Az alábbi áttekintés célja, hogy rálátást adjon egy tágabb témára (csak a lényeg van benne mindenről).

Az összefoglaló tartalma:

• az ókori görög dráma kialakulása (dionüszia, dithürambosz stb.)
• az ókori görög dráma műfajai (tragédia, komédia, szatírjáték, színmű)
• az ókori görög drámaversenyek (tetralógia, katarzis)
• az ókori görög dráma felépítése (prologosz, parodosz, sztaaszimón, epeiszodion, exodosz, exodikon, kommosz)
• a drámai cselekmény szerkezete (bevezetés, bonyodalom, kibontakozás, tetőpont, késleltetés, végkifejlet)
• fontos szerzők: Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész, Arisztophanész

A dráma műneme az i. e. 6. században alakult ki (a türannisz idején), kialakulásában fontos szerepet játszott a dionüszia (Dionüszosz-ünnep). Ez amolyan fesztivál volt, amit kétévente rendeztek meg. Volt nagy és kis dionüszia is, és egy ilyen ünnep többszáz embert foglalkoztatott.

A Dionüszosz-ünnepeken kardalokat énekeltek, ezek az ún. dithüramboszok (= Dionüszosz istent dicsőítő dalok). Ez még nem volt dráma, nem szerepeltek benne színészek. Kb. 50 tagú kórus felfokozott hangnemben énekelt és táncolt.

Az orchestra (színpad) előtt kis, kör alakú tánctér volt, ahol 50 ember énekelt és táncolt, előadta a dithüramboszt egy adott tárgyról. A karvezetővel párbeszéd is folyt, a kar és a vezetője között egy-egy kérdés és válasz hangzott el.

A dráma kialakulása akkor kezdődött, amikor újításként egy fiú kilépett a kórusból Dionüszosz isten oltára elé, és elszavalt egy monológot az isten életéből.

Ez az újítás Theszpisz tragédiaíró, színész nevéhez fűződik, ő léptette fel a tragédiában az első színészt (i. e. 534-ben). „Theszpisz kordéja”: a kordé a színjátszás, és aki Theszpisz kordéját húzza, az a színész.

Először csak egy kiemelt színész volt, akinek kiemelt szerepe volt, ő adta elő a prológoszt (előhang). A második színészt Aiszkhülosz léptette fel, a harmadikat Szophoklész. Az ő idejére az 50 fős kar létszáma lecsökkent 12-15 főre, és a színpadon már 3 tragikus színész lehetett.

Athén fénykorában, az i. e. 5. század körül (Periklész időszaka) a dráma lett a vezető műfaj.

A dráma műfajai:

• tragédia (a szó jelentése „kecskeének”) – eredete a dithürambosz, tárgya értékpusztulás, a hős küzdelme és bukása, melyet többnyire a halál tesz véglegessé. A tragikus hősnek mindig van egy nagy célja, amelynek elérése érdekében a bukást, a halált is vállalja. A tragédia mint műfaj a klasszikus görög irodalomban jött létre, az i.e. 5. században élte fénykorát, legfontosabb képviselői: Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész. Később a reneszánsz korától kezdve vált újra jelentőssé.
• komédia (vígjáték, bohózat) – a műfaj az ókori görög drámaköltészeben jött létre, elsősorban a Dionüszosz-kultuszhoz kapcsolódik (Dionüszosz a bor, a szüret istene). Vidám felvonulásokat tartottak, ebben vannak a komédia gyökerei, amely vidám, trágár műfaj, a világot a nevetés eszközeivel ábrázolja. A vígjátékban a jó ügyet képviselő hősök elnyerik jutalmukat, a rosszak megbűnhődnek vagy megjavulnak. A komédia célja bizonyos emberi hibákat nevetségessé tenni (jellemkomikum) vagy az ábrázolt élethelyzetet humorral bemutatni (helyzetkomikum). Kötelező formai elemei: a nézőkhöz szóló kardal, versengő szócsata, önálló és lazán összefüggő epizódok. A cselekmény elemei: félreértés, személycsere, meglepetés, a helyzet és a jellem össze nem illése. Az ókori komédia legfontosabb képviselője Arisztophanész, de a műfaj az európai irodalom egész történetét végigkíséri (Shakespeare, Moliére, Lope de Vega, G.B. Shaw, Molnár Ferenc).
• szatírjáték (szatírikon, szatírdráma, köztes műfaj) – komikus tárgyú, kicsit mókásabb, oldottabb hangvételű darabok voltak, témájuk a különböző mítoszok komikus átértelmezése. Mindig Dionüszosz istenről szóltak, a szereplők pedig isteni lények, ún. szatüroszok (félig állat külsejű alakok, kecskeszarvú emberek, akik Dionüszosz isten kíséretét alkotják). Mitikus hősök találkoznak ezekkel a félemberi-félállati lényekkel, a szatüroszok szörnyekkel verekednek, nimfákat, nőket erőszakolnak meg, istenekkel küzdenek, stb.
• színmű (középfajú dráma, amely a tragédia és a komédia közé esik) – már nincs a végén katasztrófa, a főhős sorsa megnyugtató befejezéssel zárul. Színmű még nem volt az ókori görögöknél, a 18. században alakult ki.

Az ókori dráma kutatásához fogódzót nyújtanak a színházak és a vázaképfestészet (mert a vázákra színházi jeleneteket is rárajzoltak).

Az összefoglalónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!