Az epigramma mesterei:

Szolón (i. e. ?640 – i.e. ? 560): görög költő és politikus, athéni, előkelő családból. Vagyoni helyzete nem volt rózsás, ezért sokáig kereskedőként él. Fontos szerepe volt a szalamiszi csatában, mert verseivel a harc újrakezdésére tudta tüzelni a csüggedt athéniakat.

Később belső válság éleződött ki az arisztokrácia és a köznép szembenállása miatt, ennek megoldására i. e. 594-ben Szolónt teljhatalommal állították az állam élére. Törvényben szűntette meg a nép legsúlyosabb sérelmeit, megvetette a demokratikus fejlődés alapjait. Törvényhozóként és költőként is nagyra tartották az athéniak.

Az elégia és iamboszköltészet egyik legkiemelkedőbb alakja az archaikus korban. Művei középpontjában a közügyek, a társadalom problémái álltak. Verseit politikai agitációra használta fel.

Műveiben az életbölcsesség, az erkölcsi-filozófiai üzenet is erőteljes, ezért a „hét bölcs” közé sorolták. Témái: az isteni igazságszolgáltatás, az emberi tett következményei, az egyén és a közösség erkölcsi felelőssége.

Fontosabb versei:

• Az igazi gazdagság – a földi és a lelki gazdagságot hasonlítja össze. Csattanója, hogy egyik boldogság sem ment meg a haláltól.
• Senkise boldog – nyomorog és vágyik az ég felé.
• Kétféle ember – ne cseréld el pénzért az erényt.
• Önkényuralom – ne engedd, hogy ilyen úr kerüljön hatalomra.

Arkhilokhosz (i.e. 7. század eleje-közepe): költő, apja előkelő polgár és közszereplő, anyja rabszolganő, emiatt alacsony társadalmi helyzet és szegénység jut neki.

Korán kibontakozott tehetsége, már fiatalon Dionüszosz-énekeket rögtönzött, amik miatt fogságba vetették, mert túl gúnyosak voltak, csak a delphoi jóshely parancsára engedték szabadon. Kivándorolt Thaszosz szigetére (a parosziak gyarmata), ahol zsoldosként kereste a kenyerét, de szókimondó versei miatt itt is sok ellensége lett, végül egy háborúban elesett.

Költeményeiből csak 100 kisebb-nagyobb töredék maradt ránk, ill. más antik írók idézeteiből ismerjük őket. Ezekből az derül ki, hogy a felemelkedő köznép hangján szólalt meg, és támadta az arisztokrata eszményeket.

Arkhilokhosz volt a iambosz műfaj megteremtője, amely gúnyos, csipkelődő, rövid vers.

Témái: szerelem, barátság, gyűlölet, harc, megélhetési gondok. Egyéni érzésekről írt, és ehhez megfelelő kifejezési formát keresett.

Költészetének két nagy csoportja van.

• legtöbb verse ironikus, gúnyos, támadó jellegű, irodalommá emelte a népi csúfolódásokat. Valamilyen bűnt, hibát, fogyatékosságot támad (pl. A nagyképű hadvezérekhez). Nála forrt össze a gúnyolódás a jambus versformával, mivel ezek a versek jambikus (és trochaikus) formájúak.
• disztichonban írt elégiák, témájuk vegyes (harc, gyász, bölcselkedés stb.)

Nyelvezete természetes, élő nyelv, stílusa élénk, erőteljes, tömör, hajlékony. Mindent ki tud fejezni a leggyengédebb érzésektől a durva átkozódásig.

A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!