Terjedelem: 15 ének, 1566 számozott strófából áll (a strófák száma azonos Szigetvár ostromának évszámával, vagyis Zrínyi a számszimbolikával is utal a témaként választott történelmi eseményre).

Korstílus: barokk.

Barokk jegyek a műben:

• a barokk eposzok jellegzetessége, hogy nagy terjedelmű költemények, amelyek énekekből állnak. Monumentalitás jellemzi.
• mozgalmas csataképek
• célja a meggyőzés
• patetikus hang, a hősies magatartás magasztalása
• valóság és látomás, reális és irreális keveredése (pl. a csatákban angyalok is részt vesznek – a misztikus, vallásos szférába emeli a valóságos, realisztikusan ábrázolt eseményeket)
• Zrínyi hősi halált hal, sorsa párhuzamos Jézus sorsával

Barokk héroszeszmény: Zrínyi Krisztus katonája (Athleta Christi) – a barokk ízlésnek megfelelően Zrínyit hitvalló, vértanú hősként, a keresztény hit és értékrend szilárd, bátor és harcos védelmezőjeként ábrázolja, akit szentnek kijáró tisztelet illet meg. Zrínyi olyan eposzi hős, aki megmenti a magyarságot a kárhozattól.

Az eposzban érvényesülő értékrend a középkori lovagi hősköltészet hagyományait követi. Legfontosabb értékek (ebben a sorrendben): keresztény hit, haza, király, család, személyes tisztesség, az egyén élete. (Zrínyi a katonáihoz intézett beszédében ezeket emeli ki, V. ének 27. strófa).

Ebben a rangsorban a közösség érdeke az egyén érdeke előtt áll. Az egyén áldozatot hoz a hit és a közösség érdekében, melyet saját személyes érdeke elé helyez. Vagyis az eposz a keresztény lovag (miles Christianus) embereszményét mutatja fel.

Cím: témajelölő, metaforikus.

Helyszín: változó, főleg Szigetvár.

Idő: 1566. augusztus 5-től szeptember 8-ig.

Cselekményvezetés: lineáris.

Stílus: helyenként nehézkes. Fő értéke az erőteljes nyelvhasználat.

Beszédhelyzet: Zrínyi többször alkalmaz lírai visszatekintést, helyenként kiszól az olvasóhoz (pl. a IV. ének 4. strófa: „talán mi historiánktól eltértünk”).

Nyelvezet: latin, horvát és török szavakat is kevert a műbe, mert így szebbnek érezte. A magyar nyelv akkor még szegényes volt (sok mindenre nem volt szavunk).

Forma: előszó vezeti be. Ebben Zrínyi azt írja: „egy télben történt véghez vinnem munkámat”. Ezt az időmegjelölést az irodalomtudomány retorikus túlzásnak tartja. Kovács Sándor Iván kutatásai alapján úgy véljük, a költő valóban egy télen, 1645-46 telén fogott bele munkájába, de csak 1648 májusára fejezte be.

Alaphelyzet: Isten adományokat ad a magyaroknak, de a magyarok bűnös életet élnek (igaz hitről való letérés, bálványimádás, erkölcsi züllés, viszályok, elmaradottság), ezért a büntetés a török támadás. Isten elküldi a pokolba Mihály arkangyalt, hogy egy haragos fúriával, Alectóval gerjessze fel Szulimán szultánban a gyűlöletet a magyarok ellen.

Alecto, a fúria megjelenik Szulimán álmában Szelim (Szulimán apja) alakjában, és felszólítja a szultánt, hogy haddal menjen a magyarság ellen. Szulimán tanácsot tart és hadat gyűjt (I. ének).

Szigetvár azonban ellentéte a feudális anarchiában elmerült, züllött országnak: itt szilárd az egység, erkölcsi emelkedettség és vitézi hősiesség uralkodik. A maroknyi csapat élén kitűnő vezér áll.

Az eposz hőse, Zrínyi más, mint a magyar urak többsége. Ő Krisztus katonája, így legelőször a feszület előtt térdelve látjuk Szigetvár kapitányát. Isten mártíromsággal tiszteli őt meg. El fogja veszíteni a csatát és meg fog halni, de vereségét, a vár elestét Isten jutalommá változtatja: Zrínyiből vértanú lesz.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!