nevezetes barokk szerzők:

• Torquato Tasso (olasz eposzíró, főműve: Megszabadított Jeruzsálem)
• John Milton (angol szerző, főműve: Elveszett paradicsom)
• Miguel de Cervantes (spanyol szerző, főműve: Don Quijote c. regényes eposz – a művet a reneszánsz és a barokk határára teszik (van, aki még a reneszánszhoz sorolja), de Don Quijote karaktere jól megmutatja, hogy a barokk embertípus irracionális, olyasmit akar, amit nem lehet megtenni, míg a reneszánsz embertípus nyugodt)
• Lope de Vega (spanyol szerző, színműveket írt, pl. A kertész kutyája)

A magyarországi barokk

A török hódoltság után, az 1600-as évek elejétől vált meghatározóvá.

A magyar barokk legfontosabb szerzői:

• Pázmány Péter – egyházi irodalmat művelt (prédikációk, imádságok, vitairatok)
• Zrínyi Miklós – értekezések mellett verseket és eposzt is írt (Szigeti veszedelem)
• Gyöngyösi István – ma már kevésbé ismert, de kitűnő költő volt, az eposzi hagyomány folytatója, rajta nevelődtek fel a 19. század költői (Arany és Petőfi még nem Zrínyit olvasták, hanem Gyöngyösit), nem írt olyan nehézkesen, mint Zrínyi, viszont a nagy közösségi témák helyett a kisvilág, a magánélet költője volt, pl. főúri házasságokról írt (Wesselényiről, Zrínyi Ilonáról, az Andrássyakról, Thököly Imréről stb.).
• Mikes Kelemen – szépirodalmi minőségű fiktív levelei miatt fontos (Törökországi levelek)

Az összefoglalónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!