Walther von der Vogelweide: A hársfaágak csendes árnyán… (elemzés)
Walther von der Vogelweide A hársfaágak csendes árnyán… kezdetű költeménye valamikor 1198 és 1206 között keletkezett. Ez a vers a költő legismertebb és legnépszerűbb alkotása, amelyet ma is a világirodalom legszebb szerelmes versei között tartunk számon, és amelynél kedvesebbet sokak szerint azóta sem írtak. Olyan üdítő, pajkos báj van benne, ami időtlenné, örökzölddé teszi.
Vogelweide a közép-felnémet irodalom és a középkori trubadúrlíra legnagyobb költője volt (ún. minnesänger). A trubadúrlíra a lovagi költészet egyik válfaja, amely egyrészt Délkelet-Franciaországban, Provence-ban virágzott (ahol provanszál nyelven írtak a költők), másrészt a német területeken, ahol minnesangnak nevezték ezt a költészetet, az előadót pedig minnesängernek.
A trubadúrok olyan dalnokok voltak, akik szépséges hölgyeknek udvaroltak: költészetük jellegzetesen szerelmi költészet volt. Megadott témákat énekeltek meg előre megszabott, stilizált formában. Úgy tartották, a lovag egyik legfőbb kötelessége az „úrnő” iránti tiszteletét és hódolatát versben kinyilvánítani.
Ebben az időszakban kezdődött el a nőkultusz és emelkedett eszménnyé a nő (az antikvitásban nem emelték ki a nőket, a középkorban kiemelték Máriát, de nem mint nőt, hanem mint istenanyát). A lovagok úrnőjüket, szívük hölgyét magasabb rendű lénynek tekintették, akihez nem érhetnek fel.
Ellenállhatatlan szépsége szerelembe ejti őket, de soha nem vehetik feleségül, ugyanis kiválasztottjuk férjes asszony (egy lovag imádottja sohasem lehetett hajadon leány, mivel a házasság és a szerelem nem egyeztethető össze a lovagi lírában). A lovag kitartó hódolatának jutalmául legfeljebb egy titkos éjszakai találkát nyerhetett el, de a hajnal mindig elszakította kedvesétől.
Többnyire egy őrködő barát figyelmeztette a lovagot egy dallal a hajnal közeledtére: ezeket a hajnali dalokat albáknak nevezték.
A lovagi líra meglehetősen sablonos formulákkal rendelkezett, így csak az a trubadúr emelkedett igazán nagy költővé, aki képes volt őszinteségével, közvetlen hangjával széttörni ezeket a sablonokat. Nyilvánvalóan erre csak akkor volt képes a dalnok, ha eleven, személyes élmény állt a költészete hátterében.
A széles látókörű, színes egyéniségű Walther von der Vogelweide tette igazán egyénivé a német lovagi lírát. Egyéniségének nem feleltek meg a rendi előítéletekkel terhelt lovagi világ szűk korlátai, így hamarosan szétfeszítette a trubadúrlíra kötelező sablonjait, és egyéni hangvételű költeményeket hozott létre.
Költészetére a témák sokszínűsége, érzelmi gazdagsága jellemző. Nemcsak szerelmi költeményeket írt, hanem közéleti témájú verseket is, és elsiratta korának romlottságát (Ó jaj, hogy eltűnt minden). II. Frigyes császár híveként a világcsászárságért, a Római Birodalom visszaállításának gondolatáért lelkesedett, és merész kirohanásokat intézett a római pápa ellen.
Egyéni hangú költeményeibe beleolvasztotta a népdal, a hajnali dal (alba) és a vágánsköltészet friss elemeit (a vágánsok csavargók voltak, kicsapott diákok, papok, akik nem szerettek dolgozni és nem akartak beilleszkedni a társadalomba, így a szabad szerelmet, az italt és a mámort dicsérték, az egyházat és a feudális rendszert pedig szidták; latin nyelvű dalaik leghíresebb gyűjteménye a Carmina Burana).
Vogelweide bravúros verselési készséggel rendelkezett és újszerű formai megoldásai révén soha nem látott magaslatokba emelte fel a lovagi költészetet.
Szerelmi költészetében nem egy elérhetetlen hölgy után epekedett, hanem a kölcsönös, őszinte szerelem utáni vágyát fejezte ki. Ő azt választja úrnőjének, aki viszontszereti őt, így a minnesang magasztos, aszketikus szerelmi felfogását derűs, természetes érzelmeket közvetítő, kissé érzéki jellegű költészetté változtatta.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Walther von der Vogelweide: A hársfaágak csendes árnyán… (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>