A vers a külső, vizuális és esztétikai szépség szférájából és a legényes hetykeség és vetélkedés hangneméből a belső, morális szépség, nagyság és hősiesség szférájába emelkedik. Ez együtt jár egy őszinte pátosszal, műfaji szinten pedig a vers a toborzóénektől az ódáig emelkedik.

Tehát kétféle szépség található Balassinál, ami a platóni filozófia hatását mutatja. A külső, fizikai szépség mint alacsonyabb és a szellemi-morális szépség mint magasabb fokozat adja az Egy katonaének kompozíciós alapelvét.

A vers két fele azonban, a könnyed, vidám, és a nehéz, heroikus rész törés nélkül, szinte észrevétlenül olvad egymásba. Már a toborzó részben jelzi a költő, hogy nemcsak játékról, nyalka huszári díszelgésről-hejehujáról beszél, hanem komoly dolgokról. Ezzel készíti elő az ódai részt.

A 6-8. strófa stíluseszközei a metaforák, párhuzamok, ellentétek, igehalmozás, díszítő jelzők, a távlatok érzékeltetése, és a majdnem naturalista leírás.

A vers 3. pillére a 9. versszak, amelyben Balassi a vitézek örök dicsőségét és hírnevét zengi. Ez a strófa egy nagy erejű érzelmi kitörés, amely választ ad a két pillérköz hangulatilag eltérő képsoraira is.

Miután az 1. strófát kivéve a teljes versen át 3. személyben beszélt a vitézekről, itt most ismét 2. személyben fordul hozzájuk, megszólítja őket:

Óh, végbelieknek, ifjú vitézeknek
dicséretes serege!

Míg az első strófát indító megszólítás rövid, katonás, és egyetlen szóból áll („Vitézek!”), addig ez a megszólítás egy hosszabb jelzős szerkezet, amit egy indulatszó („Óh”) vezet be.

Míg az első megszólítás határozottabb és ünnepélyesebb (bár a költő együttérzése azért kiérezhető belőle), ez a második a költő búcsúját és áldását előzi meg, s erőteljesen érződik belőle a költő szeretete a végvári vitézek iránt, és a hozzájuk való ragaszkodása (ez főleg az ifjú és a dicséretes szavakból érezhető).

Balassi magasztalja a vitézeket, elragadtatással zengi hírnevüket és örök dicsőségüket. Ez a nagy erejű érzelmi kitörés mintegy válasz a pillérközökben megjelenő életképszerű sorokra, melyek a katonaélet szépségeit és árnyoldalát egyaránt bemutatják.

Az utolsó sorban fájdalmas belenyugvással kíván áldást és hadi szerencsét vitéztársainak a távozó költő:

Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel
áldjon Isten mezőkbe!

Ez a mondat egy áldást kifejező felszólítás, és magas hőfokú érzelmekről árulkodik, csakúgy, mint az összes többi versszaknak a felkiáltó jellege.

Tulajdonképpen a vers első sorától az utolsóig – a leíró jelleg ellenére – valamiféle érzelmi fokozódást érzünk, amely a befejezésben éri el a csúcspontját. Az erős érzelmi töltetet indulatszavak, halmozások, hasonlatok és felkiáltó mondatok jelzik.

A költő tehát logikus, céltudatos érveléssel megválaszolja a vers elején feltett kérdést, és áldásmondással zárja a költeményt.

Befejezés

Balassi Bálint tekinthető irodalmunk első klasszikusának, aki tehetségével felülmúlta a kor átlagköltőit. Az övéhez hasonló magas szintű formaművészetet évszázadokon át nem lesz képes produkálni a magyar irodalom (majd csak a 18. század végén Csokonai költészete). Emellett Balassi volt az első olyan költőnk, aki külföldi szerzőket fordított magyarra és magyar nyelven írt verseket.

Balassi érdeme az is, hogy az éneket mint műfajt egymaga emelte fel a reneszánsz műköltészet színvonalára, költészete esztétikailag, művészileg egyenrangú Shakespeare szonettjeivel.

Életéhez hozzátartozott mindaz, ami a reneszánsz kornak a része volt: vitézkedés, szerelem, házasság, felekezetváltás, stb.

Költeményeiben is kimutatható a reneszánsz kor minden ismérve, pl. a haza iránti szeretet (az ő költészetében jelenik meg elsőként az „édes haza” fogalma), vagy a természet szeretete.

Balassi hangsúlyozza a végvári vitézek önzetlen hazaszeretetét, önfeláldozását, és példaként állítja őket a kor magyarsága elé.

1591-ben hazatért Lengyelországból és beállt a végvári katonák közé Esztergomban, hogy a törökök ellen 1593-ban meginduló „hosszú háborúban” kitüntesse magát. Halálát is a hazáért való harc közben kapott sérülés okozta (egy roham során megsérült a lába, és a seb elfertőződött). Még halálos ágyán is verset írt, amely Istenhez szól:  „Te katonád voltam, Uram, és a te seregedben jártam.”

Nagyságát kortársai közül csak kevesen érezhették meg, ha egyáltalán valaki megérezte. Később azonban rendkívül nagy hatást gyakorolt irodalmunkra: a 17. századnak csaknem minden költője tőle tanult.

Verseit kéziratos másolatokban terjesztették, szóhasználatát, képeit, verselési módját mintának tekintették, és ez egészen a 18. századig tartott. Egyik kedves tanítványa és követője Rimay János volt, de kisebb-nagyobb mértékben hatott Zrínyi Miklós és Gyöngyösi István költészetére, és a barokk költőkre is.

Hatása máig kimutatható, hiszen egyes képei, motívumai a népköltészetbe is bekerültek. Neki köszönhetjük, hogy a magyar nyelvű költészet ilyen magas szintet ért el már a 16. század utolsó évtizedeiben.