3. dal – az első igazi lírai műfaj, mely a jól megragadható, egyszerű érzelmet viszonylag egyszerű formában közli (lanttal kísérték).

Létrejöttében fontos a munka szerepe, mert a munkát, a ritmikus tevékenységeket kísérték vele (pl. ógörög munkadal).

Leszbosz szigetéhez kötődik (a szigeten hallható ritmikus zaj, a tenger mormolása is hozzájárulhatott a műfaj kialakulásához), itt élt az első ismert dalköltő, aki nő volt:

Szapphó (i.e. 628? – 568?): az első női költő, az ókori görög líra klasszikusa.

Életéről kevés a hiteles adat, viszont sok a legenda. Arisztokrata családból származott, Leszboszon egy előkelő leányokból álló kultikus-művészi kört vezetett, leszbikus volt és aiol nyelvjárásban beszélt. A tizedik múzsának is szokás nevezni.

Dalaival, mindenekelőtt szerelmes verseivel vált ismertté, bár írt epigrammákat, elégiákat és iamboszokat is.

Szapphó 9 könyvéből, nászdalaiból, himnuszaiból többnyire csak töredékek maradtak fenn.

Szinte kizárólag a szerelem a témája, érzelmeit álszeméremtől mentesen, kendőzetlenül megvallja, szárnyaló szenvedély jellemzi. Tudatosan szerkeszt, a forma összhangban van a mondanivalóval. Költői egyénisége egyszerű és természetes, képalkotása színes és világos, metaforái megragadó erejűek.

Fontosabb versei:

• Úgy tűnik nékem – egy társnőjéhez, Agalliszhoz írta, akit egy férfi udvarló elcsábított, ezért irigység, féltékenység szólal meg benne,
• Aphroditéhoz – himnikus hangon az istennőhöz szól, segítséget kér tőle a szerelmi harcban arra hivatkozva, hogy Aphrodité már máskor is segített neki,
• Édesanyám, nem perdül a rokka… – helyzetdal, az akadozó rokka bizonytalanságot, zavart jelent, a lírai én ki van szolgáltatva a szerelemnek, a végén be is vallja szerelemvágyát. Megszólítással kezdődik, utána leírja a problémát, szemléletesen ábrázolja a szenvedést, pl. a szerelem, a féltékenység érzését. Szóképeket is használ (pl. „Aphrodité letepert” – a szerelem istennője legyőzte, azaz szerelmes lett).

Szapphóról nevezték el a „szapphói strófát” és több verssort is. Hatása a hellenizmus költészetére és a római irodalomra is jelentős, és az újkori európai líra előzményének tekinthető.

Alkaiosz (i.e. 630? – 570?): költő, politikus, a görög líra egyik legismertebb egyénisége, a lanttal kísért dal művelőjeként vált klasszikussá. Szapphóhoz hasonlóan ő is leszboszi és aiol nyelvjárású.

Arisztokrata családból származott, részt vett a görög szigetek viharos politikai harcaiban. Részt vett az Athén elleni háborúban, volt száműzetésben is. Utolsó éveit visszavonultan töltötte.

Fennmaradt műveit három csoportra lehet osztani:

• bordalok – élénk, szenvedélyes, bölcselkedéssel és játékos könnyedséggel (pl. Bordal, Esőt zúdít le Zeusz ege ránk)
• himnuszok – emelkedett
• politikai költészet (közéleti költemények) – heves indulatok fűtik, olykor személyeskedésbe is átcsap

Elsősorban a bordalok költője, verseiben a rezignált bölcsességet játékos könnyedséggel ötvözi. (Az ő követője lesz később Horatius.)

Költői egyéniségét gátlástalan közvetlenség és gyors érzelmi reagálás jellemzi. Stílusa gördülékeny, képalkotása világos.

Leggyakrabban a róla elnevezett versmértéket, az alkaioszi sort használta, amelyből van kisebb és nagyobb. A négysoros alkaioszi strófát is róla nevezték el, melyben az első két sor nagyobb, a negyedik sor kisebb alkaioszi sor, míg a harmadik sor egy négy és feles (ötödfeles) jambus.

Szapphó és Alkaiosz az aiol dalköltészet két klasszikusa, életművük hiányos, verseik töredékben maradtak ránk. Költészetük szerelemről, fájdalomról szóló vidám, felszabadult verseket foglal magában. A görög líra fénykorát jelentik, versformákat is elneveztek róluk (szapphói strófa, alkaioszi strófa).

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!