Platón ideatana:

Platón legfontosabb gondolata az ideatan.

Platón szerint kétféle világ van, és ezek ellentétes természetűek.

Az egyik az ideák világa, az ember érzékszerveivel nem felfogható szellemi világ (égben levő tökéletesség, rend, harmónia, változatlanság, az ember nyilván nem itt él).

A másik a földi világ, az érzékszerveinkkel felfogható, anyagi-fizikai természetű világ (amely az ideák tökéletlen másolata, itt diszharmónia van, rendetlenség, változó körülmények, összevisszaság, az ember itt él).

Az ideák világa, az emberi tapasztalaton túli világ tökéletesebb a földi világnál, de csak gondolkodással közelíthető meg. Itt találhatóak az ideák, a látható világ örök és tökéletes ősképei.

A földi-anyagi világ dolgai csak árnyképei az ideáknak, ennélfogva romlékonyak és tökéletlenek.

Minden földi jelenségnek megvan a megfelelő ideája a másik világban, de az ember csak a földi jelenséget (az árnyképet) látja.

Ennek megértésére szolgál Platón az Állam c. művében (7. könyv) található barlanghasonlat:

ha egy ember egy barlangban a fal felé fordítva van lekötözve, és nem látja, ami a háta mögött van, mert nem tud megfordulni, akkor a barlang falán tükröződő árnyakat fogja valóságnak hinni (mögötte emberek mennek el, dolgok történnek, de ő csak az árnyakat látja). Ilyen az ideák világa, ugyanígy nem láthatjuk mi a földi világban csak a tökéletlen másolatot, amely olyan, mint a barlang falán tükröződő árnyak.

Reinkarnáció:

Platón szerint az ember kettős természetű lény, test és lélek egysége (a test a látható, alacsonyabb rendű része, a lélek a láthatatlan, tökéletes része).

Az emberi lélek a halál után az ideák világába kerül, ahol megtisztul, és utána visszatér a földre. Persze, előbb innia kell a Léthé folyó (a feledés folyója) vízéből a léleknek, hogy kibírja földi világot. Mert miután megismerte a tökéletességet, kibírhatatlan lenne számára a tökéletlen földi világ, ha emlékezni tudna.

Mikor visszatér a földre, már elfelejtett mindent, amit az ideák világában látott (amnészisz: feledés).

A lélek a földön nem tud visszaemlékezni az ideák világára, ezért ez a filozófusok feladata. Ők segítik hozzá a lelket, hogy visszaemlékezzen, és így képes legyen az árnyképekből következtetni az ideákra.

Amikor a látható világ lényegtelen dolgait megismerve azt hisszük, újat tanulunk, valójában csak visszaemlékezünk a tapasztalaton túli lényegre, az ideákra.

Vagyis a megismerés valójában a lélek visszaemlékezése (anamnészisz: visszaemlékezés az ideák világára).

Platón művészetfelfogása:

A művészet a másolat másolata, az utánzat utánzata. A művész a földi világot másolja, nem az ideák világát, a tökéletes tökéletlen másolatáról készít másolatot. Ezért a művészet elítélendő, káros dolog.

Platón tanítványa, Arisztotelész (i. e. 4. század) ezt másképp látta, Poétika c. művében írt a művészetről. Ő különböztette meg elsőként a három műnemet, és a drámák mintaképeként Szophoklész műveit választotta. Ő írt először a hármas egységről is (hely, idő és cselekmény egysége).

Az összefoglalónak még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!