Balassi Bálint: Kiben bűne bocsánatáért könyörgett akkor, hogy házasodni szándékozott (elemzés)
A vers egy bűnbocsánatért esdő sóhajjal kezdődik, tehát már a legelső sor is rögtön egy kérés Istenhez, egy fohász. Figyeljük meg, milyen bizalmas, személyes hangon szólítja meg Balassi Istent!
A vers szerkezete a középkori himnuszok felépítését követi: kéréssel indul, a kérés részletes kifejtésével folytatódik, a zárlatban pedig megismétli a kérést. A középkori himnuszok szerkezete is ez volt, viszont Balassi versében a beszélő sokkal személyesebb hangon szólal meg, mint a himnusz műfajában szokás.
A vers beszédhelyzete is összetettebb: a költő először Istent szólítja meg, majd a mű végén a saját lelkét. Így lényegében közvetítőként szerepel Isten és a lélek között. A saját lelkéhez is úgy beszél, mintha az egy tőle független lény lenne, így a versnek három „szereplője” van: a költő, Isten, és a költő lelke.
Ezt abból is láthatjuk, hogy a 3. strófától kezdve Balassi E/3. személyben beszél a saját lelkéről. Maga a „búsult lélek” a 2. versszakban meg is jelenik, de a továbbiakban csak az igei személyragok utalnak vissza rá:
Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben
Té-tova bujdosik, mint madár a szélvészben,
Tőled elijedett, tudván, hogy vétkezett, akar esni kétségben.
Balassi elítéli önmagát bűnös múltja miatt, nyugtalannak érzi magát, lelkében nincs békesség. Bűntudata miatt fél Isten elé menni, lelke bujdosik a testében, mert szégyelli magát és fél Isten haragjától.
A vers érzelmileg-hangulatilag 3 részből áll, azaz 3 különböző lelkiállapotnak vagyunk tanúi.
1. egység: 1-5. versszak. Kétségek, meghasonlottság, lelki válság, ostorozó önvád érezhető.
Balassi fájdalmasan és szégyenkezve gyónja meg ifjúsága bűneit, felsorolja őket (hitetlenség, undok fertelmesség, álnokság) és keserűen bevallja, hogy érdemei nincsenek, semmi olyat nem tett, amivel ki tudná engesztelni Istent:
Semmije sincs penig, mivel elődben menjen,
Kivel jóvoltodért viszont téged tiszteljen,
Vagy alázatossan, méltó haragodban tégedet engeszteljen.
Isten sok jót tett vele, de ő hálátlannak bizonyult. Pedig szüksége van Istenre, szüksége van az Isten kegyelmében való megnyugvásra, mégsem mer Isten szeme elé kerülni, aki ellen sokat vétkezett, és aki feltehetőleg haragszik rá ezért.
Egész élete tele van tétovasággal, bizonytalansággal, rettegéssel és kétellyel. Lelki vergődését bűnösségének tudata okozza, ugyanis önvizsgálatot tartott és kíméletlenül felrótta magának bűneit, amelyekre nincs mentsége.
Megrendült, zaklatott, megdöbbentő vallomás a vers, amelyből hiányzik az a fajta kiszolgáltatottság-tudat, amely Villon verseire jellemző: Balassi nem gondolja úgy, hogy az ember tehetetlen volna a bűnökkel szemben. Villon felmenti magát, Balassi nem: ő vállalja a felelősséget a tetteiért, saját magát okolja elhibázott, méltatlan életéért. Tudja, hogy ő a hibás, mert nem tudott az ördögnek ellenállni.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

Hozzászólások
Balassi Bálint: Kiben bűne bocsánatáért könyörgett akkor, hogy házasodni szándékozott (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>