Balassi Bálint: Kiben bűne bocsánatáért könyörgett akkor, hogy házasodni szándékozott (elemzés)
Balassi költészetének egyik fontos verscsoportját az istenes versek alkotják, amelyek vallásos témájú, gyakran zsoltáros hangvételű művek.
A Balassa-kódex felfedezéséig a költőnek csak ezek a művei voltak ismertek, mivel ezek vállalhatóak voltak, ki lehetett adni őket, míg szerelmes versei kéziratban maradtak és csak titkon másolták, terjesztették.
Összesen 19 istenes vers maradt fenn, pontos keletkezési sorrendjüket nem tudjuk. Annyi azonban bizonyos, hogy Balassi szinte valamennyi pályaszakaszában írt istenes verseket, de a legszebbeket akkor, amikor élete valamilyen válságba jutott.
Vannak irodalomtudósok, akik szerint művészileg az istenes versek Balassi legértékesebb alkotásai, mivel a vallásos költészete volt a legeredetibb.
Istenes verseinek alaphelyzete a bűnbánat, és a hit abban, hogy Isten megbocsátja neki, hogy bűnös életet élt. Balassi a vallásos témát is valamilyen személyes mondanivaló keretéül használja, pl. elsírja élete kisiklását, elpanaszolja szíve keserveit, megvallja vétkeit, bűnbocsánatért esedezik, sőt, szinte perlekedik, alkudozik Istennel saját megváltásáért.
Tehát egyfajta személyes Isten-viszony figyelhető meg Balassinál, márpedig ez a személyesség nagyon mássá teszi az ő verseit, mint amilyenek a középkori vallásos irodalmi művek voltak.
Nem sok közük van a korabeli protestáns vallásossághoz: egy ízig-vérig világi ember panaszai, indulatai törnek fel bennük. Így aztán Balassi vallásos lírája nem hátralépés a középkorba, hanem szerves részévé tudott válni a reneszánsz költészetnek.
Sőt, ez a személyesség még világirodalmi mércével mérve is jelentős újítás, és persze a magyar költészetben is hagyományt teremtett, követőkre talált, pl. Ady Endre istenes verseiben is felfedezhető a hatása.
Balassinak Istennel folytatott szüntelen és szenvedélyes párbeszéde az ószövetségi próféták szövegeinek és a zsoltárok hangnemének hatását mutatja.
Kiben bűne bocsánatáért könyörgett akkor, hogy házasodni szándékozott
Balassi Bálint nevére
Az nótája: Bánja az Úristen
1
Bocsásd meg, Úristen, ifjúságomnak vétkét,
Sok hitetlenségét, undok fertelmességét,
Töröld el rútságát, minden álnokságát, könnyebbíts lelkem terhét!
2
Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben
Té-tova bujdosik, mint madár a szélvészben,
Tőled elijedett, tudván, hogy vétkezett, akar esni kétségben.
3
Látja magán való szántalan nagy sok jódat,
Kiért, tudja, téged nem tisztelt, jól tött urat,
Háládatlanságát látván hamis voltát, ugyan szégyenli magát.
4
Akarna gyakorta hozzád ismét megtérni,
De bűnei miatt nem mér elődben menni,
Tőled oly igen fél, reád nézni sem mér, színed igen rettegi.
5
Semmije sincs penig, mivel elődben menjen,
Kivel jóvoltodért viszont téged tiszteljen,
Vagy alázatossan, méltó haragodban tégedet engeszteljen.
6
Sok kísértet éri, mindenképpen rettenti,
Veled ijeszgeti, kétségre sietteti,
Ki miatt majd elvész, ha vele jól nem téssz, magát Pokolra ejti.
7
Jajgatván nagy sokszor említi szent nevedet,
Mondván: Vajha az Úr hozzá venne engemet,
Bizony kedvét lelném, mert őtet követném, mint édes Istenemet!
8
Bátorítsad, Uram, azért bíztató szóddal,
Mit használsz szegénynek örök kárhozatjával?
Hadd inkább dicsérjen ez földön éltében szép magasztalásokkal.
9
Az te szódat, tudom, mihelyen meghallhatja,
Ottan szent nevedet, mint atyját, úgy kiáltja,
Kiterjesztett kézzel, sűrű könyves szemmel magát reád bocsátja.
10
Legörögvén könyve orcáján, úgy megkövet,
Magad is megszánnád, látván, mely keseredett,
Mert zokogásokkal, siralmas szép szókkal kér fejének kegyelmet.
11
Irgalmasságod is annál inkább kitetszik,
Az mennél több vétkem nekem megengedtetik,
Inkább kegyelmedben, mint büntetésedben te irgalmad tündöklik.
12
No, nem tartod, tudom, tovább haragod rajta,
Mert az békességre te jobb kezed kinyújtva,
De csak olyanoknak, kik utánad járnak, mert vagy mindennek ura.
13
Térj azért, én lelkem, kegyelmes Istenedhez,
Szép könyörgésekkel békéljél szent kezéhez,
Mert lám, hozzáfogad, csak reá hadd magad, igen irgalmas úr ez.
14
Higgyünk mindörökké igazán csak őbenne,
Bűntül őrizkedjünk, ne távozzunk el tőle,
Áldott az ő neve örökké mennyekbe, ki már megkegyelmeze.
15
Éneklém ezeket megkeseredett szívvel,
Várván Úr kegyelmét fejemre szent lelkével,
Té-tova bujdosván, bűnömön bánkódván, tusakodván ördöggel.
A Kiben bűne bocsánatáért könyörgett a Balassa-kódexben a 33. versként szerepel. A versfők (a strófák első sorának első betűje) összeolvasása Balassi nevét adja ki: BALASSI BÁLINTHÉ.
Az akroszikon (névrejtés) eszköze divatos volt a reneszánsz költészetben. Jelen esetben a sorok kezdőbetűi a költő nevét adják ki, de Balassi udvarlóverseiben például a hölgy neve szerepel a versfőkben, akihez a vers szól.
Ez a mű kitüntetett helyen szerepel Balassi versgyűjteményében: ezzel zárja le ifjúkori költeményeit. Az előtte levő 32 versről ugyanis a kódex másolója azt állítja, ezek azok az énekek, amelyeket Balassi gyermekkorától házasságáig szerzett. Innentől pedig a költőnek azok a versei következnek, amelyeket házassága idején írt.
Tehát nemcsak az első versciklust zárja le a Kiben bűne bocsánatáért könyörgett, hanem egy életszakaszt: a költő fiatalságának korszakát. Balassi 30 éves és házasodni készül, egy új életszakasz előtt áll, és nagy reményeket táplál jövője iránt.
Szeretné tisztázni (és bűneitől megtisztítani) korábbi életét, ezért tör fel belőle ilyen erővel a megbánás. Megrendítő őszinteséggel gyónja meg bűneit.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

Hozzászólások
Balassi Bálint: Kiben bűne bocsánatáért könyörgett akkor, hogy házasodni szándékozott (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>