A zsoltár (latinul: „psalmus”) az ókori zsidóságnak eredetileg zenekísérettel énekelt liturgikus imádsága. A zsoltárok lírai költemények, amelyek különböző korokban keletkeztek, s ünnepi vagy más alkalmakon használták őket.

A Zsoltárok könyve istentiszteletkor, szertartásokon használt liturgikus énekek, verses szövegek gyűjteménye. Minden kánon 150 zsoltárt tartalmaz. A szerkesztés, a kanonizálás munkálatai valószínűleg az i.e. 2. században fejeződtek be.

A Biblia ószövetségi részében található Zsoltárok könyve ma is imakönyve a zsidóságnak és a keresztényeknek. Nagy hatást gyakorolt az európai kultúrára, irodalomra (különösen a reformáció idején, amikor fontossá vált a nemzeti nyelvű istentiszteleteken).

Téma: változatos, pl. szenvedés, üldöztetés, halál, öröm, hála, dicséret. Örök emberi érzések, problémák, magatartásmódok fogalmazódnak meg.

Műfaj: változatos, pl. himnusz, könyörgés, panasz, ima, hálaadás stb.

Az imádkozó ember élethelyzete szerint változó, hogy milyen zsoltárt énekel. Leggyakoribb tÍpusok:

• panaszzsoltár: az egyén vagy közösség problémáját tárja fel Isten előtt és segítséget kér a gond megoldásához.
• hálaadó zsoltár: a bajból szabadult ember köszönetet mond Istennek a szabadulásért.
• himnusz: Isten fenségét dicsőíti, jóságát dicséri.
• bölcsességi zsoltár: elmélkedéseket fogalmaz meg.

(A prófétai könyvek sok részlete is a zsoltárokhoz hasonló irodalmi műfajba tartozik. Pl. a Jónás könyve is tartalmaz egy imát, hálaéneket.)

Zsoltárszerzők: a hagyomány a legtöbb zsoltárt Dávid királynak (i.e. 1004-965) tulajdonítja (73 db-ot). Rajta kívül Mózest és Salamont tartják számon zsoltárszerzőként.

Verselés: a ritmika nem azonos az európai versek ritmusával. Az európai nyelvekben a szótagok szintjéig lehatol a ritmikus rendezettség: a ritmust a szótagok bizonyos szempontú szabályos ismétlődése, változása adja. A héberben egész máshogy jön létre a költői, emelkedettebb megszólalás, a verses szöveg.

Akárcsak a sumér vagy akkád (pl. Gilgames) vagy más keleti nyelven íródott verseket, a héber nyelvű verset is leginkább a gondolatritmus (a gondolatok szabályos ismétlődése), valamint a figura etymologica (a szó tövének ismétlése, pl. „énekek éneke”, „halállal hal”), és a szó-vagy szócsoportismétlés különbözteti meg a mindennapi beszédtől.

A héber nyelvben ugyanis sok az olyan szó, amely szógyökök (szótövek) képzéséből jön létre, így a héber esetében nyelvi jellegzetesség a figura etymologica.

A héber költészet alapja a sor, amely általában két egyforma vagy majdnem egyforma részből áll, és a két rész között gondolati ismétlődés van. A gondolati ismétlődés fajtái:

• a második félsor megismétli az első félsor gondolatát valamilyen rokon értelmű szóval vagy azonos mondatrészekkel
• a második félsor ellentétes formájú megfogalmazásban ismétli meg az első félsor gondolatát
• a második félsor megismétli az első félsor mondatszerkezetét, de a szavakat nem.

Sajnos, a fordítás sohasem tudja tökéletesen visszaadni az eredetit, de megfigyelhetjük a gondolatok, mondatok és mondatrészek meghatározott rendben való visszatérését pl. a 136. zsoltárban. „Áldjátok az Urat, mert jó; / irgalma örökké tart. / Áldjátok az Istenek Istenét: / irgalma örökké tart. / Áldjátok az Urak Urát: / irgalma örökké tart. / Csak Ő tesz csodát: / irgalma örökké tart. / Ő alkotta bölcsességében az eget: / irgalma örökké tart. / Ő teremtette a földet a víz fölé: / irgalma örökké tart. / Ő teremtette a nagy világítókat: / irgalma örökké tart. / A napot, hogy kormányozza a nappalt: / irgalma örökké tart. / A holdat és a csillagokat, hogy kormányozzák az éjt: / irgalma örökké tart.”

A bejegyzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!