A Vandál bölcsesség 1814 és 1815 között keletkezett. Ez a korszakról szóló, talányos Berzsenyi-költemény egy klasszicista szellemű alkotás, a meditációs líra egy darabja. Kölcsey Vanitatum vanitas és Vörösmarty Gondolatok a könyvtárban című versének rokona.

A mű egy elvont gondolatot, egy filozófiát mutat be és a költő vitázik (polemizál), és állást is foglal egy fontos társadalmi kérdésben.

Műfaja episztola (költői levél), ami első ránézésre nem egyértelmű, minthogy nincs egy megszólított személy, akihez a vers íródott volna. Csakhogy, bár nem személy, a versnek van megszólítottja, méghozzá egy megszemélyesített fogalom („Oh, vandaloknak sanda bölcsesége!”). A lírai én tulajdonképpen egy nézetet, egy „bölcsességet”, egy szemléletmódot szólít meg.

A vers alapgondolata a címben is megjelenik: egy nézet, egy „bölcsesség” a mű témája, ez ellen szólal fel a költő, és a „vandál” jelzővel látja el.

A vandál egy létező nép volt az ókorban, amely hírhedt volt műveltségromboló tetteiről. Berzsenyi a vandálok tetteivel állítja párhuzamba saját korának bizonyos nézeteit, melyek a francia forradalom erőszakos, véres eseményeiért a felvilágosodás eszméit, az olvasást és a tudást tették felelőssé.

A vers felépítése retorikai jellegű:

1. egység (1-10. sor): tételmondat. A költő felveti a problémát: divatba jöttek a tudományellenes nézetek, és a vandálok logikájához hasonlítja azokat.
2. egység (10-14. sor): a jelent bírálja, mivel a francia forradalom véres eseményei, a terror a szabadság nevében követ el barbárságokat, éget könyveket és pusztítja a kultúrát.
3. egység (15-24. sor): a lírai én retorikai kérdések sorát teszi fel annak érdekében, hogy megcáfolja a vandál bölcsesség (azaz a tudományellenes emberek) állításait. Rávilágít, hogy nem a könyvek és a tudomány okozták a tragikus eseményeket a történelemben, hanem az erőszak és a hatalomvágy, vagyis emberi gyarlóságok.
4. egység (25-30. sor): levonja a következtetést, elutasítja a tudományellenességet és az elvakult fanatizmust, amelytől meg kell védeni a társadalmat, és erre csak a felvilágosodás, az ész ereje képes.

A vers szövege:

Vandal bölcsesség

A vandaloknak ferde bölcsesége

Ismét divatba jő s csudáltatik;

Ezek, hogy a nagy Rómát dőlni látták,

Vesztének abban lelték fő okát:

Hogy ottan írni és olvasni szoktak;

S ez okra nézve ők a könyveket

Elégeték mint ördögségeket.

S hogy most kiforrta Párizs régi mérgét,

Mi szülte azt más, mint könyvek s tudósok?

Égetni kell hát minden könyveket,

Égetni mindazt, aki gondol és lát!

Oh, vandaloknak sanda bölcsesége!

Méltó, királyi fülbe zengeni.

Tenéked a nagy Róma csüggedése

S Párizsnak ádáz harca egy eset?

Tenéked alma s makk egy fán terem? –

Hát vandalok közt nincs-e pártütés?

S nem félt-e Caesar a vad Galliától?

Hát a seraillok öldöklései

És Ázsiának végtelen zavarja,

A Dózsa, Hóra gyilkos pórhada

Mind a tudósok s könyvek mívei?

Hát Prussziának s Bécsnek trónusát

Csak a vak észnek fékje tartja fent?

S azért nem omlik ott királyi vér?

S tán Angliának népe balgatag,

Azért parancsol a föld tengelyének?

Így van! ha szél fuj s förgeteg leend,

Ha a buzában konkoly és vadóc van,

Ha nyájainkat métely szállja meg,

S a szürke kanca vemhét elveti

Azt mind tudósok s könyvek mívelik.

Bölcsen! Dicsően! Ínach és Numa,

Ninus, Zoroaster így okoskodának,

Tehát mi is! – Oh, de nagy hézag ez!

A makkos ember és mi, nagy különbség!

A makkal elmult a szilaj szabadság,

Az ember önként hordja most nyügét,

A békes élet bájit ismeri,

S a marhafékre nincs szüksége többé.

Lám Títus, Aurél s Fridrich nem valának

Sem istenek, sem a Nap öccsei:

Imádtatának mégis a világtól;

De a tyrannok, bár istenfiaknak

Neveztetének, bárd alá jutának.

Az első sorokban a költő sajnálkozva rámutat, hogy a tudományellenes nézetek divatba jöttek. E nézetek szerint a társadalmi bajok, a romlás okozói a tudósok és a könyvek.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!