A merengőhöz az egyik legszebb magyar szerelmes vers. 1843-ban íródott, Vörösmarty menyasszonyi ajándékul vitte Laurának a lány lakhelyére, a Komárom megyei Csepre.

A költő 43 éves volt a házasság idején, Laura 20, és a lány tétovázott, igent mondjon-e, mert Vörösmarty sokkal idősebb volt nála és az anyagi helyzete sem volt rózsás.

A költő már-már örökre lemondott a szerelemről, mint arról Késő vágy című verse tanúskodik, de aztán megismerte Laurát. Olyan hevesen ostromolta a lányt (többek közt olyan versekkel bizonyítva szerelmét, mint  pl. az Ábránd), hogy végül megszerezte beleegyezését.

Ez azonban nem jelentett viszontszerelmet (akkoriban a házasságokat amúgy sem szerelemből kötötték). Ezért a vers nem a boldog, hanem a bánatosan tűnődő menyasszonyhoz szól.

A merengőhöz

Laurának

Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt.

A merengőhöz alaphelyzete szerint adott egy ábrándos, bánatos menyasszony, aki nem túl nagy lelkesedéssel gondol a jövőjére, és adott egy gyötrődő, szerelmes vőlegény, akit bánt, hogy kedvese valami másra vágyik, hogy nem várja boldogan az esküvőjüket.

Laurának nehéz volt feladnia az álmait, Vörösmartynak pedig nehéz volt szembenéznie azzal, hogy a lány számára nem egy várva várt örömteli esemény, hanem lemondás és áldozat lesz ez a házasságkötés, amely bizonytalan jövőt tartogat a számára. Laura nyilván nem így képzelte a jövőjét, és egyáltalán nem biztos abban, hogy jól döntött, amikor igent mondott a költőnek.

Vörösmarty Laura merengéseire is féltékeny volt, mert attól félt, a lány olyasmiről álmodozik, amit ő nem tud megadni neki. Ezért a versben az álmok, ábrándok ellen foglal állást, éppen ő, akinek költészetét a fantázia, az ábrándok, az álomvilágok éltetik!

A vers egyik elemzője ezt úgy fogalmazta meg: „a legábrándosabb magyar költő hirdet harcot az ábrándok ellen”. Vörösmarty éppen arra tanítaná Laurát, amit ő maga sem csinál, hiszen ő is a távolba nézett, ő is olyan gondolatokat, vágyakat kergetett, melyek elérhetetlenek, így aztán csalódott.

A merengőhöz sokkal inkább filozófia, mint szerelmi vallomás: nem a boldog szerelemről szól, hanem a boldogság elérésének módjáról (illetve arról, hogy mi az, ami akadályozza a boldogságot), tehát jórészt bölcselkedésekből és tanácsokból áll.

Hangvétele szenvedélyes, patetikus, témája a boldogságkeresés, stílusa romantikus. Célja az életrajzi hátteret figyelembe véve és a vershelyzet alapján Laura meggyőzése az álmodozás haszontalanságáról, sőt, kártékonyságáról.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!