A harmadik fontos dalköltő:

Anakreón (i.e. 572 k. – 487 k.): költő, már nem Leszboszról származott és ión nyelvjárású volt. Az életéről fennmaradt adatok kétes hitelűek.

A perzsa hódítás elől elmenekült Thrákiába, ahol részt vett a törzsi harcokban. Majd Polükratész türannosz meghívására Szamoszra ment, és megbecsült udvari költő lett.

Polükratész meggyilkolása után Peiszisztratosz fiai Athénba hívták, ahol i. e. 514-ig élt, aztán visszatért szülővárosába.

Költői hírnevét lantkísérettel előadott dalai alapozták meg.

Életműve öt könyvre terjedő anyagot tesz ki, de költeményei közül néhány epigramma és dal kivételével csak töredékek maradtak fenn.

Dalköltészete Szapphó és Alkaiosz mintáját követi, érzelemvilága tiszta, könnyed játékosság jellemzi.

A bor, a mámor, az életöröm költőjének tartották, mivel fő témája az élet apró örömeinek dicsérete. A bor mértéktartó élvezetét és a szerelmi boldogságot hirdette.

Legsikeresebb verseit az idő múlásáról, az élet rövidségéről írta. A versek politikamentesek, könnyedek, játékosak, érzelmi telítettség jellemzi őket. A pillanat örömeire tanít, arra, hogy élvezzük az életet, a szerelem gyönyörűségét.

Szerelmes verseiben gyakran alkalmaz érzékletes szimbólumokat és a természet világából vett képeket. A képmutatás, a hamis érzelmek ellen irányuló gúny, irónia is megjelenik.

Az anakreóni versláb 6 morás rimtusú.

Fontos versei:

• Gyűlölöm – szenvedélyes, felfokozott kezdés, már az első sorban elmondja, kit gyűlöl (akik háborúra uszítanak), aztán hogy kiket kedvel (akik szépre, jóra tanítanak), mert a szellemmel kapcsolatos dolgokat szereti, nem a pusztítást.
• Egy leányhoz – könnyű szerelemjáték, egy fiatal csikóhoz hasonlítja a fiatal lányt, akit meg akar hódítani, mivel élénk, tüzes, szertelen, és nem nyugszik, amíg igájába nem tudta hajtani.
• Engem a szerelem… – az öregedő költő élemedett kora ellenére még mindig szerelmes, ráadásul egy fiatal lányba, aki piros labdával játszik, de a lány nem viszonozta az érzéseit, kicsúfolta öregsége miatt.

Az anakreóni életérzés és dalforma reneszánszát élte a 17-18. században, elsősorban Franciaországban, de Nyugat- és Észak-Európában is, pl. Goethe költészetére volt nagy hatással.

Magyarországon főleg a 18-19. század fordulóján virágzott, főleg Csokonai Vitéz Mihályt ihlette meg (Csokonai Anakreóni dalok c. kötete, Tartózkodó kérelem c. verse). Csokonai és Kazinczy magyarra fordították Anakreón verseit, de fordította Arany János, Babits Mihály, Szabó Lőrinc és Radnóti Miklós is.

Az ókori görög dialektusok:

a görögök négy nyelvjárásban írtak:

• ión (pl. Homérosz, Anakreón, Hérodotosz)
• aiol (pl. Szapphó, Alkaiosz)
• dór – a spártaiak nyelvjárása (pl. Szimonidész, Pindarosz, Theokritosz)
• attikai – i. e. 5. századra kizárólagossá vált, mindenki ezt használta, aki i.e. 5. sz. után élt, pl. a tragikus triász (Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész), Arisztophanész, Platón, Xenophón, stb.

A görög költészet zöme töredékekben maradt fenn.