Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (elemzés)
C.) a cselekmény szempontjából semleges, allegorikus alakok
- Éj – elvont alak, testetlen lény, nem emberi személy, nincsen emberi jellemvonása, de Vörösmarty asszonyalakban, női alakban ábrázolja. Az Éj nem keletkezett és nem pusztul el, öröktől fogva és örök időkig létezik. Azonos a világ létrejötte előtti és a világ pusztulása utáni semmivel. Számára az idő és a tér is végtelen.
Az égi szinthez tartozó szereplők közül egyik sem mindenható, kivéve az Éjt, aki a Jó és a Gonosz felett áll. Egyedül ő rendelkezik korlátlan hatalommal: ő megteheti, hogy száműzi Tündét az égből a földi életbe büntetésül Csongor iránti „földi” szerelme miatt.
Csak egyszer szerepel a műben, és se a jók, se a rosszak közé nem tartozik. Szinte nem is szereplő, nem viszi előbbre a cselekményt, ő csak egy allegorikus figura, egy fogalom, egy filozófiai gondolat megjelenítése, egy filozófiai betét. Terjedelmes monológja is személytelen, nem egy konkrét szereplőhöz szól (ami érthető úgy, hogy mindenkihez vagy senkihez szól).
Az Éj monológja. Az éj a világot foglalja magába, a világ létrejötte előtt is létezett: „Sötét és semmi voltak, én valék”. Akkoriban semmi nem volt, élőlény által nem lakott űr volt a világ, s az Éj szülte a mindenséget. A pogány teremtéstörténet jelenik itt meg, nem a keresztény vallás által elfogadott, bibliai teremtéstörténetre épül a mű. A világot szülő éjről, a világot szülő nagy valamiről, egy kozmikus űrről van szó, ez a kozmikus mindenség az Éj.
Az Éj monológja egy zárt egység, a végén visszatér az elejéhez, önnön képébe. De előtte még körbejárja a kozmikus világmindenséget, s végig romantikus és meseszerű képek sorjáznak benne. Képi gazdagság jellemzi, a költőnek meglódult a fantáziája („Ezer fejekkel a nagy szörnyeteg, a Mind előállt”).
Érzékelteti, hogy az ember a nagy mindenségben milyen kicsi, milyen törékeny és mulandó. Ifjúsága hamar elmúlik. A világegyetem és benne az ember élete pillanatnyi közjáték csupán, így maga az emberi történelem is kilátástalan, értelmetlen. Az emberi sors abszurd és céltalan, minden nagyra, szépre törekvés, minden ég felé törekvés nevetséges és tragikus önáltatás.
Az Éj szempontjából nézve az ember a természetnek kiszolgáltatott, tragikus sorsú lény. Az Éj tagadja a fejlődés elvét és az ember közösségi elkötelezettségét, így eszmeisége szemben áll a felvilágosodás szellemével.
Jellempárok
Csongor és Tünde romantikus szerelmét Balga és Ilma, a tenyeres-talpas, de talpraesett parasztházaspár ellenpontozza.
Szereplőpárok: Tünde-Ilma, Csongor-Balga – egymás kiegészítő ellentétei. Egymás kritikáját fejezik ki, de ki is egészítik, feltételezik egymást, összetartoznak. Csongor és Balga viszonya Don Quijote és Sancho Panza kettősét idézi. Csongor a szellemi, a nemes, az eszményi szféra képviselője, ezzel szemben Balga az anyagi, földhöz ragadt és humoros.
Uraikkal szembeállítva Balga és Ilma kiemelik Csongor és Tünde érzelmeinek fennköltségét, vágyaik légies szárnyalását. Alakjukban Vörösmarty nevetségessé teszi az esetlen, vaskos, földhözragadt parlagiságot, a szűkkörű vágyakat, de sok kedves népi humor is jellemzi őket, és célravezető gyakorlati érzékkel bírnak.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>