Az alábbi áttekintés célja, hogy rálátást adjon egy tágabb témára (csak a lényeg van benne mindenről).

Az összefoglaló tartalma:

• az ókori görög költészet kialakulása, versformák
• az ókori görög líra műfajai, fontos szerzők és művek (Türtaiosz, Szolón, Minermosz, Szimonidész, Aiszkhülosz, Szapphó, Alkaiosz, Anakreón)
• ókori görög nyelvjárások

Korszaka: i.e. 7-6. század

Kialakulása: társadalmi és formai okok vezettek a líra születéséhez.

A líra szempontjából kedvező társadalmi változások történtek, ugyanis kezdtek felbomlani a közösségek – ennek következtében a múlt hősei háttérbe szorultak.

Az eposz a múltat beszéli el, de a görögség most inkább a jelen felé fordult, az érzelmek felé (siker, fájdalom, szerelem, gyűlölet stb.). Egyéni érzésekről kezdenek írni (szubjektivitás), előtérbe lépett a költő.

A versritmus is változott, új verslábak jöttek létre, így a kifejezési mód jobban közelített az élő nyelvhez.

A lírai költemények formailag levezethetők az eposzból, a hexameter közé rövidebb sorok kezdtek beékelődni, a pentameterek. Egy változatos versforma jött létre, a disztichon (egy sor hexameter, egy sor pentameter). A hexameter unalmasnak számított már.

Pentameter: ötmértékű sor, a harmadik és az utolsó láb csonka, és a csonka versláb következtében egy cezúra (sormetszet, szünetjel) alakul ki a sor közepén.

A pentametert soha nem használták önállóan, csak hexameterrel kombinálva, azaz disztichonként.

Disztichon: két verssor, egy hexameter és egy pentameter kapcsolata. Két ókori görög lírai műfaj, az elégia és az epigramma esetében is disztichonokból épül fel a költemény.

Műfajai:

1. elégia – a görögök minden hosszabb terjedelmű, disztichonban írott verset elégiának neveztek tartalmi megkötöttség nélkül (a modern elégia viszont monologikus líra: az én érzéseit kell elmondani, melankolikus, bánatos stb.), ezzel szemben a dithürambosz költészet stabil tények elmondására szorítkozik.

Az elégia mesterei: Türtaiosz (i. e. 7. század), Szolón (i. e. 7-6. század), Minermosz (i. e. 6. század)

Az elégia fajtái:

• harci ének, harci buzdító elégia (pl. Türtaiosz: A spártai harcosokhoz – közösségi költemény, még kezdetleges)
• tanító ének (pl. Szolón elégiái – egyén és közösség viszonyáról)
• szerelmi ének (nászének, lakodalmas ének, pl. Minermosz: Nannó – Minermonsznál az egyén érzései kerülnek előtérbe – az övé a legfeljelettebb)
• borozó ének

A fejlődési irány: Türtaiosz –> Szolón –> Minermosz

Zenei kíséret: fuvola.

2. epigramma (= felirat, kőfelirat, sírfelirat) – a görögök minden rövidebb terjedelmű, disztichonban írt verset epigrammának neveztek (a modern epigramma szellemes igazságot fogalmaz meg és csattanóval végződik, az ókorban még nem volt így).

Kb. 4500 görög epigramma maradt fenn (pl. Szimonidész epigrammái, Szolón bölcselkedő írásai).

Az epigrammához nem volt zenei kíséret. Hossza max. 4-5 disztichon volt, 8-10 sor.

Fajtái: pl.

• filozófiai ének (pl. Szolón: Az igazi gazdagság, Senkise boldog, Kétféle ember)
• politikai ének (pl. Szolón: Önkényuralom)

Az epigramma mesterei:

Szolón (i. e. 640-594):

• Az igazi gazdagság – a földi és a lelki gazdagságot hasonlítja össze. Csattanója, hogy egyik boldogság sem ment meg a haláltól.
• Senkise boldog – nyomorog és vágyik az ég felé.
• Kétféle ember – ne cseréld el pénzért az erényt.
• Önkényuralom – ne engedd, hogy ilyen úr kerüljön hatalomra.

Arkhilokhosz (i.e. 7. század) – a iambosz megteremtője, amely gúnyos, csipkelődő, rövid vers. A jambus verslábat ő használta először.

Legtöbb verse ironikus, gúnyos. Valamilyen bűnt, hibát, fogyatékosságot támad (pl. A nagyképű hadvezérekhez).

Másik témája a szerelem (pl. Megnyugvás s sorsban), írt könnyed, szerelmi tárgyú, dalszerű lírai költeményeket.

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!