Regényidő: a Saulus problematikus kérdése

De még problematikusabb a regényidő kérdése. Az elbeszélő a pálfordulás előtti pillanatból tekint vissza azokra a mozzanatokra, amelyek a korábbi meggyőződésének feladásához vezettek. Belül áll a történeten, jelen időben alakítja az eseményeket, ugyanakkor valahogy felül is emelkedik rajta és kívül is áll a cselekmény idején.

A regényidő bizonytalan, csak sejtéseink lehetnek róla. Gyakorlatilag nincsen „mikro-idő”: nem tudjuk, milyen hónap, milyen nap van. Meghatározhatatlan az idő. Sokszor maga Saulus se tudja, milyen nap van, ezáltal az időkezelés kontúrtalanná válik.

Ebben a bizonytalan és mégis állandó időben egyetlen biztos viszonyítási pont van, egy olyan esemény, amely négy évvel az elbeszélés jelene előtt történt: az „áruló rabbi” (Jézus) pere.

Cselekményvezetés: statikus, mozaikos, időtlen

Az egyenes vonalú (lineáris), kronologikus történetmesélés helyett utalásos narráció és mozaikos építkezés jellemzi a regényt.

Van történéssor, de a cselekmény statikus helyzetek sorából épül föl, és előrehaladás helyett inkább az időtlenség, az egymás mellettiség jellemző rá.

Az elbeszélés időelveit Mészöly az ember tudatműködéséhez alakítja. A tudat észlel, emlékezik stb., ezért úgy szerkeszti a szöveget, hogy ezt tükrözze vissza. Ennélfogva a regényt töredékesség, mozaikosság és befejezetlenség (nyitottság) jellemzi.

Mészöly olyan tudatfolyam-technikát alkalmaz, amely alig haladja meg a realista-naturalista előzményeket. Csak épp nem kifelé, hanem befelé építkezik.

A Saulus motívumrendszere

A regény motívumok tárházát tartalmazza, de vannak kiemelten fontos motívumok, amelyek nagyon erőteljes írói jelzések, és nagyban segítik az értelmezést. Ezek: fény / árnyék, látással kapcsolatos motívumok. De nagyon jellegzetesen a különböző testtartások leírásai, a mozdulatok bemutatása stb. is.

Fontos, hogy a megvilágosodás pillanatában megvakul a főhős, mert ez is jelzi, hogy eddig rossz úton járt. Furcsamód amikor letér az általa jónak hitt ösvényről, akkor tér rá a valójában helyes útra. Az ösvény visszatérő motívum a regényben (így összetartó erőként funkcionál): „Aztán újra futásnak eredtem, és nem vettem észre, hogy letértem az ösvényről, amelyen Kedmahék is jöttek.”

A vakság, ill. a fény általi elvakulás Platón ideatanát is felidézi (a barlangból kilépők nem képesek szemükkel észlelni a világot, mert a nap elvakítja őket). Fontos mozzanat a vak koldus megjelenése is, aki aztán többször is visszatér.

A látással függ össze a rés motívuma is, vagyis hogy Saulus sokszor réseken keresztül figyeli a világot: „Kis idő múlva egy teknőforma szurdokba kerültem, ahonnét nem vitt tovább út. Az alján volt egy kis földréteg, de csak annyi, hogy egy kenderszálhoz hasonló vöröses fűféle meg tudott élni rajta. S nem is volt zárt egészen, a tenger felé kinyílt, egy ablakszerű nyiladékon látni lehetett a keleti part erdőségeit és a Nebo csúcsát.” A rés-motívum többször visszatér.

A Mészöly-próza karakterisztikus eleme az úton levés, ezt jelképezheti a sok dobogó hang (szamarak patája, saruk). Nem beszélve arról az egybeesésről, hogy Krisztus is a damaszkuszi úton érkezett Jeruzsálembe, mégpedig szamárháton.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!