Jókai Mór: Az arany ember (elemzés)
Jókai Mór Az arany ember című regénye 1872-ben keletkezett. Ez a remekmű Jókai alkotói fénykorának (1867-1875) csúcspontja. Először a Hon című napilap közölte folytatásokban 1872. január 1-jétől, kötetben 1873-ban jelent meg.
Jókai Mór irodalmunk legtermékenyebb és legolvasottabb írója, hatalmas életművet hagyott maga után. A mai ember számára szinte elképzelhetetlen az a népszerűség, amit Jókai a maga korában élvezett. Ötvenéves írói jubileumára (1894) százkötetes díszkiadásban jelentek meg művei.
Sikerét magyarázhatja, hogy kortársait foglalkoztató, aktuális témákat dolgozott föl, valamint az, hogy olvasóközönsége abból a rétegből került ki, amelybe maga az író is tartozott, azaz a középbirtokos nemességből. Jókai teljesen azonosult társadalmi osztályával, és annak vágyait, céljait fogalmazta meg, így az olvasók érezték, hogy a Jókai-művek hozzájuk és róluk szólnak.
Szókincse gazdag, prózájára számos külföldi író és irodalmi áramlat hatott (Walter Scott, Charles Dickens, Victor Hugo, Émile Zola). Regényeinek értékrendjét az otthonról hozott, erőteljes nemzeti érzelmű és kálvinista gondolkodásmód határozza meg, de jelentős szerepet játszik a komáromi polgárságra jellemző liberális eszmeiség is.
Kritikusai már saját korában sem tartották vitán felül álló esztétikai értéknek regényeit, kánonbeli helyéről időről időre fellángol a vita az irodalomtudomány berkeiben. Vitathatatlan érdeme azonban, hogy ő teremtette meg hazánkban a modern értelemben vett olvasóközönséget. Népszerűsége csak Petőfiéhez mérhető.
Művészete a romantika betetőzője, de beleszövődik a népiesség és később a realizmus is. Prózája hosszú időre meghatározta a magyar regény alakulástörténetét.
Az arany ember. Egyedi remeklés az író életművében, talán legkiemelkedőbb regénye (és a legnépszerűbb is). Megtalálhatók benne a kor nagy gondolatai, politikai válságjelenségei, és nyomot hagytak rajta Jókai magánéleti konfliktusai is.
Életrajzi háttér. Az író az 1870-es években egy nagy érzelmi válságon ment át, mert beleszeretett 18 éves gyámleányába, Lukanics Ottiliába. Már arra gondolt, hogy elválik feleségétől, Laborfalvi Rózától. A házastársak konfliktusát a lány korai halála oldotta meg végül. Az arany ember főhőse is két asszony közt vergődik, kettős életébe saját érzelmi válságát sűrítette bele Jókai.
A felesége elhidegülését, féltékenységét és a késői szerelmet átélő író annyira azonosulni tudott főhőse kínlódásával, hogy egyes értelmezők egyenesen „vallomás-regénynek” tartják Az arany embert.
Műfaj: regény. A kalandregény és az analitikus regény ötvözete (ebből a szempontból Victor Hugo A nyomorultak c. regényére hasonlít).
Az arany ember eseménysora (a Szent Borbála útja, partraszállás a Senki szigetén, Ali Csorbadzsi öngyilkossága, Timár házassága, Krisztyán Tódor kémtevékenysége és rablása, Athalie gyilkossági kísérlete és büntetése) olyan kalandregényre vall, amely a bűnügyi történet műfajától sem áll távol.
Másfelől megkapó lélekelemző, analitikus részeket találunk (Timár belső monológjai olyanok, mint Jean Valjean tépelődései Hugo regényében).
Ezenkívül Jókai különböző műfaji elemekkel él: anekdoták, életképek, idillek, szatíra, olykor vallomásszerű megnyilatkozások.
Téma: a közéleti siker és a magánéleti boldogság összeegyeztethetetlensége. Középpontjában egyetlen szereplő, Timár Mihály sorsa áll, aki nem az erkölcsi feddhetetlenség megtestesülése, hanem gyarló ember. A jó és a rossz küzdelme a főhős személyiségén belül zajlik, sorsa a bűn-bűnhődés-megtisztulás archetipikus alakulástörténetét követi.
Újdonságnak számított a regény témája abból a szempontból, hogy részben egy házasságtörésről szól.
Alapötlet, ihletforrás: egy gyerekkori élmény. „Ábécé-tanuló gyerek voltam akkor, mikor annak a gazdag úrnak a temetésére kirukkoltattak bennünket, akiről később azt beszélték, hogy talán nem is halt meg, csak elbujdosott, a nép azt hitte erősen, hogy Timár még él, és valamikor ismét elő fog jönni.” A gyermek Jókai látta a templomban azt a szelíd asszonyt, akit regényében Timéának fog nevezni, és rémülten emlékszik vissza a jelenetre, amikor a gyilkos nőt kivégzésre viszik.
Ehhez a gyerekkori emlékhez kapcsolódik Szűcs Lajosné elbeszélése a fiatal özvegyről, a katonatiszt vőlegényről, aki előbb a társalkodónő kedvese volt. „Szűcs Lajosné még a hetvenes években mindenkitől ismert alakja volt a budapesti társaságnak. Nagy háza volt a Múzeum körúton, villája Balaton-Füreden: az idény alatt minden este ott lehetett látni a Nemzeti Színházban, szögletpáholyában. Jótékonyságáról beszélt minden közintézet. Szép öregasszony volt. Én is kaptam tőle valamit: ennek a regénynek az alapeszméjét. Egy délután összehozott vele a véletlen. Együtt utaztunk át a Kisfaludy gőzösön Balaton-Füredről Siófokig. A feleútban kegyetlen nagy vihar fogta elő a hajót… – Csak fenntartja mibennünk az erejét az ősi Szűcs vér – mondá a nagynéném; ki maga is Szűcs családból született: nagyanyámnak nővére volt: férje után lett gazdag. (…) Amíg a hullám dobálta a hajót (…) elregélte nekem azt a történetet, ami az Arany ember regényemnek a végét képezi, a fiatal özvegy, annak a vőlegénye: a katonatiszt, a társalkodónője, a tiszt korábbi kedvese és annak anyja között, kiket ő mind személyesen ismert. Ez volt az alapeszme, a végkatasztrófa, amihez aztán nekem a megelőző történetet, mely e végzethez elvezet, hozzá kellett építenem, s a szereplő alakokat, helyzeteket mind összeválogatnom: hihetővé tennem. De azok az alakok és helyzetek mind megvoltak valósággal.
A Senki szigetének a létezéséről pedig Frivaldszky Imre nagynevű természettudósunk által értesültem, s az a hatvanas években még a maga kivételes állapotában megvolt, mint egy se Magyar-, se Törökországhoz nem tartozó új alkotású terület.” (Jókai Mór)
A magányos szigeten tett látogatás is bizonyítja, hogy a regénynek volt élményi forrása.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Jókai Mór: Az arany ember (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>