A Saulus Mészöly Miklós legkarakterisztikusabb regénye, amelyet 1969-ben fejezett be. Abban az időszakban született a mű, amikor a posztmodern irodalom az egységes világkép hiányát, érvénytelenségét hangsúlyozta. Ezzel párhuzamosan az írók elkezdték feldolgozni a Bibliát, Krisztus-parafrázisok születtek stb.

A Saulus is illeszkedik ebbe a sorba. Nem új, kitalált eseményt ad elő, hanem egy ismert bibliai történetet mesél el újra. Ihlető forrása a pálfordulásról szóló példabeszéd az Apostolok cselekedeteiből.

Főhőse Saulus, aki templomi nyomozóként dolgozik Jeruzsálemben (ő kutatja fel, üldözi és fogja el a keresztényeket) és aki a damaszkuszi úton egy látomás hatására (a négy éve megfeszített Jézus megjelenik neki) megvilágosodik és Paulus (Pál apostol) lesz.

A Biblia azonban csak kiindulási pont, mert a regény valójában egy belső utat mutat be, annak az időszaknak a belső történetét, amely előkészítette a damaszkuszi utat és a pálfordulást. Vagyis a fordulatot megelőző 8-10 napot meséli el (visszaemlékezésként), ill. részleteket az előző év eseményeiből.

Mészölyt az érdekelte, hogy milyen jelek vezették el Sault a pálforduláshoz. A regény színtiszta fikció, és apokrif is egyben, hiszen más magyarázatát adja a történetnek, mint a Biblia.

Műfaj: történelmi regény, lélektani regény, parabola?

Nem a cselekményen van a hangsúly, hanem a pálfordulás lélektanán. Mégsem lélektani regényről van szó, hanem létfilozófiai jellegű felismerésekről.

A Saulus műfaja parabolaregény. Mészöly regényírói felfogása: „… az volna gyönyörű, ha írás közben szótól szóig, mondattól mondatig – mint a zseblámpafény – világíthatnánk magunknak, és így érhetnénk tetten, ami éppen a tettenérésünktől lesz azzá, ami…” (Mészöly naplójegyzete).

A mű megjelenésekor divatosak voltak a történelmi regények és az áltörténeti parabolák, de Mészöly nem történelmi regényt akart írni. Nem törekszik biblikus vagy történelmi hitelességre: pontosan felidézi a bibliai alakot, az alaphelyzetet és a történelmi pillanatot, de át is alakítja azokat; az eredeti történet megszakad és elválik a konkrét időtől.

Mészöly pontosan felidézi a történelmi helyszíneket is, de azokat is átalakítja. Külső eseményekben nem gazdag a mű, csak néhány jellegzetes helyszín van, így a külső tér helyett inkább a belső tér a hangsúlyos, a lélek történései.

Elbeszélői nézőpont: szubjektivitás és bizonytalanság

A Saulus első személyben íródott, a főhős beszéli el a történetet, és az ő nézőpontja dominál a regényben. Ez egy olyan belső nézőpont, ami miatt sokszor olyan érzésünk van, mintha a főhős egy naplót írna. Olykor szóra sem érdemes apróságokat oszt meg. Emellett bírósági jegyzőkönyvre is emlékeztet a regény, egy bírósági eljáráshoz hasonló.

Ez segítség az olvasónak a szubjektív látásmód miatt, de hátrány is, mert csak egyféle perspektívát ismerünk meg, ami korlátozza az olvasó tudását, és a főhőst körülvevő világ sincs így hitelesen ábrázolva.

Saulus objektivitásra törekszik ugyan, de az abszolút szubjektivitásig jut el. Az ő életének és az őt körülvevő életnek a mikroszerkezete tárul fel az elbeszéléséből. Az olvasó részleteket kap, amelyeket neki kell egymáshoz illesztenie.

Ezt a bizonytalanságot fokozza az idézőjeles bekezdések szerepeltetése, amelyek az álmokat jelzik. Ezáltal a tér és az idő kikapcsolódik, mitologizálódik, és a regény még megfoghatatlanabb lesz.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!