Petőfi Sándor Az alföld című verse 1844 júliusában keletkezett Pesten. Jelentősége az új tájeszmény megfogalmazása: Petőfi a rónaságot, az alföldet magasztalta, amivel újat hozott a magyar irodalomba. Tudjuk, hogy a romantika tájeszménye másmilyen volt. A romantikus táj mindig vadregényes, zordon, ember nem lakta hegyvidék. Ezzel szemben Petőfi a síkságot, a rónaságot tette meg új tájeszménnyé.

Petőfi elsőként fedezte fel a róna szépségét a magyar irodalomban. Az alföldi táj Petőfi előtt a legköltőietlenebb és leghétköznapibb magyar táj volt. Az ő költészete által lett szép magyar tájjá. Túl ezen az alföld nemcsak tipikus magyar táj, hanem – korláttalansága, tágassága miatt – a szabadság jelképe is.

Petőfi viszonyulása az alföldhöz: az otthon, a haza iránti szeretet és a szabadságvágy érzéseit kelti fel benne e táj (Petőfi az Alföldön született, és gyermekkori élményei is ide kötötték).

Petőfi tájleíró költészetének jellemzői:

• Petőfi az alföld költője, elsőként fedezi fel a költészet számára a magyar róna szépségét
• tájelírása pontos, hiteles, részletes
• nem a helyszínen keletkeznek versei, hanem a visszaemlékezés szülöttei
• a puszta sík vidéket a haza, a hazaszeretet, a szabadság jelképévé emeli
• tájversei romantikus ihletésűek, erősen érzelmi töltésűek
• műfajkeresés
• a versek valóságos, földrajzilag meghatározható tájat ábrázolnak
• Petőfi a költői leírás során a perspektíva kezelésének, a szűkítésnek és a tágításnak mestere

Petőfi tájköltészetének egyik legismertebb darabja szülőföldjét, az Alföldet bemutató költeménye, Az alföld, mely 1844. október 5-én jelent meg a Honderű című lapban.

Az alföld

Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.

Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.

Felröpűlök ekkor gondolatban
Túl a földön felhők közelébe,
S mosolyogva néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe.

Délibábos ég alatt kolompol
Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;
Deleléskor hosszu gémü kútnál
Széles vályu kettős ága várja.

Méneseknek nyargaló futása
Zúg a szélben, körmeik dobognak,
S a csikósok kurjantása hallik
S pattogása hangos ostoroknak.

A tanyáknál szellők lágy ölében
Ringatózik a kalászos búza,
S a smaragdnak eleven szinével
A környéket vígan koszorúzza.

Idejárnak szomszéd nádasokból
A vadlúdak esti szürkületben,
És ijedve kelnek légi útra,
Hogyha a nád a széltől meglebben.

A tanyákon túl a puszta mélyén
Áll magányos, dőlt kéményü csárda;
Látogatják a szomjas betyárok,
Kecskemétre menvén a vásárra.

A csárdánál törpe nyárfaerdő
Sárgul a királydinnyés homokban;
Odafészkel a visító vércse,
Gyermekektől nem háborgatottan.

Ott tenyészik a bús árvalyányhaj
S kék virága a szamárkenyérnek;
Hűs tövéhez déli nap hevében
Megpihenni tarka gyíkok térnek.

Messze, hol az ég a földet éri,
A homályból kék gyümölcsfák orma
Néz, s megettök, mint halvány ködoszlop,
Egy-egy város templomának tornya. –

Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sir is fölöttem.

A vers műfaja: tájleíró költemény. Ez a műfaj nemcsak természetábrázolást jelent, mivel a költő rendszerint kifejezi az adott tájhoz való viszonyát is, a saját életérzését, hangulatát, vagy időnként a politikai nézeteit. Petőfi verséből is megtudjuk, hogy az alföld a szülőföldje, és hogy milyen ragaszkodó szeretet fűzi hozzá a költőt.

A vers hangulata: kedves derű érezhető benne, Petőfi szinte magához ölelné ezt a tájat és felmutatná, hogy mennyire szereti.

A vers stílusa realista. Petőfi pontosan, hitelesen ábrázolja a tájat. Ugyanakkor tájábrázolása egyszerre romantikus és realista is, mivel leírásai nagyon bensőségesek, és olyan közvetlenek, mintha önmagáról beszélne.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!