Kétséges identitás

Az identitás problémája az egész szövegben jelen van, és már a regény elején is tetten érhető. „Kell az áldozat, hogy elveszítsük magunkat, és megtaláljuk azonosságunkat. De hol ez az azonosság? Még a házak sem olyanok, mint amilyennek szent Purim napján voltak! S a sok névtelen idegen, azok ugyanazok?”

A kétséges identitás a szavak szintjén akkor jelenik meg a szövegben, amikor felbukkan az „ani” kifejezés, amelynek jelentése: „én vagyok”, és tiltott szónak számít, amit csak Isten mondhat ki. Vagyis a lét kérdését a törvény szabályozza. Pedig ha nem lehet kimondani, hogy létezem, akkor hogyan lehetne viszonyulni a lét kérdéséhez? Ez már egy nyelvfilozófiai probléma.

Megjelenik a szövegben a szakralitás, amit azonban a nyelv nem tud megragadni. A csodára nincsen szó, a nagybetűs szavak (Törvény, Eszme) pedig zavarják most már Saulust, mert már nem bírnak számára hitelességgel. Ebben áll a dilemmája: nem hiteles többé számára a zsidó vallás, amit szolgál.

A szavak nem működnek a szövegben, nem funkcionálnak megfelelően, ezért van olyan kevés párbeszéd a regényben, és ezért szakadozottak, befejezetlenek a mondatok. A belső beszéden túl kevés a kommunikáció a történetben.

Sok minden az ellenkező módon funkcionál a szövegben. Saulus csak akkor lesz képes meglátni az igaz utat, amikor megvakul, akkor lép a helyes ösvényre, amikor letér arról, végül pedig üldözőből követő lesz (ezt jelképezi a saruk átadása, ami egyfajta beavatás). Most már ő menekül.

A Saulus szerkezete

Mészöly szerint: „A regényt kétrészesnek tekintem. Az első rész az üldöző, a perzekútor Saul, egészen István püspök megkövezéséig, ami számára közvetett úton elkövetett gyilkosság. A második rész a damaszkuszi küldetés. Magát a »megvilágosodást« már nem ábrázolom: irodalmon túli és megoldhatatlan feladat. Amit tenni tudok-szeretnék: az új sors rejtett előkészületeit bemutatni…”

A regény keretes szerkezetű, hiszen az elején és a végén is megjelenik egy vak öregember, és a sivatag mint helyszín is keretbe zárja a történetet. A vak öregember szerepeltetése már az elején előrevetíti a végkimenetelt, de ezt csak a regény elolvasása után ismeri fel az olvasó.

A mű szövegében a folyamatos lefaragások és tudatos sűrítések következtében egyfajta darabosság, szaggatottság érzékelhető.

Lezáratlan befejezés

A regény Saulus megtérését már nem mutatja be, életét csak a megvakulásig követi nyomon, így csak jelzésszerűen kapcsolódik a Bibliához (tulajdonképpen nincs a műben olyan mondat, ami a Bibliához kötné. Ha a főhős azt mondaná, „Nem látok”, akkor azt mondhatnánk, megérkeztünk az Apostolok cselekedeteihez, de nincs ilyen mondat.)

A mű végét tehát egyfajta lezáratlanság jellemzi, ill. egy új történet (a bibliai példabeszéd) kezdődne el itt (olyan vég, amely egyben kezdet is).

Részletesebb elemzés: ITT.