Weöres Sándor: Négy korál (elemzés)
IV
Nincs fülem többé, mégis beszélj hozzám,
tökéletesen értelek.
Míg éltem, nem érthettelek.
annyi vágyad, késed és sérülésed, annyi rögeszméd,
persze nekem is: két bolond.
De ha most kérdezel,
gömbölyű csöndem felel,
Segítőn átölel,
ne is hiányold a beszédet.
Ezernyi szóval mit adhatnék?
magamét, nem tiédet.
A 4. vers szerkezetileg teljesen eltér az előző három verstől. Nem variáció, hanem kombinatorika az alapja. Az én-te viszonyok a most-akkor ellentétében fejeződnek ki:
- 1. mondat: most
- 2. mondat: akkor, a múlt
- 3-5. mondat: most
Kifejezőeszközök: megszemélyesítés, ellentét, halmozás
Itt derül ki az egész mű bonyolult formarendjének az értelme. A kettősséget az életen túl egybefogó „gömbölyű csönd” a kulcsszó, amely a teljes megértés és az egészélményűség metaforája. Az első három korál felcserélhetőségeit a negyedik egy metafizikai, léten túli világban oldja fel.
Hozzászólások
Weöres Sándor: Négy korál (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>