Balassi Bálint: Egy katonaének (elemzés)
Az Egy katonaének a reneszánsz kor kiemelkedő esztétikai értékeket felmutató, példaadó irodalmi alkotása, Balassi egyik legjobbnak tartott műve. A vers által közvetített emberi érzelemvilág és természetközeliség jól megmutatja, hogy milyen lehetett a 16. századi Magyarország élete, milyenek lehettek a végvári katonák mindennapjai.
A reneszánsz kori európai irodalom nem ismerte a vitézi éneket vagy katonaverset (latinul cantio militaris), nem volt ilyen műfaj. A magyar történelmi sajátosságok következménye, hogy a hazáért és a kereszténységért való hősi küzdelem csak nálunk lett témája a költészetnek.
Az pedig, hogy nálunk téma lett, Balassinak köszönhető, mivel ő teremtette meg a vitézi ének műfaját. Lehet persze, hogy írtak korábban is effélét (Tinódi Lantos Sebestyén több históriás énekének a bevezetőjében beszél hasonló dalokról), de a műköltészet színvonalára Balassi emelte fel.
Balassi megjelenéséig főként csak históriás énekek szóltak a katonákról, Balassi ezeknek az epikus anyagát dolgozta fel költeményeiben, s emelte a tudós reneszánsz líra szintjére.
Vitézi verseinek témája a végvári katonák dicsérete, életformájuk bemutatása. Mivel maga is katonáskodott, pontos képet tudott adni a végek életéről.
A 16. században egy magyar főúr életének velejárója volt a katonáskodás, mivel a három részre szakadt országban szinte folyamatosan dúlt a háború. Balassi szolgált Eger, Érsekújvár és Esztergom várában is, és a vitézi életformában igazán elemében érezte magát: menedéket nyújtott számára a bánat és a kudarcok elől, amelyek a magánéletben érték.
Balassi felismerte Magyarország történelmi szerepét, felelősséget érzett hazájáért és a kereszténységért, így vállalta a harcot és a katonaéletet a török visszaszorítása érdekében.
Szinte teljesen újfajta lírát teremtett azzal, hogy belülről láttatja a katonák életét, nem mint külső szemlélő mutatja be őket. Ő átérezte a katonák sorsát, ismerte az életet élvező, a természettel együtt élő, a hazáért harcoló életmódjukat, és dicsérte őket érte.
Katonaverset konkrétan csak egyet írt (amennyire tudjuk, az Egy katonaéneken kívül nincs más ilyen típusú verse), de korábban (1583-1584-ben) írt ún. tavasz-énekeiben is olvashatunk hasonló gondolatokat.
Ezért a vitézi versei közé szokták sorolni tavasz-énekeit is, amelyek abban különböznek az európai humanista természetlírától, hogy Balassi a természetet a katonaember szemével látja és mutatja be. Így tavasz-énekei is a magyar végvári élet idillikus oldalát rajzolják meg művészi módon, ilyenek pl. a Borivóknak való, a Búcsú a hazától és a Széllel tündökleni.
Az egyetlen olyan verse, amely teljesen a katonák világát mutatja be, az Egy katonaének, amely 1589-ben született, és a Balassa-kódexben a 61. helyen áll.
Miután a költő udvarlása Losonczy Annának nem járt sikerrel, csalódásában a vitézi élet szépségével, katonai élményeinek felelevenítésével vigasztalódott.
A verssel ezenkívül az volt Balassi célja, hogy elbúcsúzzon hazájától, ugyanis Lengyelországba készült, a török-lengyel háborúba. Indulás előtt megrohanták az emlékek, amelyek megszépítették a múltat (erre az életérzésre épül Ó, én édes hazám, te jó Magyarország… kezdetű verse is).
Az Egy katonaéneket Balassi nyilván katonatársai részére írta, akik Tinódi és más énekmondók egyszerűbb epikus énekeihez voltak szokva, így a vers által magasabb szintre emelte ezt a szerényebb igényű hallgatóságot is.
Olvassuk most el a verset!
Egy katonaének
Az Csak búbánat nótájára
Vitézek, mi lehet ez széles föld felett
szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól,
kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot, az ég szép harmatot
ád, ki kedves mindennél.
Ellenség hírére vitézeknek szíve
gyakorta ott felbuzdul,
Sőt azon kívül is, csak jó kedvébűl is
vitéz próbálni indul,
Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik,
homlokán vér lecsordul.
Veres zászlók alatt lobogós kopiát
vitézek ott viselik,
Roppant sereg előtt távol az sík mezőt
széllyel nyargalják, nézik;
Az párduckápákkal, fényes sisakokkal,
forgókkal szép mindenik.
Jó szerecsen lovak alattok ugrálnak,
hogyha trombita riadt,
Köztök ki strázsát áll, ki lováról leszáll,
nyugszik reggel, hol virradt,
Midőn éjten-éjjel csataviseléssel
mindenik lankadt s fáradt.
Az jó hírért, névért s az szép tisztességért
ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát
mindeneknek ők adnak,
Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók,
vagdalkoznak, futtatnak.
Ellenséget látván örömmel kiáltván
ők kopiákot törnek,
S ha súlyosan vagyon az dolog harcokon,
szólítatlan megtérnek,
Sok vérben fertezvén arcul reá térvén
űzőt sokszor megvernek.
Az nagy széles mező, az szép liget, erdő
sétáló palotájok,
Az utaknak lese, kemény harcok helye
tanuló oskolájok,
Csatán való éhség, szomjúság, nagy hévség
s fáradtság múlatságok.
Az éles szablyákban örvendeznek méltán,
mert ők fejeket szednek,
Viadalhelyeken véresen, sebesen,
halva sokan feküsznek,
Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója
vitézül holt testeknek.
Óh, végbelieknek, ifjú vitézeknek
dicséretes serege!
Kiknek ez világon szerte-szerént vagyon
mindeneknél jó neve,
Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel
áldjon Isten mezőkbe!
Az Egy katonaének hiteles hadtörténeti és kortörténeti dokumentum: minden szava személyes tapasztalatra épül, pontosan mutatja be a mindennapok valóságát. Ez a személyes motiváltság magyarázza a lelkes hangvételt is.
Ugyanakkor ez a vers jóval több, mint korrajz, hiszen a kor egyik legnagyobb költője vall benne a harmónia utáni vágyáról. Balassi egy olyan világrend után sóvárog, amelyben az emberség, a tisztesség, az önzetlen, bátor helytállás erkölcsi felsőbbrendűsége győzedelmeskedik.
Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Balassi Bálint: Egy katonaének (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>