Berzsenyi episztolái (ismertető)
Berzsenyi episztolái
Kölcsey recenziójában leginkább az episztolákért rótta meg Berzsenyit: korcs műfajnak nevezte az episztolát, amely nem tartozik a költészethez.
Berzsenyi szabadkozik az episztolái miatt, ő maga sem értékelte őket. Csak hasznos igazságokat akart kimondani, hiszen az episztola a világ-és emberismeret műfaja. Aki írja, úgy érzi, valami nagyon fontos tudás birtokában van, amit meg kell osztania másokkal.
A Berzsenyi-féle episztola eredetileg ódaszerű volt, de az óda feszességét megszűnteti, és a költő nem magánemberként, hanem az emberiség tagjaként szólal meg benne.
Nagyon retorikusak Berzsenyi episztolái, mindig valamiről meg akarják győzni a másik felet. Sok esetben az egyediség, a különbözőség kap hangot. Az eredetiség és az egyéniség a romantika programjának része lesz majd.
Dukai Takács Judithoz
A vers címzettje a költő unokatestvére volt, a női költők egyike, és mint ilyen ritkaság. A Vas megyei Dukán élt, és fiatal korában írt verseket szülei tetszésére. Az 1810-es években a keszthelyi kastélyban rendezték a Helikon ünnepségeket, melyeken részt vett ő is. Ez az időszak tekinthető költészete fénykorának, de nem volt termékeny költő (egy vékony kötetre való verset írt csak egész élete alatt).
A vers témája a női, asszonyi bájra való leszűkítettség. A nőben csak ezt értékelték, ami a férfi-világ felelőssége. Berzsenyi az egész női nem feladatát, a hagyományos női feladatokat tekinti végig: születés, házasság, szerelem, halál.
A felvilágosodás programja a női társadalomra is kiterjed. Feltették a kérdést, alkalmas-e a kor női társadalma erre a feladatra? Hogyan lehet finomítani, nevelni a kor hölgyeit?
Dukai Takács Judit azonban különbözik a kor hölgyeitől, mert neki lázadó szerepe van. Ő mást csinál, mint amit a társadalom a női nem számára előír.
Berzsenyi, aki csodálta a művelt Dukai Takács Juditot, érdekes módon a saját házasságában konzervatív volt. Saját feleségét nem művelte ki, meghagyta a maga tudatlanságában. Később ezt megbánta, mert nem tudott vele intellektuális témáról társalogni. Így jutott oda, hogy felesége beszéde neki csak kocsizörgés.
Ez is mutatja, hogy élet és költészet között nagy a különbség.
Berzsenyi költőként foglalkozik ezután Dukai Takács Judittal, de a lány később férjhez ment és felhagyott a költészettel. Nem volt olyan elkötelezett, nem jegyezte el magát az irodalommal. Nem is biztos, hogy való volt neki. Az alkotói pálya választása az élet nyugalmának elvesztésével jár, mivel a teremtés szenvedéssel jár.
A költemény a klasszikus mitológia jegyében zár egy klasszicista képpel. Részletes elemzés ITT.
Berzsenyinek a klasszicizmus és a romantika között billeg a költészete.
Döbrentei Gáborhoz
A nyelvújítás problémáiról szól a vers. Döbrentei személye az ürügy, hogy Berzsenyi elmondja a véleményét.
Döbrentei Gábor egyébként a kortársa volt, és Kazinczyval ellentétes elveket vallott a nyelvújítás ügyében.
A Berzsenyi-költészet a nyelvújítás korában egy olyan nyelvi programot valósít meg, ami a Kazinczy-féle északkeleti nyelvjárással szemben a dunántúli, nyugat-magyarországi dialektust használja.
Az emberek sokfélék. Berzsenyi először az átlagemberről beszél, utána tér át a tudósra és a művésztársadalomra.
Szépen, költőien, metaforikusan megfogalmazza a nyelvújítás különböző szárnyait:
- külföld-majmolók (a fordításokat szorgalmazzák)
- eredetiséget szorgalmazók (saját művek írását tartják fontosnak)
A mű lényegében egy állásfoglalás a kevésbé szélsőséges irányzat mellett.
Az ismertetőnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!

Hozzászólások
Berzsenyi episztolái (ismertető) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>