Voltaire Candide című műve 1759-ben keletkezett. A Voltaire írói álnév, a szerző igazi neve: François-Marie Arouet (1694-1778). A szerző a francia felvilágosodás nagy alakja, aki nem csupán író volt, hanem filozófus is. Írói nevét később alkotta meg és vette fel: a saját nevéből hozta létre egy betűjáték (anagramma) segítségével.

Rendkívül művelt ember volt, Rousseau nagy szellemi ellenfele. Gazdag nagypolgári családba született, a jezsuitáknál tanult, sok nyelven beszélt, s ez a műveltség, tanultság nagy önbizalmat adott neki. Szabad gondolkodású, könnyed, elegáns, szellemes, gráciával, méltóságteljes kifinomultsággal rendelkező férfi volt, aki kényelmes, fényűző életet élt. Már fiatalon az irodalmi szalonok kedvence lett.

De azért közel sem volt bonyodalmaktól mentes élete, sőt, folyamatos botrányok kísérték, mert folyvást kritizálta a fennálló rendszert. 1717-ben alkalmi versei miatt börtönbe került, ahol klasszicista tragédiát írt Oedipe (Oidipusz) címmel, ez a mű tette híressé. 1726-ban összetűzésbe keveredett egy francia herceggel, és a dolog odáig fajult, hogy megbotozták, a Bastille-ba (a hírhedt francia börtönbe) zárták, s végül 1728-ban el kellett hagynia Párizst. Angliába ment, ahol három évet élt.

Anglia ekkor már polgárosodottabb állam volt, felvilágosodottabb Franciaországnál, így Voltaire egy fejlettebb társadalmi renddel, szabadabb eszmékkel és szellemiséggel ismerkedhetett meg, amelyet aztán haza is hozott. Itt formálódott ki a haladásban való hite és a gondolkodás szabadságára épülő szellemisége.

Visszatérése után is gyakran volt kénytelen Párizstól távol élni. 1734 és 1749 között okos, művelt barátnője, Châtelet márkiné nyújtott neki menedéket vidéki kastélyában. Volt, hogy egy időre kegyébe fogadta az udvar, 1746-ban a Francia Akadémia tagjává választották, a király történésze és kamarása lett, de aztán megint távoznia kellett Franciaországból.

Közben sikeres szerző lett, a 18. századi Európa számára ő volt a szellem fejedelme, császárok rajongtak érte, Nagy Frigyes, a felvilágosodott porosz király meghívta udvarába (Voltaire el is fogadta a meghívást és három évet élt Berlinben), II. Katalin orosz cárnő is versengett a barátságáért. Olyan tekintélyre tett szert, amilyet utána csak a német Goethe tudott kivívni magának.

Egész életében a gondolkodás felszabadításáért harcolt, a kölcsönös elfogadást és a toleranciát hirdette. Akár a börtönbüntetést is felvállalta, ha kellett, de mindvégig ragaszkodott nézeteihez. Sok helyen élt a korabeli Európában: hol önszántából utazott, hol az üldözések elől menekült.

Többnyire svájci városokban élt, aztán 1758-ban birtokot vásárolt Ferney-ben, a francia-svájci határon, de francia földön. Élete utolsó két évtizedében itt élt egy kastélyban, hogy ha kell, könnyen átjusson Svájcba, mert félt, hogy a franciák letartóztatják (sem az uralkodó osztállyal, sem az egyházzal nem volt jó viszonyban). A kor jeles alakjai látogatták itt.

XV. Lajos halála után visszatért Párizsba, és a városban lelkesen ünnepelték, Voltaire azonban hamarosan meghalt. Élete során sok ellenséget szerzett, akik annyira gyűlölték, hogy halála után a francia érsek el sem akarta temetni (ez nem véletlen: Voltaire volt a korabeli katolikus egyház egyik legnagyobb ellensége). Vidéken temették el, és csak 1791-ben szállították hamvait méltó nyughelyére, a párizsi Pantheonba.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!