William Shakespeare Lear király című tragédiája 1605-ben keletkezett az irodalomtörténészek szerint. Feltevésüket arra alapozzák, hogy az első felvonásban a Gloster által említett nap-és holdfogyatkozás 1605-ben volt. A mű nyomtatásban 1608-ban jelent meg.

Történelmi-társadalmi háttér: A 16. század az angol reneszánsz időszaka, mely virágkornak számít Anglia történetében.

A korszak társadalmára az jellemző (nemcsak Angliában), hogy az egyén minél feljebb akart emelkedni a társadalmi ranglétrán (ezzel akarták leküzdeni a jelentéktelenség érzését). Eközben az egyház azt hirdette, hogy a magas rangúak élete nem különb, sőt, boldogtalanabb, mint az átlagemberé.

A kor társadalmában akkora volt az egymás iránti bizalmatlanság, hogy mind a szegények, mind a gazdagok körében szokás volt eltartási szerződést kötni. Komoly érdekellentét feszült az egyes nemzedékek között, és a szülők nem bíztak abban, hogy gyerekeik gondoskodnak róluk idős korukban, ezért volt szükség jogi biztosítékra.

A legkülönfélébb botrányos ügyek miatt jött szokásba a szerződéskötés, mert gyakran előfordult, hogy a kapzsi gyerekek kisemmizték idős szüleiket. Ilyen hírhedt botrány volt pl. Erzsébet királyné kegyeltjének, Sir Brian Annesleynek az ügye, aki megöregedvén visszavonult az udvari szolgálattól, és akit idősebbik lánya bolondnak nyilváníttatott, hogy még apja halála előtt rátehesse a kezét az örökségre. Kisebbik lánya, Cordell mentette meg az idős apát a menháztól, aki minden vagyonát Cordellre hagyta. Sir Brian halála után az idősebb lány pert indított a húga ellen, de elvesztette, Cordell pedig szerencsés házasságot kötött.

Bár ez az ügy jól végződött, rengeteg hasonló ügy volt, amelynek rossz vége lett, a társadalomban pedig egyre nőtt a koldusok, csavargók, betegek, árvák, csalók száma. Shakespeare egy ilyen világban élt, és bár sikeres drámaíróként kiváltságos helyzetben érezhette magát, bizonyára aggodalmat keltett benne az, amit maga körül látott.

Lear király. Ősbemutatója 1606 karácsonyán, István vértanú napján volt I. Jakab király udvarában. Ez áll a hivatalos feljegyzésekben, de valószínűleg pontatlanul, mivel a művet már 1605-ben is, és az 1606-os év folyamán is többször játszották a Globe Színházban. Fogadtatása bizonytalan volt a kortársak részéről, valószínűleg a várnál kisebb anyagi hasznot hozott.

Az 1606 júliusában kitörő pestis miatt be kellett zárni az összes színházat, A féléves kényszerszünetet érdekes módon december 26-án egy udvari Lear király előadás törte meg. Ám ezután a dráma hosszú időre eltűnt London színpadairól.

Cím: az egyik szereplő neve.

Téma: egy öreg király története, aki megkérdezi a lányait, hogy mennyire szeretik, és válaszuk alapján birodalmát két idősebb lánya között osztja fel, legkisebb lányát pedig kitagadja.

A legtöbb nép ősi meséiben van ilyen „tékozló apa” típusú történet. Legősibb változata „A só” című népmese, amely számtalan nép kultúrájában megtalálható, így a magyarban is. A harmadik lány azt feleli apja kérdésére, hogy úgy szereti őt, mint az emberek a sót. (A só-hasonlat alapja az, hogy a só nélkülözhetetlen kincs, de annyira beleépült a mindennapok szükségletei közé, hogy jelenléte fel sem tűnik, csak a hiányát vesszük észre, amikor nincs, és a hiánya tanít meg az értékére.)

Források: Lear király története ismert téma a korabeli irodalomban, mások is feldolgozták Shakespeare előtt.

• valószínűleg egy kelta eredetű mondára vezethető vissza (a cselekmény eredeti időpontja az i. e. 7. század, és a helyszín is eredetileg a kelta-kori Britannia volt).
• első említése a Historia Regum Britanniáéban, Geoffrey of Monmouth 12. századi latin nyelvű krónikájában található. (Shakespeare latin nyelvű tanulmányai közben ismerhette meg, vagy olvashatta az egyik kortárs feldolgozást.)
• Holinshed 16. századi krónikája is szolgálhatott forrásul
• ismeretlen szerző Leir király című tragikomédiája (The True Chronicle History of King Leir) – ez lehetett a fő forrás (a 15. század végén játszották, 1605-ben kinyomtatták).

Ezekben a feldolgozásokban másképp alakul a cselekmény és a befejezés is. Ezekben a végén érvényesül a költői igazságszolgáltatás (nem tragikus a befejezés), amin Shakespeare persze változtat a saját művében.

A Gloster-szál forrásai is más irodalmi művek, főleg Sidneytől kölcsönözte Shakespeare.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!