Reneszánsz-humanista értékrend

A versből szépen kirajzolódik a reneszánsz-humanista ember értékrendje: Janus azoktól a dolgoktól búcsúzik el, amelyek fontosak a számára. Háromféle értéket említ:

• a természet értékeit (a Várad környéki táj leírása)
• tárgyi értékeket (szobrok, amelyek a magyar történelem nagy alakjait ábrázolják)
• szellemi értékeket (könyvtár)

A reneszánsz gondolkodásmód számára a legfontosabb dolgok a természet (váradi táj), az élet és egészség (hőforrások), a tudomány és műveltség (könyvtár), a költészet (Múzsák), a történelmi hagyományok, ősök tisztelete (aranyszobrok), a hősök emlékének ápolása (Szent László legendája), a mitológia (Apollón).

A verset alapvetően két részre oszthatjuk. Míg az első 3 strófa a váradi tájat festi le, addig a következő hármat a búcsúzás motívuma kapcsolja össze.

1. tájleíró rész

Az, ahogyan Janus Pannonius a váradi tájtól búcsúzik, a reneszánsz ember természet iránti tiszteletéről is árulkodik.

A költő társaival együtt télidőben utazik Budára, a királyi udvarba. Kellemetlen dolog télen utazni, de a király hívásának eleget kell tennie (gyakorlatilag parancsra utazik fel az udvarba). Az 1. versszakból érezzük a lírai én szorongását: a tájból az utazást nehezítő, nyomasztó részleteket veszi észre (mély hó, köd, fagy, szürkeség, zúzmara stb.)

Mivel a természeti képek Janus lelkiállapotáról is árulkodnak, ez a táj egy belső táj is, egy lelki táj. A költő nem egyszerűen csak leírja, amit lát, hanem személyes érzelmeket fűz hozzá, a tájhoz kedves emlékek kötik.

Az első strófa egyszersmind meg is indokolja az utazást („S el kell hagyni a szép Körös vidékét / És sietni Dunánk felé, Urunkhoz”), és logikusan következik ebből az indoklásból a refrén („Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.”)

A 2-3. versszakban az időjárás már nem hat olyan dermesztően a költőre. Most már az utazás szempontjából jellemzi a tájat: a befagyott folyón gyorsabban át lehet haladni szánnal, mintha hajózni kéne: a lovak szinte repítik őket. Itt már a téli fagy nem nehezíti az utazást, hanem mintha még segítené is.

Ez azt jelenti, hogy a Várad biztonságából a hideg tél bizonytalanságába vetett lírai én szorongása oldódott valamelyest és már tudja élvezni az utazást.

Az ellentétes motívumok – téli föld-zöld levél, folyó-dermedt habok, csónak-szán – érzékeltetik a derűsebb, bizakodóbb hangulatot, amelyet csak tovább fokoz a refrén. Tél van, de a fiatalos optimizmus tavasziasan derűssé teszi a vers hangulatát.

2. búcsúzás

A 4. versszaktól kezdődik azoknak a költő számára fontos, értékes dolgoknak a felsorolása, amelyeket itt kell hagynia.

Minden egyes versszakban búcsúzik valamitől Janus:

A 4. strófában a gyógyvizű forrásoktól, amelyek alkalmasak a szemproblémák orvoslására. Ebből az derül ki, hogy a reneszánsz ember értékrendjében fontos helye van az egészségnek, a testi frissességnek.

Persze, a tiszta levegő, a tiszta víz dicséretének az is oka lehet, hogy Janus Pannonius tüdőbeteg volt, s talán jót tettek neki ezek a tiszta vizű forrásvizek. Ez azt mutatja, hogy a kényelmét is sajnálta feladni az utazás kényelmetlenségéért.

A régiek egyébként a forrásnimfák kultusza miatt is tisztelték a forrásokat. A forrásnimfák olyan istenségek, akik a források bűvös hatását biztosítják.

Janus előtt a humanista költészetben nem volt példa arra, hogy valaki a hőforrásokat dicsérje a havas tájon. A forró Itáliában Janus is a hűs forrásvizet magasztalta, de északon, a hidegben nyilván a termálvizes hőforrás az az érték, amely menekülést kínál az éghajlat okozta betegségekből.

A fürdőzésnek ráadásul az antikvitásban komoly kultusza volt. A fürdőzés afféle átmenet a természet szépsége és az ember alkotta szépség között, így alkalmas arra, hogy a versben átvezetés legyen a könyvtár dicsérete felé.

Ezután Nagyvárad nevezetességeire kerít sort:

Az 5. strófát teljes egészében nagybátyja váradi könyvtárának szenteli Janus, ami jelzi, mennyire fontos volt a humanisták számára a műveltség. Nemcsak a testi, hanem a szellemi épség is sokat jelentett a számukra, erről tanúskodnak a strófa mitológiai utalásai, pl. hogy a könyvtár a múzsák szálláshelye.

A hiperbola (túlzás) eszközével élve a könyvtárat mitológiai utalások használatával magasztalja fel Janus, mondván: „Már Phoebus Patarát elhagyta, s itt él”. Phoebus (görög nevén Phoibosz) Apollón egyik mellékneve. A költő a nagyváradi könyvtár jelentőségét emeli ki azzal, hogy Apollón szálláshelyeként nevezi meg. Sőt, még a Múzsák is elhagyták a Delphoi mellett levő castaliai (kasztáliai) forrást, és mind ide gyűltek a könyvtárba.

Jegyezzük meg, a Vitéz Jánoséhoz hasonló gazdag könyvgyűjtemény ritkaságnak számított abban a korban (nemcsak azért, mert kevesen tudtak olvasni, hanem mert maga a könyv is nagyon drága árucikk volt).

Az ókor iránt rajongó humanisták számára az, hogy Apollón, a költészet istensége és a Múzsák szállásukul választják a váradi könyvtárat, azt jelentette, hogy az a könyvtár hallatlanul gazdag könyvállománnyal rendelkezik, tehát a művelődés fellegvára.

Janus azt is tudta, hogy Apollón egyik legfontosabb kultuszhelye Kis-Ázsia déli részén, a Lükia tartományban található Patara városában van. A delphoi Apollón-kultusz hagyománya szerint az isten a hüperboreoszok közt született, és Patarából telente hozzájuk tér vissza.

A hüperboreoszok egy mitológiai nép, akiket az ókorban számos északi néppel azonosítottak. Vergilius például Szkítiába helyezi őket. És mivel a reneszánsz korban a magyarokat a szkíták utódainak tartották, érthető módon Janus úgy gondolta, Apollón ilyenkor a Magyar Királyságba jön és a váradi könyvtárban száll meg.

A 6. versszakban az arany királyszobroktól búcsúzik, ezek a szent uralkodók, Szent István, Imre herceg és Szent László arannyal befestett bronzszobrai, melyek a nagyváradi székesegyház előtt álltak. A szobrokat a Kolozsvári testvérek, Márton és György készítették 1360-65 között.

Különlegességük, hogy sem a tűzvész, sem a falomlás nem tett kárt bennük, amit a korban csodának tartottak: „Kiknek még a gonosz tűzvész sem ártott, / Sem roppanva dűlő fal omladéka.”

Janus erre büszke, hiszen a csoda is azt bizonyítja, hogy szent uralkodókról van szó. A csodák a keresztény szentkultuszban a szentség legnyilvánvalóbb bizonyítékai. A pusztítás során épen maradó ereklye ilyen csoda.

A szent királyok szobrainak jelenléte is Várad dicséretét szolgálja a versben: a város régiségét mutatja és azt, hogy a hely a hajdani uralkodók tiszteletével ékes.

Ez azt mutatja, hogy nemcsak a kultúra, hanem a történelmi hagyomány is fontos volt a reneszánsz ember értékrendjében. Nagyvárad a székesegyházával és annak szobraival a történelem levegőjét árasztotta.

Jankovits László szerint azonban nem biztos, hogy szobrokra gondolt Janus, az is lehet, hogy királysírokról van szó. Janus idején Szent Lászlónak, Zsigmond német-római császárnak és Zsigmond egyik ősének, egy 6. századi burgundiai szent királynak (szintén Zsigmond) a síremléke volt elhelyezve a nagyváradi székesegyházban.

Az 1400 körül kitört tűzvészben ez a három ereklyetartó nem sérült meg, és 1443-ban is érintetlenül kerültek ki az ereklyék a székesegyház egyik ledőlt tornya alól.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!