A vers címe, műfaja, szerkezete

A költeményt ma Egy katonaének címen ismerjük, de Balassi kéziratában ez csak az alcím volt, a cím pedig latinul szerepelt: In laudem confiniorum, azaz A végek dicsérete.

A „végek” szó a végvárakat jelenti, amelyek nagyon fontos stratégiai szerepet játszottak az ország védelmében: az ellenség (jelen esetben a török) mindig a végvárakat akarta bevenni, mert ha egy végvár elesett, akkor védtelenné vált a hozzá tartozó földterület, amelyet az felügyelt, aki a végvárat birtokolta.

Az ország határain álló végvárak tehát olyan erődítmények voltak, amelyek védték az ország belsejét, ezért a végvári vitézeket, akik a végvárakban szolgáltak, nagy tisztelet és megbecsülés övezte.

Az Egy katonaének alcím segítségével a költő a vers műfaját akarta megjelölni. A vers műfaja ugyanis dal, a népdalokhoz hasonló vitézi ének, amely a katonák mindennapi életéről szól, életük egy-egy jellemző jelenetét ábrázolja.

Ennek megfelelően az Egy katonaének műfaja – amellett, hogy vitézi ének – életkép is. Az életkép ugyanis a mindennapi élet valamilyen tipikus alakját, helyzetét vagy eseményét ábrázolja a közös vonások hangsúlyozásával (tehát nem egyénítéssel, hanem általánosságban).

Előfordul azonban az is, hogy ódának tekinti a szakirodalom, mivel emelkedett hangon szól a vitézi életről, a vitézi élet szépségeiről, nehézségeiről, és nem utolsósorban a hazaszeretetről. Felépítésében is az ódák szerkezeti szabályait követi.

Balassi az énekverstől idővel szövegversek írásáig jutott el, de az Egy katonaének még énekvers, nótajelzése: Csak búbánat immár hagyatott énnekem, kiben elfogy életem. Strofikus, szótagszámláló, ún. ütemhangsúlyos énekversről van szó, 9 strófa terjedelemben. Szerkezetében mellé-és fölérendeltség is jellemző.

Szerkesztésére a harmóniára és szimmetriára törekvő reneszánsz forma nyomta rá a bélyegét: szerkesztésében a hármas számnak van meghatározó szerepe. A korabeli számmisztikát alkalmazó Balassi a hármas számban valószínűleg – Dantéhoz hasonlóan – a Szentháromság jelképét látta. (A számmisztikára való törekvésben a reneszánsz kor neoplatonizmusa jelentkezik.)

A hármas szám több téren is felbukkan. Például a teljes vers 3×3, azaz 9 strófából áll, versformája pedig a Balassi-strófa, mely 3 sorból áll, és ezt a 3 sort a belső rímek további 3 egységre tagolják.

Így aztán a Balassi-strófának háromféle írásmódja van: három, hat és kilenc sorban is le lehet írni. Maga Balassi a 3 soros változatot használta.

Én fentebb 6 sorba tördeltem a vers szövegét. Az általam alkalmazott hatsoros írásmódban minden versszak hat rímelő sorból áll, de a páratlan sorok további két rímelő sorra bonthatóak fel: „Vitézek mi lehet / ez széles föld felett ”.

A vers sorai így 6-6-7 szótagos kétütemű soroknak felelnek meg. Rímképlet: aab-ccb-ddb. A vers ütemhangsúlyos (magyaros) verselésű. A ritmus és a rímszerkezet együtt erőteljes zenei hatást eredményez.

Az Egy katonaének pilléres (híd) szerkezetű, és ebben a szerkezetben is fontos szerep jut a hármas számnak, ugyanis 3 pillére van a versnek (a pillér a hidat tartó lábazat): az 1., az 5. és a 9. versszak. Az ezek közt levő strófák (2-4. és 6-8. versszak) a pillérközök.

A hárompillérű versszerkezet Balassi egyik legtöbbet használt kompozíciótípusa, több mint 10 verset írt hasonló felépítésben. A hárompillérű verskompozícióban az első, a középső és az utolsó versszaknak van kiemelkedő szerepe.

Az első versszak adja meg az alaphangulatot, felvázolja a vers tartalmát, gondolati lényegét. A középső az eszmei, gondolati súlypont, amely magába sűríti a mű gondolati mondanivalóját. Az utolsó strófa pedig egyfajta összegzés vagy lezárás, amely visszautal erre a lényegi mondandóra.

A pillérközökben vagy köztes strófákban vannak az érvelések, illetve ezek a strófák konkretizálják a vers gondolati tartalmát.

Nézzük meg, mindez hogy valósul meg az Egy katonaénekben! A pillérversszakok szentenciózusan megfogalmazzák a vitézi élet értékes és példaadó voltát, a köztes versszakok pedig életképet adnak. A realizmussal megalkotott életképet a három pillér átnemesíti, ódává emeli.

Az 1. strófában a végekről ír a költő, és a végvári vitézeket szólítja meg egy költői kérdéssel. Erre a kérdésre megadja a választ is: a végvári életnél nincs szebb dolog a világon.

A 2-4. versszak a vitézi élet örömeit írja le: vidám, szabad életről van szó, amely ugyanakkor kemény, férfias élet is. Mozgalmasság jellemzi ezt a részt, ami az igehalmozásnak köszönhető.

Az 5. strófa a vers középpontja: itt található a legfontosabb gondolat. „Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak.” A kor legkiválóbb emberei a végvári vitézek, a humanitást és az erényt (virtust) képviselik. Itt már általánosít Balassi, és nem képeket használ, hanem retorikus jellegű szöveget fogalmaz meg.

A 6-8. versszak a vitézi élet megpróbáltatásait, veszélyeit mutatja be. Nemcsak vidám, hanem kemény élet is ez, hiszen sokszor nélkülözés a katonák osztályrésze, és folyamatosan jelen van a sebesülés és a halál kockázata. Ez a halál azonban hősi halál, amely hírnevet és dicsőséget hoz a számukra.

A két pillérköz (2-4. és 6-8. strófa) hangulatilag és tartalmilag egyszerre párhuzamos és ellentétes is: mindkettő a végvári mindennapokat mutatja be, de a második pillérközben már az örök pihenés, a halál lehetőségét is megfogalmazza – amely persze csak kívülről nézve riasztó, a katonák számára nem az, hiszen ők önként vállalják, épp ettől magasztos a hivatásuk és a sorsuk. Ez a hivatás hírnevet, megbecsültséget hoz a katonáknak, ez teszi széppé, sőt kívánatossá, férfihoz méltóvá az életmódjukat.

A két pillérközben megjelenő életképi mozzanatok epikusan is felfoghatók, és időrendbe állítva akár egy kis történetként is olvashatók: hír az ellenség érkezéséről, portya, éjjeli pihenés és őrködés, csata, csatatér halottakkal.

A 9. versszakban Balassi elragadtatott hangon hirdeti a végvári vitézek dicsőségét, itt a vers zárlatában áldást mond rájuk és dicséri őket. Megjelennek az ősz képei is.

A művel a költő emléket akart állítani a végvári vitézeknek (köztük önmagának is). A humanista eszmények (emberség, vitézség) mellett fontos szerepet kap a versben a természet szeretete, a természet szépségeinek bemutatása is.

Az egész verset párhuzamos szerkezetek és azonos felépítésű mondatépítmények kísérik végig: ebben a reneszánsz stílus szabályosságra, harmóniára és arányosságra való törekvése nyilvánul meg. Ez a paralelizmus egyenletes hullámzást és méltóságot ad a versnek.

Az Egy katonaének első és utolsó strófája elkülönül a többitől és keretet alkot, aminek a sajátos beszédhelyzet az oka. A keretversszakokban a lírai én a vitézekhez beszél, akiket meg is szólít, míg a vers többi részében az olvasóhoz intézi szavait, a vitézekről pedig harmadik személyben beszél.

A műben a jövőtlen múlt uralkodik: hiányzik belőle a jövőkép, a reménykedés, a biztatás.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!