Vörösmarty Mihály Szózat című költeménye 1836-ban keletkezett. A költő ezzel a versével kapcsolódott be a reformkor küzdelmeibe. A Szózatnak nemcsak irodalmi jelentősége van, hanem emberi közösségekre tett hatása is felbecsülhetetlen érték, mivel megtartó erőt jelentett és jelent a magyarság számára. Nemzeti énekünk, mely a magyarok azonosságtudatát testesíti meg (akár a Himnusz).

Történelmi háttere az 1832-36-os pozsonyi országgyűlés feloszlatása. Az országgyűlésen a haladó hazafiak az egész magyar társadalom átalakulását, a modernizációt jelölték meg feladatul. A kitűzött célok eleinte sikeresen megvalósultak, ám később megtorpantak, és a Habsburg-udvar is ellentámadásba kezdett.

A bécsi kormányzat 1836-ban feloszlatta az országgyűlést, Wesselényit perbe fogták, az ellenzék vezetői közül pedig többet letartóztattak, az élen Kossuthtal. Ez felkorbácsolta a kedélyeket, rettegés és felháborodás, kilátástalanság érzése és elkeseredés jellemezte az időszakot. Nem lehetett tudni, hogy ezután folytatható-e még a megtört reformfolyamat, vagy az osztrákok és a Habsburg-hű magyar főnemesek szándékai szerint alakulnak tovább a társadalmi folyamatok.

E bizonytalan, vészjósló jelekkel terhes közhangulatban szólalt meg Vörösmarty, aki jól érzékelte, hogy ebben kritikus történelmi pillanatban különösen időszerűek a Szózat sorai. Akkor kínálta fel a reménység gondolatát és a buzdítást, amikor arra a legnagyobb szükség volt. Akkor rendelte élet és halál fölé a hazához való hűséget, amikor a válsághelyzetbe került magyarság történelmi válaszút előtt állt.

A mű a nemzetté válás korában született, ekkor alakult ki az a hazafias kifejezésmód, melynek nemcsak irodalmi, hanem nyelvi, művészeti és viseletbeli elemei is voltak, és amely megelőlegezte az önálló, független magyar nemzet újraalapítását.

A Szózat ma ismert szövege 1837 elején jelent meg az Aurora zsebkönyvben. Kossuth Lajos így méltatta jelentőségét: „Vörösmarty, ha mást soha nem írt volna… ezen egy művével is hervadhatatlan koszorút körített homlokára.”

Hogyan lett a Szózat hazafias énekünk? A vers egy naptár révén széles közönséghez eljutott, s hamarosan szavalták, emlegették, idézték, majd 1839-től énekelték is (az Egressy Béni által szerzett első dallamra). Nagyon hamar könyv nélkül tudott, milliók vérébe ivódott vers lett.

1843-ban a Nemzeti Színház pályázatot hirdetett a vers megzenésítésére. A kitűzött díjat Egressy Béni nyerte el. A ma énekelt dallam a zeneszerző második munkája, mely a pályázatra született, s 1843-ban mutatták be.

A népies műdal-stílusban készült dallam Pozsonyban, a férfikar előadásában aratott nagy sikert. A verbunkos muzsika lassított ritmusában megszólaló, ünnepélyesen méltóságteljes dallam tökéletesen illik Vörösmarty költeményéhez. A Pesti Hírlap így írt róla 1843. június 11-i számában: „A szívrázó költemény és melódia hallatára egészen el volt ragadtatva a közönség… többen együtt kezdték énekelni a színészekkel.”

Szózat

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze;
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
„Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!”

Az nem lehet hogy annyi szív
Hiában onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

A vers műfaja közösségi (hazafias) óda, hangneme fennkölt, magasztos, szenvedélyes, emelkedett, meggyőző. Hangulata, érzelemmenete feszült, nyugtalan, zaklatott.

Típusa szózat (= felhívás, kiáltvány), idő-és értékszembesítő költemény (a vers gerince egy történeti elmélkedés, mely idő-és értékszembesítő jellegű).

Korstílus: klasszicizmus, romantika. Klasszicista szerkesztés, retorika és romantikus nyelvezet, képalkotás, képi világ keveredése jellemző.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!