Vörösmarty Mihály: Előszó (elemzés)
Témája: a nemzet és a haza sorsa. A vers Vörösmarty lelkiállapotát, kétségbeesését tükrözi a szabadságharc bukása után.
A költő összefoglalja művében mindazt, amit korábban a tragikumról három szinten, a nemzeti, az egyéni lét és a világtörténelem síkján kifejezett. Míg a Gondolatok a könyvtárban című verse rádöbbent minket az emberi törekvések végső haszontalanságára, Az emberek című pedig arra, hogy a tudás sem jelent kiutat, addig az Előszó arra mutat rá, hogy az egész teremtés elhibázott.
Vörösmarty felismerte, hogy minden emberi szenvedés és történelmi kudarc ősoka az, hogy a teremtés rossz, vagyis az egész világ rosszul van megalkotva. Az ember kozmikus árvasága kap hangot itt.
A beszélő saját életét kilátástalannak, a nemzeti létet pusztulásra ítéltnek, a történelmet céltalannak látja. Így a vers egyszerre szól a világosi nemzeti katasztrófáról, a lírai én teljes kilátástalanságáról és a történelem, a történelmi fejlődés céltalanságáról.
Kifejezőeszközök: érzékletes metaforák és metaforikus szerkezetek, megszemélyesítés, hasonlat, jelzős szerkezetek, metonimikus képek, allegorziáció, hiperbola (nagyítás, túlzás, pl. a vész mint óriás szörny), alliteráció (pl. „szent szózat”), nagyfokú sűrítettség, pl. kötőszók elhagyása (aszindeton), kivéve a 34. sort, ahol a kötőszók halmozása figyelhető meg (poliszindeton).
Jellemzőek még a Bibliában is gyakori hangzásképletek (pl. „Hallottuk a szót”, „Visszhangozák”).
Patetikus hatást kelt a vers hangnemén túl az elbeszélt világállapotok (béke, vész, nyomor), a föld megszemélyesítése.
Az események részletezése, a képek halmozása, ellentétezése, a hangképzetek szélsőségesen zaklatottá teszik a verset.
Motivikus kapcsolat fedezhető fel Vörösmarty A vén cigány című versével és 1854-ben befejezett Lear király-fordításával. Ezenfelül az Előszó kérdésfelvetései sokban előlegezik Madách Imre Az ember tragédiája című művét is (mivel azt sugallja, hogy az emberi történelem katasztrófák sorozata, és az emberi lét eleve tragikus).
Versbeszéd: a Biblia profetikus beszédmódjának hagyományait követi. A Biblia prófétái elhívottként, Isten nevében szóltak a közösséghez, hírnökként tolmácsolták Isten akaratát, értelmezték tanácsait. Küldetésük eszköze gyakran az álomlátás és a jóslat volt.
Vörösmarty versében is lényegi igazságok tudója a lírai én, ugyanakkor az Isten-próféta viszony elvilágiasítva jelenik meg (a romantika jellemzői közé tartozik a laicizálás). Vörösmartynál Isten helyén a létezés törvényszerűségeit belátó költői szellem, az ihletettség létállapota áll, azaz maga a beszélő, aki nagyobb belátásra képes a hétköznapi embernél.
A bibliai prófétairodalom egyik típusa az apokalipszisjövendölés, az Újszövetség egyetlen ilyen jellegű prófétai írása a Jelenések könyve. Az Előszó párhuzamba állítható János jelenéseivel, hiszen a benne olvasható látomás a végidőt, a végső dolgok tudását tematizálja. Ugyanakkor megidézi a bibliai teremtés-és pusztulástörténetek egyes mozzanatait is.
A vers ezeket a bibliai vonatkozásokat értelmezi újra. A János jelenései pl. nemcsak a végítélet, hanem a megváltás (új kezdet) beteljesülésének próféciája is. Vörösmarty képei a nemzethalál-víziónak Világos utáni látomásai, de a bennük megjelenő sorstragédia egyetemes, az egész emberiségre érvényes.
A cím semmilyen tartalmi utalást nem rejt. Egyetlen névszó, melynek szó szerinti jelentése: valamilyen mű elé szánt szöveg. A költői szándék is ez volt eredetileg. Ugyanakkor a cím értelmezhető a jelentéssík másik oldaláról is: a vers felől nézve a cím mintha a beszéd emelkedettségét előlegezné, kozmikus többletet kap: a „nagy dolgok” leírása csak ez után következhet.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Néhai magyartanárunk, a gimnáziumban úgy elemezte, hogy a krimi háboru hatására írta ezeket a remek sorokat.