Habár a vers elején a költő még 2. személyben megszólította a vitézeket, a továbbiakban 3. személyben beszél róluk:

Ellenség hírére vitézeknek szíve
gyakorta ott felbuzdul,
Sőt azon kívül is, csak jó kedvébűl is
vitéz próbálni indul,
Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik,
homlokán vér lecsordul.

Míg az 1. versszakban a vitézekhez beszélt a költő, itt már az olvasóhoz beszél, akit igyekszik meggyőzni a végvári élet szépségéről (ennek céljából főleg az érzelmekre ható érveket hoz). A vers közvetett címzettjei tehát az olvasók.

A tavasz a vitézek számára a harcok folytatását is jelentette, amelyeket télen abba kellett hagyni. Persze, a tényleges csatákra csak néhány hét volt a hideg beállta előtt, mivel a törökök felvonulása több hónapot vett igénybe. Ha a végek katonái ki tudtak tartani ebben a néhány hétben, akkor megóvhatták a belső területeket a töröktől arra az évre, mivel a téli hidegben nem folytak harcok.

Két támadás között a hódoltság területéről érkező török betörésektől védték a magyar lakosságot, és rajtaütésekkel nyugtalanították a törököt.

Amikor éppen nincs ütközet, a vitézek akkor is, akár kedvtelésből is edzik magukat, „próbálni mennek”, azaz kockázatos, merész katonai akciókra vállalkoznak. Tehát ha az ellenség nem jön magától, akkor ők keresik meg a mezőn. Eközben akár meg is sebesülhetnek, foglyul eshetnek, meg is ölhetik őket.

Mindezt Balassi tablószerű képekben tárja elénk, rengeteg színnel, hanggal, mozgalmassággal. A tavaszi erdő zöldje, a tiszta ég kékje, a virágok tarkasága, a vitézek páncéljának és sisakjának ezüstös csillogása adják a versben megjelenő színeket.

A hangok vagy a természet hangjai – madárdal, szélzúgás, lombsuhogás, lovak nyerítése –, vagy olyan hangok, amiket a vitézek csapnak, pl. fegyvercsörgés, trombitaszó, a csata hangjai. A mozgalmasságot pedig a harcra való készülődés, a mezőn való nyargalás, valamint a csatában való viaskodás megjelenítése hozza a versbe.

A vers első strófáiban tehát a végvári élet vonzó külsőségei (táj, fegyverek, ruházat, lovak) jelennek meg, és a vitézi élet kalandos, izgalmas, vonzó jellegzetességei a hangsúlyosak (virtuskodás, könnyű csetepaték):

Veres zászlók alatt lobogós kopiát
vitézek ott viselik,
Roppant sereg előtt távol az sík mezőt
széllyel nyargalják, nézik;
Az párduckápákkal, fényes sisakokkal,
forgókkal szép mindenik.

Érezhető a képekből, hogy itt Balassi a vitézek nyalkaságára, hetykeségére és a vitézi élet férfias voltára teszi a hangsúlyt. Egyszóval a vitézkedés, katonáskodás pozitív oldalát mutatja be, azzal együtt, hogy jelzi a katonaélet kockázatos voltát is („sebesedik, öl, fog, vitézkedik, / homlokán vér lecsordul”).

Emellett Balassi bemutatja a katonák viseletét és felszerelését is (zászló, kopja, párduckápa, sisak, forgó).

Ebben a részben az igék dominálnak, a sok cselekvő ige miatt mozgalmasnak hat.

Az 5. strófa a vers második pillére, amelyben a költő a vitézek erkölcsi nagyságát méltatja:

Az jó hírért, névért s az szép tisztességért
ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát
mindeneknek ők adnak,
Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók,
vagdalkoznak, futtatnak.

A strófa a vers szerkezeti középpontjában helyezkedik el. Balassi az ellenséget kereső, és a hazáért harcolva a halál kockázatát is vállaló vitézek erkölcsi nagyságát hirdeti, akiknek a szép tisztesség és a humanista hírnév a jutalmuk azért az áldozatos harcért, amivel a hazát és a kereszténységet védelmezik.

Balassi volt az a költő a magyar irodalomban, aki felfedezte a hazáért való önfeláldozó küzdelem erkölcsi szépségét. Az ő szemében a vitézek a legmagasabb rendű reneszánsz eszmények megtestesítői. Önfeláldozásuk példamutatóvá teszi sorsukat.

Tehát lényegében a költő a reneszánsz embereszményt mutatja be: a kor hőse a vitéz katona volt, aki a hazáért, a tisztességért és a keresztény hitért harcol. A kereszténységért való küzdelem az adott történelmi helyzetben (a pogány török hódítás veszélye fenyegette Európát) különösen nagy hangsúlyt kapott.

A 16. századi magyar humanista értékrend fő elemei tehát a hír, név, tisztesség, emberség (azaz férfiasság), vitézség. Ezeket a fogalmakat már a középkori lovagi epika erkölcsi kódexéből is ismerjük.

Magyarországon ez a lovagi értékrend még a reneszánsz idején is virágzott, s ennek az ország sajátos történelmi helyzete az oka: a török betörése miatt a végvári vitézek fontossága megnőtt, nélkülük senki se érezhette volna magát biztonságban, ezért virágzott a vitézi értékrend és erkölcs.

Balassi szemében azért a végvári életforma a legszebb, mert az emberség és vitézség a magyar végvári vitézek jellemző tulajdonságai, akiket Balassi a reneszánsz kor legigazabb képviselőinek tartott. A hazáért vívott önfeláldozó harcuk olyan erkölcsi szépséggel bírt, amely hozzátartozott a 16. századi magyar világhoz. Ez a hazát védő harc tette széppé, teljessé a magyar reneszánsz ember életét.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!