A vers keletkezési idejét nem tudjuk pontosan. Korábban úgy gondolták, 1451-ben íródott, amikor Janus Pannonius téli vakációra hazatért Ferrarából, ahol Guarino da Verona humanista magániskolájában tanult, és meglátogatta nagybátyját Váradon. Innen hívta valaki (talán Vitéz János) Budára, így született a vers.

Újabb kutatások szerint azonban a vers később született: csak 1458-59 telén. 1458-ban koronázták királlyá a fiatal Hunyadi Mátyást, és Janusnak az ő utasítására kellett Nagyváradról Budára utaznia („S el kell hagyni a szép Körös vidékét / És sietni Dunánk felé, Urunkhoz”). Tényleg valószínűbbnek tűnik, hogy a versbeli „urunk” a királyt jelöli.

Bárhogy is volt, a verset az utazás élménye ihlette, és épp ez a különleges benne, hogy valós élmény alapján született és egyéni érzéseket szólaltat meg a reneszánsz sablonok helyett.

Persze, a reneszánsz korban még nem volt követelmény az eredetiség, ezt csak a romantika korától kezdték elvárni (akkor alakult ki a zsenikultusz), mégis mi az élményszerűséget értékeljük legjobban a műben.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ez csak a mi modern kori értékítéletünk; a reneszánsz költők, akár maga Janus is más szempontok szerint ítéltek. A reneszánsz kori tudós olvasóközönséget a versbe beleszőtt antik utalások érdekelték elsősorban, pl. az, hogy a refrén Martialis latin költőtől való. (Akkoriban szokás volt átvenni más költőktől verssorokat, motívumokat stb.)

A verset tehát az teszi különlegessé (a mi szemünkben), hogy a látott, a megélt valóság ihlette, tehát reális élmények húzódnak meg mögötte. Érzelemvilága azért olyan hiteles, mert valós élményeken alapszik: a költő személyesen átélte az utazás minden szépségét és gyötrelmét.

Számos retorikai kelléket és antik utalást használt, de ezek mögül minduntalan elővillannak az életben megfigyelt jelenetek, tárgyak, portrék, tájak, amelyeket hűen visszaad verseiben, akárcsak a reneszánsz festők a képeiken.

A kor itáliai költői példamutatónak tekintették a festészetet, a festői és a költői valóságábrázolás hasonló volt. Így Janus ugyanazzal az élethűséggel és pontossággal igyekezett megörökíteni a valóság egy-egy mozzanatát, mint a festők képeiken (mint pl. a kor legnagyobb itáliai festője, Andrea Mantegna azon a képén, melyet róla, Janusról és Galeotto Marzióról festett).

A Búcsú Váradtól latin nyelvű vers, amelyet Áprily Lajos fordításában fogunk elemezni.

Az elemzés vázlata

A Búcsú Váradtól műfaja
A vers formai jellemzői, szerkezete, hangvétele
Látószög, beszédhelyzet
Reneszánsz-humanista értékrend
Befejezés

A Búcsú Váradtól műfaja

A Búcsú Váradtól Janus magyarországi korszakában született elégia, típusa szerint pedig ún. búcsúvers, idegen szóval propemptikon (= „útnak indító”, görög), tehát alkalmi költemény. Legalábbis a tankönyvekben ezt olvashatjuk.

Jankovits László Janus Pannonius-kutató azonban nem ért ezzel egyet. Ennek oka az, hogy egy propemptikonban nem Janus búcsúzna, hanem őhozzá szólnának a búcsúztató szavak.

Szerinte inkább búcsúbeszédről (szüntaktikon) van szó, amely beszédtípus a szónok Menandrosz leírása szerint az elhagyott helyet dicsőíti, és a dicséret mellett az elválás gesztusait is tartalmazza, a végén pedig a költő egy imával fordul az istenségekhez, hogy segítsék a búcsúzót útja során.

A búcsúvers műfaja gyakori a nép-és a műköltészetben. Témája egy szeretett személytől vagy helytől való elválás. Az ókorban egy nagyobb mű részleteként és önálló műként is megjelent, a középkori lovagi költészetben is jelen volt, a reneszánszban pedig több változata is kialakult.

Magyaroszágon híres búcsúversek Bornemissza Péter Siralmas énnéköm és Balassi Bálint Búcsúja hazájától (Ó, én édes hazám…) című művei, de igazán népszerű a kuruc kor irodalmában volt.

Persze, a Búcsú Váradtól nem csupán búcsúvers! Az első 3 versszak egy téli tájat ír le, s két folyó, a Körös és a Duna nevét is megemlíti. Janus pár odavetett vonással élővé teszi a téli pompájában ragyogó váradi tájat. Így az irodalomtörténészek szerint a Búcsú Váradtól az első tájleíró vers irodalmunkban.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!