• Euripidész (i.e. ? 480 – i.e. 406): görög drámaíró, a harmadik a nagy szerzők közül (a tragikus triász utolsó tagja).

Jómódú családból származott, nagy könyvtára volt, visszavonultan élt. Nem tudunk róla, hogy közszereplést, tisztségeket vállalt volna. I.e. 408 után a makedón király udvarában élt, és itt is halt meg.

Drámaversenyen először i.e. 455-ben lépett fel, de győzelmet csak i.e. 441-ben aratott. Összesen 32 versenyen indult, de egész élete során összesen csak 4 alkalommal nyert (az 5. győzelmét halála után, posztumusz ítélték oda neki).

Nála nyert értelemet a deus ex machina kifejezés (szó szerint azt jelenti: „isten a gépből”), ugyanis olyan színpadi technikát alkalmazott, amellyel ez megvalósítható volt (darukkal belógatták az isteneket a színpadra).

Szophoklésznél még nem volt isteni beavatkozás, a dráma belső törvényszerűsége szerint oldódott meg a konfliktus, Euripidésznél már volt. Ebben a korban a külső, isteni megoldások divatoztak, így a befejezések nem a darab természetéből következtek.

Euripidész összesen 92 drámát írt, de ebből csak 18-nak a szövegét ismerjük ma, a többiből csak töredékek maradtak fenn.

Fontosabb művei: Meidea, Iphigenia, Élektra, Héraklész, Hippolütosz. Arról is nevezetes, hogy egyetlen szatírjáték maradt fenn teljesen egészében, és ez Euripidész műve, a Küklopsz.

Az ő időszakára már a társadalom is és a dráma is válságba került. Euripidész lélektani realizmusa, gondolatvilága már a hellenizmus művészetét készítette elő.

• Arisztophanész (i. e. 4. század): görög vígjátékszerző, az ókori görög komédiaírás legnagyobb alakja.

Életéről jóformán semmit nem tudunk, de egészen fiatal volt még, amikor első darabját bemutatták (i.e. 427), a következővel pedig már első díjat nyert a drámaversenyen. Halála ideje teljesen bizonytalan.

Arisztophanész a komédia nagymestere, írói képességeit kizárólag a vígjáték műfajában kamatoztatta. A komédia kötelező formai elemeit gazdag. új tartalommal töltötte meg.

11 komédiája maradt fenn (Arany János mindet lefordította, ami érdekes.  Arisztophanész trágár hangú író volt. Különös, hogy a legszebb szavú magyar költő éppen őt fordította).

Néhány műve: Lüszisztraté, A nők ünnepe, Béke, Békák, Madarak, Felhők, Darazsak, Lovagok, Plutosz stb.

Arisztophanészt a közélet, elsősorban háború és béke témája foglalkoztatta. Korának legnagyobb problémája a görög poliszok között zajló peloponnészoszi háború volt, ezért darabjaiban a béke szószólója.

Pl. a Lüszisztraté címszereplője egy athéni nő, aki meg akarja állítani a peloponnészoszi háborút. Összehívja az asszonyokat minden görög szigetről, és javasolja, hogy vonják meg férjeiktől a házasélet örömeit. A többiek először meghátrálnak, de később sikerül meggyőznie őket, és egységesen azt mondják a nők, hogy addig nincs szex, amíg a férfiak háborúznak, sőt a hadipénztárt is megkaparintják. Így a nők kezében van a béke záloga, és több összecsapás után végül elérik a céljukat. A mű üzenete a béke fontossága.

Arisztophanészt nem értékelték az utána következő időszakokban, mert durvának találták. Csak a reneszánsz idején nőtt meg jelentősége az irodalomban, mert akkortól kezdett hatással lenni az egyes nemzeti irodalmakra.