Petőfi Sándor: Szeget szeggel (elemzés)
A vers 1843 áprilisában íródott. Petőfi sok más korai művéhez hasonlóan ez is szerepvers (a szereplírához való ihletet Petőfi színészélményeiből merítette): benne átveszi, eljátssza hősének szerepét.
Jelen esetben a gyümölcsöt lopó gyerek a vers beszélője, akit a költő egyes szám első személyben szólaltat meg. A fiút lebuktatja és elpáholja a szomszéd bácsi, amiért bemászott a kertjébe, hogy körtét szedjen a körtefáról.
Érdekesség, hogy Petőfi több kortársa is tudni véli, hogy ennek a versnek konkrét életrajzi háttere van: hősének modellje maga a gyermek Petőfi volt, így a költőnek nem kellett a szomszédba mennie témáért. 🙂
Szeget szeggel
Jaj, a hátam, jaj a hátam
Odavan!
Szomszéd bácsi kiporozta
Csúfosan.
Átkozott a görcsös fütykös
Somnyele!
Mellyel engem oly pogányúl
Csépele.
Mért is tart hát kertet s benne
Körtefát?
És az isten rá gyümölcsöt
Minek ád?
Csábitólag kandikált a
Körte rám;
Csábjait ki már sehogysem
Állhatám.
Átugortam a palánkon –
Átesém!
Hogy megingott bele májam
És vesém.
S nem elég ez; szomszéd bácsi
Rajtakap,
S akkor jött még a valódi
Haddelhadd.
Én teremtőm! mért is értem
E napot?
Megrakott, hogy minden csontom
Ropogott.
Nesze, monda, nesze másik,
Harmadik!
És a mindentudó tudja,
Hányadik.
Jelen volt a holdvilág a
Lakzinál;
Búsan nézte: szomszéd bácsi
Mit csinál.
Fellegekből vett magára
Gyászmezet,
És megosztva szenvedésem
Könnyezett.
Ő, csak ő nem könyörűle
Egyedűl;
Három a tánc! monda, s egyre
Hegedűlt, –
Hegedűlt a bottal hátam
Közepén,
Keservesen, siralmasan
Jártam én.
…De’szen jól van! kiheverem
Én e bajt.
S visszakapja még a kölcsönt,
Vissza majd.
Tudjuk, hányat vert az óra,
Tudjuk ám!
Ön is rak a tüzre rosz fát,
Bácsikám.
Ablakunkhoz estenként mért
Sompolyog?
Vettem észre, hányadán van
A dolog.
Más szemében ő a szálkát
Megleli,
S az övében a gerendát
Feledi.
A deákné vászonánál
Ő se’ jobb:
Engem dönget a lopásért
S szinte lop;
Lopni jár ő, csókot lopni
Nénihez,
Míg anyánk a bibliában
Levelez.
Tegye lábát ablakunkhoz
Ezután:
Fogadom, nem nézek által
A szitán.
Megugratni vagy anyánkat
Hívom át,
Vagy leöntöm dézsa vízzel
A nyakát!
Nagyon klassz kis vers: kedves, aranyos, humoros, fűszeres, eleven, friss, természetes. Azt is mondhatnák, egy darab élet. Rendkívül gyorsan népszerű lett, talán éppen azért, mert kész szerep módjára van megírva: jól előadható, eljátszható, szavalható.
A kis jelenet két szereplője nem egyformán egyénített: a beszélő teljes egyediségében áll előttünk, személyisége van, a beszéde alapján szinte látjuk magunk előtt az arcvonásait. A szomszéd bácsi ábrázolásában már van valamelyes zsánerszerű egyoldalúság: annyit tudunk meg róla, hogy elveri a körtét lopó fiút, de a nénjéhez eljár csókot lopni.
A történet humorát az a fordulat adja, hogy bár a szomszéd bácsi markába kerül a tolvajgyerek, a bácsi nem tudja, hogy akit jól elpáhol, az ismeri szerelmi viszonyának titkát, és felfedheti ezt a titkot.
Itt már eltér a vers az életrajzi alapélménytől, méghozzá a kerekség, a drámai zártság kedvéért. Azt tehát már a vers kedvéért találta ki Petőfi, hogy a szomszéd a körtefájáról körtét lopó fiú nénjétől lop csókot, míg a fiú anyja a „bibliában levelez”.
A vers hangvétele már-már drámai, hiszen közvetlenül azután jajgatja el panaszát a bácsi ellen az eset „áldozata”, miután az megtörtént (és a monológ forma is a drámákra jellemző). Az ilyen fajta drámaiság azonban nem annyira tragikus, hanem inkább humoros színezetet ad a költeménynek.
Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Petőfi Sándor: Szeget szeggel (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>